szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Való Világ egykori szereplője, Cristofel újabb nőt bántalmazott: korábbi kedvese után most menyasszonyát verte meg – írja a Blikk.

Péntekről szombatra virradó éjszaka a egy szórakozóhelyen csetepaté kezdődött VV Cristofel és menyasszonya, Vivien között, aminek az lett a vége, hogy a férfi többször csúnyán megütötte a barátnőjét – írja a Blikk.

"Péntek este elmentünk egy szórakozóhelyre, ott Cristofel eléggé ittas állapotba került. Már a buliban kétszer verekedésbe keveredett, féltékeny volt mindenkire. A taxiban már elkezdett ütni, először kis pofonokat adott, fejbe vágott, a hajamat húzta. A taxist nem nagyon hatotta meg a dolog. Hazaértünk, én nekiálltam enni, kiverte a kezemből az ételt, azt mondta, hogy gyűlöl engem, amiért tőlem függ, mivel én tartottam el őt és a családját is" – magyarázta a lapnak a lány.

TV2

"Azt mondta, hogy csak a pénzemért volt velem, és most, mivel részeg, ezért kijött belőle. Én válaszoltam neki higgadtan, hogy jó, rendben van, akkor menjen el. Ekkor kezdett el ököllel ütni. Próbáltam védekezni, karmoltam a nyakát, ahol értem, de ő még erősebben ütött. Amikor az egyik ütésnél látta, hogy ömlik a fülemből a vér, megijedt, és abbahagyta. Akkor sikerült elcsúsznom az ajtóig. Segítségért kiáltottam, de ő már ismét ott volt. Akkor a combomat ütötte, és kivette a kulcsot a zárból" – mesélte a lapnak Vivien.

"Aztán meg akart fojtani. Akkor csengettek be a biztonsági őrök, ő pedig befogta a számat. Csengettek még párszor, majd elmentek. Utána otthagyott" – folytatta.

"Azt gondoltam, úgyis elmúlik, de sajnos egyre jobban fájt a fülem, és már alig hallottam. Az ismerőssel bementem a kórházba, ott automatikusan feljelentést akartak tenni, de mondtam, hogy nem nevezem meg a személyt. Méghozzá azért nem akartam, mert félek tőle, hogy odajön a házba, ahol élek, és ott, a garázsban van egy eléggé drága autóm. Tudja a kapukódomat, azon keresztül be tud menni. Félek tőle – mondta a lány, akinél agyrázkódást diagnosztizáltak, valamint azt, hogy beszakadt az egyik dobhártyája.

Nem Vivien az első, akit Cristofel helybenhagyott. Korábban első nagy szerelmét, VV Veronikát is megverte tavaly márciusban, amit be is vallott.

A kormányzati utakat és a humanitárius repüléseket is megkapja az állami tehergép mellé az Air Hungary

A kormányzati utakat és a humanitárius repüléseket is megkapja az állami tehergép mellé az Air Hungary

Hogyan tegyük gördülékennyé a felújítást? - Kasszakulcs #37

Hogyan tegyük gördülékennyé a felújítást? - Kasszakulcs #37

Szabad ember, hegedűvel – a komolyzene világsztárjára, Pauk Györgyre emlékezünk

Szabad ember, hegedűvel – a komolyzene világsztárjára, Pauk Györgyre emlékezünk

És akkor Varga Mihály állást váltott, a hitelminősítő pedig beszólt a magyaroknak

És akkor Varga Mihály állást váltott, a hitelminősítő pedig beszólt a magyaroknak