szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Elkészítették a férfi olimpiai vízilabda torna csoportbeosztását. Kemény Dénes címvédő csapata megkapta a vb-második szerbeket, az Eb-ezüstérmes Montenegrót, illetve az előző olimpiai döntőben legyőzött Egyesült Államokat. Ezenkívül a Kovács István vezette Románia lesz az ellenfél, és a házigazda britek.

 Kemény Dénes Londonban, a helyszínen követte nyomon a  sorsolást, majd a válogatott honlapja, a www.vlv.hu szólaltatta meg:

"Ha szárazan a tényeket nézzük, akkor az elmúlt három év eredményeit figyelembe véve csak a görög-angol párosból kaptuk a könnyebbet, tehát összességében a sorsolás révén inkább az erősebb csapatok jutottak nekünk. De miután ez az olimpia újra olyan, mint Sydney, azaz negyeddöntőt az első négy játszik a csoportból, én úgy gondolom, hogy ebből a szempontból nem okvetlenül előnytelen, hogyha a csoport erős, mert az esetleg egy verhetőbb ellenfelet hozhat a nyolc között. Persze, ha az erős csoportban az ember jól szerepel... Nem ezt szerettem volna, de van előnye is, tehát nem panaszkodom. Nem tapsikolok, és nem panaszkodom."

MTI Fotó: Illyés Tibor

A szövetségi kapitány úgy gondolja, hogy csapata hamar belelendül majd az olimpiába, mert a szerb meccset a Montenegró elleni követi. Emlékeztetett, Athénban volt így, csak akkor a szerbek után a horvátok következtek.

Kemény Dénes az uszodát is megnézte és eléggé meglepődött:

"Két méter mély a medence. Amikor ezt Edmontonban mondták, nem akartam elhinni, azt mondtam, kizárt dolog. Na, most ezt csak erre a célra, vízilabdára építették, ehhez képest érdekes lesz, hogy a 150 vagy nem tudom, hány játékos közül szerintem 30-nak biztosan le fog érni úgy a lába, hogy a nyaka kilátszik majd a vízből, mert lábujjhegyen állnak a játékosok. Igazából ez azért veszélyes, mert szabálytalan leállni. Miután a pólos sokszor reflexszerűen, nem szemétségből áll le, csak ahol kicsit alacsonyabb a víz, ott már ki is használják ezt a játékosok, tudom, én is ilyen voltam. Akár lövés előtt, akár játék közben. Ha egyszer-kétszer lefújják, mert ez szabálytalan, akkor az komoly gondokat fog okozni, ugyanis attól kezdve folyamatosan mindenki fel fogja hívni szegény játékvezető figyelmét, hogy „nem látod, hogy leállt?”. Igazából egyet tehetnek a bírók - nem törődnek ezzel. Angliában egyébként ennek van tradíciója csak száz évvel ezelőttről, akkor az egyik oldalon derékig, meg térdig ért a víz, csak ott mindig nagyobb volt a kapu."

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!