szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Nagyobb eséllyel lesz jobb szellemi teljesítőképességű felnőttként az, aki gazdasági fellendülés időszakában nő fel.

Már az első hónapoknak döntő befolyása van arra, hogy milyenek lesznek az ember fizikai és kognitív képességei életének későbbi szakaszában. A válságos időkben rosszabb a táplálkozás és az emberek nagyobb stressznek vannak kitéve, ez pedig kihat a szülők és a gyermekek közötti kapcsolatra - magyarázta Gabriele Doblhammer, a demográfiai változások kutatására szakosodott rostocki központ vezetője a témáról készített tanulmány bemutatásakor.

Doblhammer a Mannheimi Egyetem kutatóival és a neurodegeneratív megbetegedéseket kutató német központtal készített tanulmányt, amelyben tíz európai országnak a 20. század első felében született lakosait vizsgálták. 

Kimutatták, hogy a gazdasági fellendülés éveiben születetteknek jobb a nyelvi kifejezőkészsége, a memóriája és általában jobbak a kognitív képességei, mint azoknak, akiknek a születése a gazdasági válság idejére esett.

Doblhammer hangsúlyozta: a mai recesszióknak nincs akkora súlyuk, mint az 1920-as évek végén kezdődött válságnak. Az, hogy a jelenlegi gazdasági visszaesés ugyanolyan módon befolyásolja-e a kognitív képességeket, tudományosan nem tisztázott.

Az azonban biztos, hogy a politikának különösen figyelnie kellene a gyermekre vágyó nők, a várandósok és az utódok igényeire. Ez segíthetne megakadályozni azt, hogy az ilyen jellegű stressznek hosszú távú, negatív következményei legyenek a szellemi teljesítőképességre - emelte ki a kutató.

Óriási természetvédelmi siker: 100 év után visszatértek a kihalás szélén álló viharfecskék

Óriási természetvédelmi siker: 100 év után visszatértek a kihalás szélén álló viharfecskék

Lázár azt állítja, ő nem akarta kirúgatni a batidai kastélynál akciózó kutyapártos MÁV-alkalmazottat

Lázár azt állítja, ő nem akarta kirúgatni a batidai kastélynál akciózó kutyapártos MÁV-alkalmazottat

A magyarok nem számítanak semmi jóra a jövőben?

A magyarok nem számítanak semmi jóra a jövőben?

Megkapták a pénzüket a tanárok, akiket a sikkasztó tankerületi alkalmazott megkárosított

Megkapták a pénzüket a tanárok, akiket a sikkasztó tankerületi alkalmazott megkárosított