szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Vasárnap hajnalban kiszabadult a börtönből a kábítószerrel való visszaélés miatt hét évig ülő Cz. Tamás, a Való Világ című valóságshow harmadik szériájának Segal becenevű lakója.

Az RTL Klub Való Világ című műsorában Segal néven szereplő Cz. Tamás vasárnap hajnalban szabadult a márianosztrai büntetés-végrehajtási intézetből - írja a Blikk.

A valóságshow harmadik szériájának egykori szereplője hét évig ült kábítószerrel való visszaélés miatt. 2005 nyarán kapták el egy Hollandiából származó, többmilliós ecstasy- és kokainszállítmánnyal. Segal akkor azt mondta: nem volt tudomása az autóban talált drogról.

"Az utolsó napot a szabadulók zárkájában töltöttem, edzettem, és már a jövőre gondoltam, nem a múltra. A perceket számoltam. Azt mondják, az ember hétévenként változik, velem is ez történt, és vannak már terveim" – mondta szabadulása után a férfi.

 

A brit legfelsőbb bíróság kimondta, hogy esélyegyenlőségi ügyekben nem lehet nőként kezelni a transzneműeket

A brit legfelsőbb bíróság kimondta, hogy esélyegyenlőségi ügyekben nem lehet nőként kezelni a transzneműeket

Az ÁKK éléről frissít Varga Mihály jegybankja, de később derül ki, mi lesz az új alelnök feladata

Az ÁKK éléről frissít Varga Mihály jegybankja, de később derül ki, mi lesz az új alelnök feladata

„Már addigra eldől, hogyan fogunk olvasni, amikor még egy betűt sem tanultunk az iskolában”

„Már addigra eldől, hogyan fogunk olvasni, amikor még egy betűt sem tanultunk az iskolában”

Trump különmegbízottja szerint „már alakul” az orosz–ukrán béke

Trump különmegbízottja szerint „már alakul” az orosz–ukrán béke