szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Tovább nőtt Baranya megyében az aranysakálok száma, becslések szerint ma mintegy kétezer példány él ott – ez a magyarországi állomány közel egyharmada – írja a bama.hu.

Alig több mint egy évtizede igazi különlegességnek számított, ha feltűnt az aranysakál egy-egy példánya a megyében, mára azonban már Baranya lett az egykor veszélyeztetett faj délről északra tartó folyamatos terjeszkedésének egyik centruma – írja a bama.hu.

A kormányhivatal földművelésügyi igazgatóságán azt közölték, a vadászatra jogosultak becsült adatai alapján mintegy kétezer egyed él a megyében. Ez a magyarországi állomány egyharmada. Annak dacára is számuk további növekedésére számítanak, hogy a nádi farkasok egész évben vadászhatók, és ennek megfelelően gyakran kerülnek terítékre. Baranyában a hatvanhat vadászatra jogosult társaság évente mintegy ötszáz példányt ejt el.

Wikipedia

Az aranysakálok térnyerését az is bizonyítja, hogy a ragadozók más vadállatokhoz hasonlóan már a városokban is felbukkannak, ahova a hulladékgyűjtő konténerek csábíthatják be őket. A rókával könnyen összetéveszthető állatokról elterjedt az is, hogy a háztáji állományban is kárt tesznek, ez azonban a szakemberek szerint nem valószínű, mivel a sakálok roppant óvatosak, s messze elkerülik az embereket.

A legelők, parlag területek, bozótosok, nádasok jellemezte területeken lakó nádi farkasok jellemzően rágcsálókon, egereken, pockokon, kisebb madarakon, puhatestűeken élnek, de a gyümölcsöt sem vetik meg. Sőt, a vadakat sem. Magányosan is, de akár falkában is vadászhatnak. Legfeljebb birka vagy kecske nagyságú állatokat ejtenek el, nagyvadaink közül az őz, vaddisznó és ritkán a gímszarvas fiatal vagy sérült egyedei lehet a prédájuk.

Akkora vihar van az USA-ban, hogy töröltek 1300 repülőjáratot

Akkora vihar van az USA-ban, hogy töröltek 1300 repülőjáratot

GVH: „Jókora fake news”, hogy ne vizsgálnák Mészáros Lőrinc cégeit

GVH: „Jókora fake news”, hogy ne vizsgálnák Mészáros Lőrinc cégeit

“Pancserpuccsot” emlegetve Magyaron akart ütni, de végül Orbánt is eltalálta az Alapjogokért Központ vezetője

“Pancserpuccsot” emlegetve Magyaron akart ütni, de végül Orbánt is eltalálta az Alapjogokért Központ vezetője

Az Egyesült Államokban felmerült, hogy a rák miatt a cigi mintájára az alkoholos üvegekre is figyelmeztető üzenetet rakjanak

Az Egyesült Államokban felmerült, hogy a rák miatt a cigi mintájára az alkoholos üvegekre is figyelmeztető üzenetet rakjanak