szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Kína megkezdte negyedik antarktiszi kutatóbázisának építését, hogy többek közt erősítse a klímaváltozásra és egyéb területekre irányuló kutatásait - számolt be csütörtökön a helyi sajtó.

A China Daily című napilap szerint a kontinens belsejében épülő Tajsan állomáson húsz ember fog szolgálatot teljesíteni az antarktiszi nyár folyamán decembertől márciusig. Az év maradék részében a bázison nem lesz személyzet. Az új állomáson elsősorban geológiai méréseket fognak végezni, a gleccsereket, a földmágnesességet és az Antarktisz légkörét fogják figyelni, kutatni.  

Az új bázis Kína nagyra törő tudományos törekvéseit jelzi. A kelet-ázsiai ország űrszondája a közelmúltban landolt a Holdon. Emellett Kína büszkélkedhet a világ leggyorsabb szuperszámítógépével és hatalmas energiákat fektet a mélytengeri felderítő kutatásokba.

Kína elsőként 1985-ben a Déli-sarkvidék határán hozta létre a Csangcseng (Nagy Fal) állomást, majd négy évre rá, szintén a határvidéken a Csungsant. Harmadik állomása, a Kunlun a 25. kínai expedíció jóvoltából 2009-ben épült meg az Antarktisz legmagasabb pontjától, a Dome Argustól alig több mint hét kilométerre. A szárazföld belsejében lévő Kunlun csaknem 559 négyzetméteren fekszik. 

Az Antarktiszt az 1959-ben megkötött Antarktisz-egyezmény védi, amelyhez Kína 1983-ban csatlakozott. A megállapodás alapján a Déli-sarkvidéken bármely ország létesíthet tudományos kutatóállomást, azonban tilos a kontinens ásványi kincseinek kitermelése, hulladékok tárolása és bárminemű katonai tevékenység.

Sajtóbeszámolók szerint a Tajsan állomást építő munkásokat és kutatókat helikopterrel szállították át a helyszínre szerdán egy jégtörő hajó fedélzetéről. Kínának ez a 30. antarktiszi expedíciója, amelynek keretében egy ötödik kutatóbázis megépítésének lehetséges helyeit is feltérképezik.

Reuters: Kanada miniszterelnöke, Justin Trudeau  hamarosan bejelentheti lemondását

Reuters: Kanada miniszterelnöke, Justin Trudeau hamarosan bejelentheti lemondását

Házszentelő volt a Karmelitában, Orbán Viktor dolgozószobáját is megáldották – fotók

Házszentelő volt a Karmelitában, Orbán Viktor dolgozószobáját is megáldották – fotók

Martini Noémi: Magyarország a kacsáké

Martini Noémi: Magyarország a kacsáké

Legyen pénz a repülőrajtra: devizakötvények kibocsátásával kezdi az évet Magyarország

Legyen pénz a repülőrajtra: devizakötvények kibocsátásával kezdi az évet Magyarország