szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Palik László és családja Spanyolországban, pontosabban a Földközi-tenger szigetén, Mallorcán él – nyomozta ki a Blikk egy olvasó segítségével.

Mallorcán él Palik László és Marsi Anikó a gyerekeikkel – közölte a Blikk, amely felidézte, a volt tévés és Dakar-versenyző Palik korábban Ausztráliában élt fél évig, majd visszatértek Siófokra, de a közelmúltban újra eltűntek, és ugyan az a hír járta, hogy Argentínában telepedtek le, most már biztos, maradtak a kontinensen.

A lap egyik olvasója le is fotózta Palikot és két fiát a budapesti reptéren, ahová Mallorcáról érkeztek. Egy másik forrás megerősítette, hogy a család Mallorcán él. A nő szerint Palik és Marsi egymás között mindig magyarul beszélnek, de a fiúk spanyolul és angolul is folyékonyan tudnak, ahogy Marsi Anikót is hallotta már mindkét nyelven társalogni.

Eláruljuk, ki lesz három budapesti színház igazgatója

Eláruljuk, ki lesz három budapesti színház igazgatója

“Pancserpuccsot” emlegetve Magyaron akart ütni, de végül Orbánt is eltalálta az Alapjogokért Központ vezetője

“Pancserpuccsot” emlegetve Magyaron akart ütni, de végül Orbánt is eltalálta az Alapjogokért Központ vezetője

Ismét a Milosevicset megbuktató Szrgya Popovics forradalmi kézikönyvével rettegtet a kormányzati kommunikáció

Ismét a Milosevicset megbuktató Szrgya Popovics forradalmi kézikönyvével rettegtet a kormányzati kommunikáció

A magyarok nem számítanak semmi jóra a jövőben?

A magyarok nem számítanak semmi jóra a jövőben?