szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A 65 éves asszony összeveszett férjével portugáliai vakációjukon, és miután nem találta a férfit, Madeira szigeténél megpróbálta úszva utolérni azt az óceánjárót, amelyen feltételezése szerint házastársa tartózkodott. A nőt négy óra úszás után kimentették a helyi halászok. A férj egyébként nem volt a hajón.

Halászok mentették ki az Atlanti-óceán vízéből azt a 65 éves brit nőt, aki Madeira szigeténél megpróbálta úszva utolérni a kikötőből kifutott óceánjárót, amelynek fedélzetén feltételezése szerint a férje tartózkodott.

Susan Brown a portugál tengerészeti rendőrségnek elmondta, hogy férjével szombaton úgy döntöttek, félbeszakítják körutazásukat a Madeira portugál sziget fővárosában, Funchalban tartózkodó Marco Polo nevű óceánjárón, és hazarepülnek. 

Képünk illusztráció
MTI / EPA / Mark Wallheiser

A nő azonban egy vita után szem elől tévesztette férjét a funchali repülőtéren és kétségbe esett. Azt hitte, hogy férje visszatért az óceánjáróra, ezért megpróbálta úszva utolérni a kikötőből éppen kifutott hajót - számolt be a történtekről Felix Marques kikötőparancsnok. 

Négy órát hánykolódott az óceán vízében, amikor egy helyi halászhajó észrevette őt és fedélzetére vette. A tengervíz 18 Celsius-fokos volt. A nőt kihűléssel szállították kórházba, ahol később átvitték a pszichiátriai osztályra - tette hozzá a kapitány.

A rendőrség közölte, hogy az asszony férje nem volt a hajón, hazarepült Bristolba.

 

Elérte a magyar zsugorinfláció a mosóporokat és az öblítőket is

Elérte a magyar zsugorinfláció a mosóporokat és az öblítőket is

A volt sportminiszter feleségül vette a nőt, aki megmentette az életét

A volt sportminiszter feleségül vette a nőt, aki megmentette az életét

Óvatosan a gyógynövényekkel is – nem mindegy, milyen készítményt választunk

Óvatosan a gyógynövényekkel is – nem mindegy, milyen készítményt választunk

Nagy Márton megfenyegette a bankokat az emelkedő számladíjak miatt

Nagy Márton megfenyegette a bankokat az emelkedő számladíjak miatt