szerző:
MTI/hvg.hu
Tetszett a cikk?

Színházi kellékként használt 1848-as ágyúmakettet foglalt le Székelyszenterzsébeten (Eliseni) a román rendőrség.

Színházi kellékként használt 1848-as ágyúmaketettet foglalt le Székelyszenterzsébeten (Eliseni) a román rendőrség - közölte az MTI-vel pénteken Kincses Kálmán, a település református lelkésze, az Erdélyi Baranta Szövetség elnöke. A Mediafax hírügynökség az illegális pirotechnikai eszközök (petárdák, orvvadászatra használt eszközök) lefoglalását célzó rendőrségi razziákról szóló hírében számolt be a Székelyföldön lefoglalt ágyúról.

Kincses Kálmán az MTI-nek elmondta: tavaly ünnepi beszédet mondott a Tápióbicskei Tavaszi Emlékhadjáraton és ekkor kapta ajándékba a hagyományőrző rendezvény szervezőitől az ágyúmakettet, amely szerinte az Európai Unióban sehol nem engedélyköteles. Hozzátette: ő maga fordult a székelykeresztúri rendőrséghez, hogy tisztázza, kell-e engedélyeztetni Romániában a hagyományőrző kelléket.

Mint emlékezetes, korábban hasonló akciót hajtott végre a magyar terrorelhárítás csapata is, amely a Brad Pitt filmjének magyarországi forgatásához hozott fegyverekre csapott le.

Von der Leyen mentőövet dob az autógyártóknak: megúszhatják a százmillió eurós kibocsátási bírságokat

Von der Leyen mentőövet dob az autógyártóknak: megúszhatják a százmillió eurós kibocsátási bírságokat

Bóka János: A varsói gyors sosem fog befutni Budapestre

Bóka János: A varsói gyors sosem fog befutni Budapestre

Hogyan lett az Anora az idei Oscar meglepetése?

Hogyan lett az Anora az idei Oscar meglepetése?

Már a kabátokba is beteszik a mesterséges intelligenciát, és ennek több értelme lehet, mint elsőre hangzik

Már a kabátokba is beteszik a mesterséges intelligenciát, és ennek több értelme lehet, mint elsőre hangzik