szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Megtalálták a berlini Stasi Múzeumból hét, illetve nyolc éve ellopott kiállítási tárgyakat, köztük Erich Mielkének, a keletnémet titkosrendőrség vezetőjének irodai telefonját.

A rendőrség keddi bejelentése szerint a Stasi egykori központjában kialakított múzeumból eltulajdonított speciális kamerákat, rejtett mikrofonokat és más tárgyakat a német főváros Neukölln nevű kerületében találták meg múlt héten egy lakás pincéjében, miközben a nyomozók egy másik ügyben kutakodtak a helyszínen.

A kiállítási tárgyakat két betörés alkalmával, 2007-ben és 2008-ban lopták el a normannenstrassei emlékhelyről és kutatóintézetből. A rendőrség akkor azt közölte, akárki állt a betörések mögött, olyan tárgyakat keresett, amelyeknek kicsi volt a tárgyi értéke, de számíthattak a gyűjtők érdeklődésére.

Mielke telefonján kívül elvittek például egy olyan szénbrikettet, amelyre a "30 éves az NDK" feliratot nyomták, egy Lenin portréjával díszített deszkát és egy Moszkvából való jégkorongütőt.

A keletnémet titkosrendőrség - hivatalos nevén állambiztonsági minisztérium -  több tízezres ügynök- és besúgóhálózatot üzemeltetett az NDK fennállásának éveiben. A Stasi épületében kialakított múzeum többek között Erich Mielke szobáját is megőrizte annak eredeti formájában.

A Stasi vezetőjét 1993-ban elítélték – de nem a hivatal élén elkövetett bűneiért, hanem azért, mert kommunista agitátorként 1931-ben megölt két rendőrt. Mielke 2000-ben hunyt el.

Brit vezetéssel figyelik a tenger alatti vezetékeket és az orosz árnyékflottát

Brit vezetéssel figyelik a tenger alatti vezetékeket és az orosz árnyékflottát

Zelenszkij: Csak az USA adhat garanciát a békére

Zelenszkij: Csak az USA adhat garanciát a békére

Komolyan aggódhatnak az orvosi ellátás miatt a Budapesten és Pest megyében élők

Komolyan aggódhatnak az orvosi ellátás miatt a Budapesten és Pest megyében élők

Az RTL-hez igazol a TV2 egyik arca

Az RTL-hez igazol a TV2 egyik arca