
AFP / Spanish Royal Palace / Cristina Garcia Rodero
Mikor egy norvég fehérnemű-modellel folytatott kaland után 2003-ban a spanyol trónörökös, Fülöp herceg bejelentette, hogy eljegyezte az akkor 31 éves elvált televíziós újságírónőt, Letizia Ortiz Rocasolanót, komoly megdöbbenést váltott ki. A herceg anyja dán hercegnő volt, és bár egyik nővére, Krisztina egy kézilabdázóhoz ment hozzá, mégis sokkolta a közvéleményt, hogy a trónörökös egy közrendű nőt vesz el.
A katolikus Spanyolországban az sem vetett jó fényt Letiziára, hogy egyszer már elvált, igaz, mivel egyházi esküvője korábban nem volt, Fülöp herceggel tarthattak templomi esküvőt is. Nemrég ráadásul egy unokatestvér megjelentetett egy könyvet, amelyben azt írja, Letiziának fiatalként egy abortusza is volt, az arról szóló bizonyítékokat azonban megsemmisíttette.
Ami biztos, az viszont az, hogy az újságírónő egy díjat is nyert munkájáért, dolgozott a CNN-nek és a Bloombergnek, tudósított az iraki háborúból, és a munkája révén ismerte meg a herceget is: tudósított egy észak-spanyolországi olajömlésről, ahol Fülöp herceg önkéntesként segítette a mentőmunkálatokat, ekkor jöttek össze. 2003-ban kinevezték ugyan bemondónak, de nem sokkal később felmondott, közvetlenül ezután jelentették be az eljegyzésüket.
Azóta két kislányuk született: a most nyolcéves, és ezzel a legfiatalabb európai trónörökösnek számító Eleonóra, valamint a hétéves Zsófia.

AFP / Spanish Royal Palace / Cristina Garcia Rodero
Olvassa el írásunkat és nézze meg galériánkat VI. Fülöp trónra lépéséről is!