szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Egy templomba járó nő adta vissza a 10,3 milliárd forintnak megfelelő összeget érő lottószelvényt. A lottónyereményéhez mégis hozzájutó idős pár a jelek szerint nem készül túl bőkezűen honorálni a nő becsületességét.

Ötvenmillió kanadai dollár (mintegy 10,3 milliárd forint) értékű, elveszett nyertes lottószelvényt juttatott vissza tulajdonosának egy kanadai nő.

A szelvény egy templomi mise alatt csúszott ki a nyertes tárcájából, és az egyik odajáró hölgy találta meg. A becsületes megtaláló megkereste a szelvény tulajdonosait, a kanadai Bramptonban élő házaspárt, Hakeem és Abiola Nosirut, akik azóta már fel is vették nyereményüket – tudósított a Toronto Star című lap online kiadása és a Kathpress osztrák hírügynökség.

Közben azonban hetek teltek el: "napokig nem tudtam aludni, teljesen tönkrementem" – idézte fel Abiola Nosiru. 

Az idős pár egyelőre nem döntötte el, hogyan viszonozza a megtaláló becsületességét, egyikük azonban nem lenne túl bőkezű, mert így nyilatkozott: "Csak köszönetet szeretnék mondani".

A cégek költségei újra nőni kezdtek - meddig úszhatjuk meg, hogy az áraikba is beépítsék ezt?

A cégek költségei újra nőni kezdtek - meddig úszhatjuk meg, hogy az áraikba is beépítsék ezt?

Kincses Gyula: Fontolóra kellene venni, hogy a közegészségügyben megvásárolhatóvá tegyék a szabad orvosválasztást

Kincses Gyula: Fontolóra kellene venni, hogy a közegészségügyben megvásárolhatóvá tegyék a szabad orvosválasztást

Ukrán katonák tucatjai dezertáltak a franciaországi kiképzésről

Ukrán katonák tucatjai dezertáltak a franciaországi kiképzésről

Paolo Sorrentino ugyanazzal dolgozik, mint az istenek – legújabb csodatételének tárgya Nápoly

Paolo Sorrentino ugyanazzal dolgozik, mint az istenek – legújabb csodatételének tárgya Nápoly