szerző:
Simon Andrea

Négynél több olimpiai aranyat is nyerhetett volna a tehetsége alaján, ám a párbajtőrvívás mellett a jó borokat és a csajokat is imádta. Olimpiai-, világ- és európa-bajnoki címeket nyertek magyar és olasz tanítványai is. Két hete lemondott a magyar válogatott szövetségi kapitányi posztjáról, miután a szövetség nem jelölte az újjáalakuló Magyar Olimpiai Bizottság elnökségébe.

hvg.hu: Ha másért nem, a londoni kvalifikáció miatt, a versenyzői éredekében, nem lett volna jobb túllépnie a saját sértődöttségén?

Kulcsár Győző: Ez nem sértődöttség. Ez megaláztatás. Olyan mérvű bántás, amit nem tudok megérteni, amire nem adtam okot. Sem versenyzőként, sem edzőként, sem az eredményeimmel, sem a nyolcévnyi MOB-elnökségi munkámmal. Azt el tudtam volna fogadni, hogy a Vívó Szövetség vezetői konkrét indokkal döntenek így, de akkor is az lett volna a minimum, hogy odahívnak, hogy “te, öreg, ez van, nekünk ez nagyon kellemetlen, de így kell csinálnunk”. Más lett volna az optikája, mint így, hogy kész helyzet elé állítottak. És a napokban közölték, hogy közös megegyezéssel megszűnt a munkaviszonyom a Szövetséggel.

hvg.hu: Gyártott  magyarázatot erre az egészre?

K.Gy.: Sok embernek kellemetlen az én viselkedésem, hogy nem rejtem véka alá a véleményemet, megmondom szemtől szembe, ha valami nem tetszik. A baj az, hogy a Szövetségben mások simlis módon csinálják, úgy  valahogy, hogy mnden fordítva van; a kocsi van a lovak elé kötve. Miközben az volna a dolgunk, hogy segítsük a gyerekek minél eredményesebb felkészülését, itt marakodás megy egy koncért, ami nincs is. A vívósportot sokan egy nagy lábosnyi húslevesnek látják, benne nagy húsdarabokkal, amiket ki lehet venni. De ilyenek sajnos – nem sajnos, de nincsenek. Olyan szűk a keresztmetszet, hogy lassan egy kezemen meg tudom számolni, hányan vannak, akik az egész magyar vívást méltóképpen képviselhetik az olimpiai játékokon.

©

hvg.hu: Azt beszélik, a MOB-elnökségben nem szívesen látják most azokat, akik közel állnak Schmitt Pálhoz. Erről mit gondol?

K.Gy.: A látszat mindenesetre ez. De ezzel nem kell foglalkozni. Ez egy demokratikus választás volt, amiben demokratikusan megválasztott valakik demokratikusan megkérték a Vívó Szövetséget, hogy demokratikusan rakjanak be valakit a jelöltek közé. Ez a demokrácia, nem? Nekem ezzel az égvilágon semmi bajom sincs. Nagyobb bajom, hogy a MOB egyik nagytudású vezetője többször nyilatkozta itt-ott, hogy eljött a fiatalítás ideje. Akkor én most a lemondásommal ebbe besegítettem, hiszen teret kell adni a fiatal edzőknek. De hol vannak ők? Ez a MOB-vezető is csak egyetlen embert tudott megnevezni, aki azonban nem vállalja. Hol a többi? Sajnos nincsen több!

Dancsházi Tamás mellékállásban volt a női válogatott vezetőedzője, de mivel a főállásában olyan változástörtént, lemondott, és nem találtunk helyettesítőt. Három-négy emberrel is beszéltem, olyanokkal, akikkel szívesen együtt dolgoznék, de egyikük sem vállalta, mert ez a meló most nem olyan csábító. Mert itt csak ellenségeket és rossz barátokat lehet szerezni, mert sokszor kell úgy dönteni, hogy az az  egyiknek jó, a másiknak rossz. És akinek rossz, az nem fog engem szeretni. De itt nem lehet maszatolni, hogy ez is kimehet egy versenyre és az is.

hvg.hu: Most nem olyan, mintha elengedte volna a versenyzői kezét?

K.Gy.: Én nem így érzem. És azt sem érzem, hogy most akkor miattam nem fogják rendesen csinálni. A vívásban mindenki a saját tanítványaival dolgozik, tehát nap mint nap ugyanaz bököd engem, ugyanazokkal ütjük-vágjuk egymást oda-vissza. Ez  továbbra is megvan;  Szász Emese és Antal Edina is itt vannak, ugyanúgy készülünk, mint idáig. Csak most maestro a nevem, és nem az, hogy szövetségi kapitány.

Az már nehezebb kérdés, hogy mi lesz a hátralévő két versenyen. De ezt, gondolom, a szövetségnek kell megoldania, én nem fogom befolyásolni őket. Mert hogy nézne az ki, hogy lemondok és aztán visszabeszélek, hogy ezt így csináljátok. Ha a szövetség olyan kísérőket jelöl ki a versenyekre, akiket el tudok fogadni, akkor saját költségemen kiutazom ezekre és kizárólag az egyéniben odaállok a pást végére. Mert a csapatversenyekbe nem dumálhatok bele. Viszont egyéniben a versenyzőim ezt igénylik.

©

hvg.hu: Azzal, hogy nyilatkozott Mincza-Nébald Ildikó kinevezésével kapcsolatban a Nemzeti Sportban, nem olyan, mintha mégis visszabeszélne?

K.Gy.: Nem Ildivel van bajom, hanem azzal, akinek a fejéből ez az ötlet kipattant. Mert ez egy olyan szakma, amit a nulláról kell elkezdeni és aztán lehet fölérni a csúcsra. Ő még életében nem adott egy iskolát, nem írt egy edzéstervet. Mitől ez a nagy bátorság? Nem csak az ő részéről, hanem attól is, aki őt ajánlja [Kamuti Jenő, az MVSZ szakmai alelnöke - a szerk.]. Mérhetetlen felelőtlenség, ami tönkreteheti 6-7 ember életét. Soha nem beszélt velük, nem ismeri őket. Most kell ezt csinálni? Miért nem olyat bíznak meg erre a négy hétre, aki 20 éve ott él ezek között a gyerekek között? Például Udvarhelyi Gábort, akit ismernek, elfogadnak. Aztán írjanak ki pályázatot, legyen egy bíráló bizottság, és hadd menjen!

hvg.hu: Akkor most aktuálisan mi az öröme ebben az egészben?

K.Gy.: Örülök Emese bronzérmének, pláne a mögöttünk lévő nyomorúságos egy év után, amikor egy egész sportpályafutásra elegendő sérülésen és mizérián mentünk keresztül. Jólesett Nagy Titi gesztusa, igazi sportemberként viselkedett.

Az egész mesterségben az a legszebb, ami most itt zajlik  körülöttünk. Amikor egy kisgyereknek megtanítunk egy mozdulatot - miközben fogalma sincs még a vívásról - és aztán hatalmas szemekkel mondja, mester, látta, milyen tust adtam? Ez is öröm, mert akkor azt érezzük: ennek van értelme. Nekem vénségemre már  komplett versenyzőim vannak, és velük kicsit más ez. Mert ők ezeket a dolgokat már mint mesterséget tudják; náluk az eredmények adják az örömöt. De az is, amikor az eredménytelenség utáni csalódásból föl kell állni, összeszorítani a fogakat és újra nekimenni, mert a vívás tényleg megacélozza az embert. Ezért vagyok én is ilyen, kicsit kekeckedő, mert nehezen veszítek, nehezen adom föl és amíg valami kis érvem, adum, töltényem van, addig harcolok.

hvg.hu: Anno magát mi fogta meg a vívásban?

©

K.Gy.: A romantika és amit minden kissrác szeret: a kosztümös kalandfilmek, a Három testőr, a Dumas-regények. És hát abban az időben nem volt se számítógép, se televízió, moziba is csak nagyon ritkán lehetett eljutni, mert csóró volt mindenki abban a világban. A grundon nevelkedtünk, ahol az erősebb fönt maradt, a gyengébbet pedig lenyelték, mint a kanalas orvosságot. Ebben nőttünk föl.

Tízévesen a foghíjas telkeken olimpiákat rendeztünk, jegyzőkönyvvel, bajnokokkal a végén. Kalapácsvetésnél zsinórt kötöttünk egy féltéglára, pörögtünk, aztán ment, ahova ment, és külön csoda volt, hogy senkit sem csaptunk agyon. Volt maratonfutás is két háztömbkörrel. Halál komolyan vettük az egészet. És ez ma nagyon hiányzik. Itt ma már minden kötelező: le kell menni az edzésre, haza kell menni, le kell ülni. Minket úgy szedtek össze a szüleink a grundról koszosan, néha verekedés után.

hvg.hu: És a vívóterembe  hogy keveredett be?

K.Gy.: Hárman-négyen összeálltunk, és elmentünk egy vívótanfolyamra. Ahol az első nap nem volt valami érdekes, mert 200 gyereket becsődítettek a Práter utcai általános iskola vívótermébe és másfél órán át nem jött oda senki. Aztán megjelent egy bácsi, mondta, én vagyok a Róna Árpi bácsi és én leszek a vívómesteretek. És elkezdte nekünk megtanítani a mozdulatokat: alapállást, vívóállást, kitörést. Két kemény és nagyon unalmas évig tartott ez, semmi köze sem volt a víváshoz, viszont senki nem tolt le, ha rendetlenkedtünk. És amikor ennek vége lett, igazolt versenyzőkként egyesültekbe kerültünk. Utólag azt kell mondanom, hogy abból a két évből, amit ott végigszenvedtünk, rengeteget profitáltam, mert például olyan lábmunkát adott, ami ma senkinek sincsen. Azért nincs, mert ma nincsen rá idő. Ha ma egy gyerek fél év után nem vehet a kezébe kardot és nem kaszabolhat, elmegy, mert megunja.

hvg.hu: Hogy dőlt el, hogy párbajtőröző lesz?

©

K.Gy.: Véletlenül. Abban az időben mindenki tőrözni kezdett, ez volt a szokás, mi párbajtőrözők azóta is azt mondjuk, hogy a tőr a párbajtőr gyakorló fegyvere. Én 1956-ig tőröztem, akkor felfordult a világ, megszűntek szakosztályok, én pedig ide kerültem a Vasasba, Vass Imre bácsihoz, aki párbajtőr-edző volt és azt mondta, fiam, holnaptól párbajtőrözni fogsz, pofa be! Jó szeme volt. Élete végéig nála vívtam. Pedig sose mondta, hogy tehetséges vagyok, és jó eredménynél is csak annyit: na, ez rendben volt.

Atyának becéztük, mert olyan volt, mint a második atyánk. És emlékszem, az egyik vb-n, amikor rendre ugyanabból a hibából kaptam a tusokat, Imre bácsi bekiabált, hogy a következőnél szétrúgja a seggemet! Mondom, az öreg ideges, világbajnokság van, nem bír magával, és mintha mi sem történt volna, ugyanazt csináltam, ugyanúgy hátráltam. Egyszer csak beugrott a kisöreg asszó közben a pástra és egy acél pengével akkorát vágott a fenekemre, hogy azt hittem, kiesek a gatyámból. Onnantól egy millimétert se mentem hátra és megvertem az ellenfelemet.

Kulcsár Győző a fegyvernemekről
”A tőr és a kard egy nagyon dinamikus, sok mozgásos valami, a párbajtőr ehhez képest egy kicsit lassabb, sokkal taktikusabb, megfontoltabb műfaj, itt az egész test érvényes találati felület, nincs olyan, hogy a lábamra nem figyelek. A kard az óriásműlesiklás, ahol tizedmásodpercek alatt lent vannak a pálya alján, vagy egyben vagy nem, de leérnek. A párbajtőrvívás pedig a sífutás. Hosszabb ideig tart, fontos, hogy osztom be az erőmet, ismerem-e az ellenfél gyengéit. A jó párbajtőröző türelmes.

hvg.hu: Min múlik, hogy két jó párbajtőröző közül melyik nyer?

K.Gy.: Pont úgy van ez, mint a sakkban: az nyer, aki túljár a másik eszén. Mindenkinek minden mozdulatot, minden lépést meg lehet tanítani, de hosszabb távon az nyer, akinek a szürkeállománya csiszoltabb. Mi a vívás mellett mindannyian egyetemre jártunk, és 5 perc szabadidőnk nem volt, mert még a csajokat is kellett hajkurásznunk – de a többiek nem hatalmaztak fel, hogy erről meséljek, és én sem akarok otthon fülest kapni. Azokban a csapatokban, amelyekben vívhattam, Kausz sebészorvos, Marosi Jóska mérnök, Bárány Árpi testnevelő, Nemere fogorvos,  Schmitt Pali közgazdász, Fenyvesi sebész,  a két Erdős gyerek közgazdász és mérnök volt. Mindannyiunknak volt diplomája, ami magától értetődő volt és baromi nehéz is, mert a 6-8 hetes edzőtáborokban reménytelen volt tanulni: vagy edzésen voltunk vagy valami nagyon fontos más dolgunk volt.

hvg.hu: Például mi?

K.Gy.: Állandóan kártyáztunk például, a hirhedt, 124-es szobában: Fenyvesi, Nemere, Schmitt, Kulcsár. És esténként, amikor Bay Béla bácsi a lefekvés előtti ellenőrzésre indult, mindig jött a falon kopogós riadólánc. Egyik alkolommal nem volt időnk elpakolni az asztalról, megbuktunk, kifakadt. Aztán mi kártyáztunk tovább, ő pedig az addigi szokásával ellentétben, tett még egy kört. Beugrottunk az ágyunkba ruhástól, Béla bácsi benyitott és mintha megérzett volna valamit, felkapcsolta a villanyt, felhúzta a takarónkat és látta, hogy ott fekszünk melegítőben, kártyával a kezünkben.

hvg.hu: Voltak szankciók?

K.Gy.: Minden olyan esetben, amikor másnap kicsit zöldebben, karikás szemekkel érkeztünk edzésre: úgy kibaltáztak velünk, hogy a taknyunkon csúsztunk haza. Senki nem sajnált minket és egyikünk se kért kegyelmet. Olyan is volt, hogy amikor én érkeztem kicsit rozogán klubedzésre, hiába kértem Imre bácsit, hogy ne iskolázzunk, Nemere, aki már túl volt egy iskolán, azt mondta: “Mester, ma ne piszkálja, leiskolázom helyette.” Nagyon megdolgoztatta az öreg - tőlem utána csak annyit kérdezett: ugye tudod, hogy sokkal tartozol? És ez is egy nagyon fontos jellemzője volt a mi csapatunknak.

Mindenben rivalizáltunk egymással, minden asszó tétben ment. Az egyik legdurvább az volt, amikor a vesztes egy napig a győztes szolgája volt, egyszer belefutottam Fenyvesivel egy ilyenbe. Hulla fáradtan feküdtünk este, majd ő egyszer csak fölkelt, hogy menne teniszezni. Mondtam,menjél. Jó, de nincs felvonalazva a pálya, csináld meg légy szíves. Kimentem, felhúztam a vonalakat, visszafeküdtem. Fenyvesi megköszönte, kiment, de szerintem a lépcsőházig se jutott el, amikor visszajött, hogy nem tudok teniszezni, mert nincs világítás. Úgyhogy szereztem 4 gyertyát, ami éjjel 12-kor a tatai edzőtáborban nem volt egyszerű feladat. Mindannyian odafigyeltünk arra, hogy ne nagyon veszítsünk. És azért is volt talán ilyen erős a csapatunk, mert 4-5 teljesen különböző stílusú, habitusú és temperamentumú ember volt a páston. És az nagyon kellemetlen ám, hogy végre túl vagyok egyen, aztán jön a következő, akiről nem tudom, mit fog csinálni. Általában a  csapatoknak egy karaktere van, nekünk ilyen értelemben ötféle karakterünk volt. Vass Imre egyik nagysága éppen az volt, hogy a 20 tanítványából mindegyik másképp vívott, ő mindegyikünknek megtanította az alapokat és remekül tudott asszisztálni a különböző felfogásokhoz.

hvg.hu: Ki milyen volt?

©

K.Gy.: Gábor Tamás nem volt egy atletikus alkat, csupa csont és bőr, izmot alig lehetett rajta látni, de olyan koncentrációkészséggel rendelkezett, hogy nem hibázott. Bárány Árpi viszonylag kicsi ember volt, pattogott a páston, nem is lehetett tudni, hol van. Kausz Pista kinyújtotta előre a karját, volt egy kialakult szisztémája, soha nem improvizált, sebészi pontosságal vacakolt a párbajtőr hegyével. Nemere Zoli leszegte a fejét és ment előre. Schmitt Pali volt a szikla, talán a legszerényebb egyéni eredményekkel, de a csapatban rá lehetett a legjobban számítani. Ha meg is verte valaki, annak legalábbis rettenetesen fájt, több sebből vérzett, Pali olyan kemény volt, mint a beton.  [A hvg.hu Schmitt Pál plágiumügyével kapcsolatban is tett fel kérdéseket, de a Mester udvariasan elhárította a válaszadást - a szerk.]

Fenyvesinek egy egyenes gondolata nem volt a páston, nem lehetett tudni, hogy szúrni fog-e vagy védeni, előre megy vagy hátra. Osztrics Pista volt a megbízható, a mama kedvence, legyen rend, minden elvágólag, összehajtva a helyén. De iszonyatos fizikai ereje volt. B. Nagy Pali a Szolnoki MÁV-ból jött és úgy is viselkedett a páston, mint egy mozdony, amit befűtöttek: semmi nem érdekelte, amíg az ellenfél mozgott, ő ment előre.

hvg.hu: És maga?

K.Gy.: Én színesen vívtam, én sem tudtam, mit csinálok majd a következő pillanatban. Egyszer-kétszer a közönség kedvéért megpróbáltam olyat is, aminek a realitása elég kicsi volt. De ha bejött, akkor nem érdekelt semmi, mert az elég volt, hogy a “versenyen ilyet még senki nem csinált”..

hvg.hu: Van sorrend?

K.Gy.: Nincs, mind a négy az én gyerekem. És mindegyiknek van egy kisebb története. Mexikóban például a ruszkikkal vívtuk a csapatdöntőt és Nemere Zolinak nem nagyon ment a vívás, kikapott az első asszóban és a másodikban is nagyon döcögött. Akkor elküldte a gyúrónkat, hogy hozzon valamit, mert ez így nem megy tovább. Hozott egy fél üveg tequilát, amit Nemere leküldött és olyan volt, mint Popeye a rajzfilmben, mikor megeszi a spenótot: kidagadtak az izmai, kivilágosodott a tekintete, és onnantól kezdve ripityára verte a másik két ellenfelét.

De ha vívással álmodom, sosem a győzelmek jönnek vissza, pedig elég sokat átéltem itthon is és Olaszországban is.

hvg.hu: Oda hogy került?

K.Gy.: Azután, hogy abbahagytam a vívást, előbb a párbajtőr-válogatott edzője lettem, majd a Vívószövetség főtitkára. Aztán ’86-ig szövetségi kapitányként dolgoztam, de minden évben pedzegettem, hogy szeretnék elmenni külföldre, világot látni, pénzt keresni. Akkor engedtek el, amikor a szófiai vb-n leégtünk. Úgy gondoltam, 1-2 évre megyek, aztán 16 lett belőle. Nagyon megszerettem őket és azt hiszem, ők is engem. És hát a Vercelliben élő olasz barátaimat én ismertettem meg a fröccsel. Először úgy néztek rám, mint egy vademberre, hogy lehet így elrontani ezt a nedűt, honnan jöttem. De elmagyaráztam nekik, hogy nagyon jó a szomjúságra, nagyon finom és 10-20 után meg lehet állni. Azóta is fröccsöznek. 2001-ben jöttem haza a Honvédba, ahol Nagy Timi, Boczkó Gábor és Szász Emese is hozzám került.

hvg.hu: Kívülről más egy győzelem vagy egy kudarc?

K.Gy.: Kívül lenni sokkal nehezebb. Amikor ott állok a páston, nagyjából tudom, mi történik. Azt kívülről is látom, mit kéne csinálni és ezt vagy megmodom a versenyzőmnek vagy nem. És aztán vagy megcsinálja vagy nem. Én meg kint örlődöm. Ilyen lehet a snecinek a horgon: dobjál már vissza, mert én még kicsi vagyok. Nagyon kevés olyan versenyzőm volt, akit lehetett irányítani. A magyarok között nem nagyon, inkább egy-két olasz. És az is furcsa, hogy az olaszok, ha tudnak vívni ötöt, és ha olyan a szituáció, képesek tizet visszaadni, tehát a tudásuknál sokkal többet. A magyarok meg tudnak tizet és ha visszaadnak ötöt, az már nagyon jó. Tehát mi nagyon ritkán tudjuk magunkat túlteljesíteni.

hvg.hu: Londonba is a saját költségén utazik majd?

K.Gy.: Ha másképp nem megy? Csak az nehezebb szülés lesz, mert jeggyel nem engednek oda a pásthoz.

©

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Nemzetközi autótolvaj-bandát kapcsoltak le a rendőrök

Nemzetközi autótolvaj-bandát kapcsoltak le a rendőrök

Két évszázad alatt csak háromszor voltunk igazán boldogok

Két évszázad alatt csak háromszor voltunk igazán boldogok

Kiölte a választási eredmény a bajtársiasságot a Fidesz vezetőiből

Kiölte a választási eredmény a bajtársiasságot a Fidesz vezetőiből

Migránsozás: vagy valami, vagy mén valahová

Migránsozás: vagy valami, vagy mén valahová

6 dolog, amiért megéri pozitívnak lenni

6 dolog, amiért megéri pozitívnak lenni

Állószékekkel spórolnának még több helyet a repülőkön – így néznének ki az ülések

Állószékekkel spórolnának még több helyet a repülőkön – így néznének ki az ülések