Walter, a fricc: Kezdők cseréi 

Előzetesen kicsit aggódtam, hogy nem lesz-e baj belőle, ha Löw lényegében a két évvel ezelőtti dél-afrikai vb-csapatot küldi a pályára, miközben az akkori hősök közül többen nemrég még sérüléssel bajlódtak, és még nem nyerhették vissza csúcsformájukat. Különösen, hogy azért ezek a fiúk nem győztek nagy tornán, hogy arra hivatkozva automatikusan meghosszabbítsák érdemdús válogatottbeli pályafutásukat.

Nyilván főként a  dortmundiakat hiányoltam, akik idén és tavaly is megnyerték a Bundesligát. Ehhez képest rögtön az első Eb-meccsen sikerült az áttörés Mats Hummelsnek (ejtsd: Humelz, csak a tévéközvetítés miatt mondom, miután csak Badstuberre érkezett az M1-en menet közben helyes megfejtés). A BVB középső védője annak a Per Mertesackernek a posztját foglalta el, akit a teljes német sajtó – feltehetőleg Löw nem kevés aknamunkájának köszönhetően –  a kezdőbe várt, és aki az ötfős csapattanácsnak is a tagja, Lahmhoz és Schweinsteigerhez hasonlóan megkérdőjelezhetetlen tekintély.

Nem emlékszem, hogy a meccs alatt Hummels hibázott volna, viszont háromszor ordító portugál gólhelyzetben mentett és a kapu előtt a fejjátékban még Pepe könyöke se verte meg. A labdakihozatala többször Mathias Sammert juttatta eszembe. És ahogy hosszan kipasszolt két védő között Müllernek, na, arról azt hittem, Özil az. Mindeközben pedig olyan masszív volt, hogy talán nem csak a kis szakálla idézte fel bennem Jens Jeremies legszebb napjait.  A meccsből őt és portugál védőtársát, a könyöke miatt már emlegetett Pepét jegyeztem volna fel. Utóbbit azért, mert méltatlanná vált arra, hogy mindenki – ahogy én is – rajta élcelődjek. Nem gurult el a gyógyszere, és olyan okosan csavart a hosszú felső felé, hogy csak egy igazán rosszindulatú felső léc volt képes megakadályozni a gólszerzésben.

De aztán jött egy felpattanó beadás, és az addig észrevehetetlen Mario Gomez, épp Pepétől elszakadva a kapus mozgásával ellentétes irányba fejelte le a labdát. Gomez pont úgy csinálta, mint Miroslav Klose szokta. Róla szintén azt lehetett tudni, hogy kezdeni fog. Sőt, amikor Gomez befejelte, először azt hittem, hogy az már Klose volt, mert utóbbi már ott toporgott az oldalvonalnál, hogy végre beállhasson. Így aztán a kezdők cseréi, akik végül mégis kezdtek, lettek Németország nyerő emberei.

A meccsről azért el kell mondani, hogy nagy mázlival nyertek a németek. A portugálok szokatlanul fegyelmezetten és taktikusan játszottak. Az ellenfelet  már a saját térfelükön letámadták, és ha az első vonalukat a németek kipasszolták, a csapat visszazárt, az előretörő középpályást középen csapdába ejtették. És ha így nem vették el a labdát, a németek körülményes körpasszokra kényszerültek, és máris odavolt a ritka lendület.  C. Ronaldo erősen közepeset nyújtott, de a portugálok összességében igencsak jó benyomást keltettek. Ha azt mondtuk, hogy a B-csoport durva lesz, akkor ez az első forduló meccseit látva hatványozottan igaz.

Egressy Zoltán: Pedig jók voltunk

Végül a 23-as szerezte a(z egyetlen) gólt, majdnem úgy, ahogy szerettem volna. Pici különbséggel: a német 23-as, nem a portugál. Pedig Gomeznek akkor már rég nem kellett volna a pályán lennie.

Az oldalvonalnál toporgott egy ideje Klose, a cseréje, aki ráadásul ünnepnapra ébredt szombaton. Milyen szövetségi kapitány az, aki nem hogy a kezdőcsapatba nem rakja be, de még csak be se hozza időben születésnapos csatárát, pedig híres játékos, sok otthon a rokona, örülnének, de nem, az edző csak vár, húzza az időt. Klose nagyon jött volna már, lemerevedik az ember, ha sokat váratják, nyilvánvaló volt az is, hogy Gomez jön majd le, jogos változtatás, nem játszott jól, az Ibolya presszó nagy kivetőtéjén legalábbis nem. Ahogy magyar sportriporterek szokták mondani, “veszélytelen” volt. Én ezt nem bántam annyira, nem úgy a közeli asztal német szurkolói, lányok festett arccal, hangosan szidták őt. Negatív figura volt a pályán, semmilyen, ráadásul a mellettem szurkoló, búcsúzó szerelmesem elégedetlenkedett a tekintetével is, ez sokat jelent. Ő belelát az emberbe, kivetítőn keresztül is. De mindez kevés volt az idejekorán-cseréhez, Gomez maradt még egy kicsit a pályán, egyszercsak jött egy beadás, és fejelt egy gólt. Sejthető volt valahogy, hogy az eredmény nem változik már. Csill mellettem előredőlt, szuggerálta a portugálokat, vagy a világot, nem tudom. Hiába. Érzékeny nép a luzitán, játszani szeret, élvezni, hogy van. Nem teljesíteni, meg rohanni a hülye eredmény után.

Ugyanaz történt, mint előtte a dán-hollandon, ezen a napon igazságtalan játéknak bizonyult a foci, ahogy oly sokszor már, délután ennek örültem, este már nem.

Pedig nem játszottunk rosszul. Volt két kapufa, temérdek helyzet, a németek megközelítően sem fociztak úgy, ahogy mondjuk két éve, meg ahogy fognak, egyre javulnak majd, de ez most még a régi iskola volt, darálás, szerencse.

Pepe nyilván olvasta korábbi hozzászólásomat, hiszen szelíd volt, mint egy kisgyerek (egyszer nem, de akkor sem volt szabálytalan), többnyire őt akadályozták meg nem engedett eszközökkel, sőt, még fel is segített egyszer valakit, na és a lövése, a kapufa, azt gyönyörűen csinálta, öt centin múlik ilyenkor, ő lehetett volna az igazi hős. És a másik kapufa, Nanié, és Varela helyzete, a végén megint Nanié... Továbbá a kis szépségek, Moutinho Iniestás passza Ronaldónak, az ilyen indításokat a Reálban berúgja, itt meg valahogy nem.

Megint nem sikerült. Milyen sokszor van ez.

Most az lesz, hogy a dánokat kell legyőzni, a hollandok majd megverik a németeket, és akkor jó kis harmadik kör várható (jó kis harmadik sörrel nyilván), valamelyik kivetítő előtt, mindenféle dolgok miatt rombolt lélekkel, pánikban, de reménykedve persze, azt mindig lehet, hajrá csapatom, hajrá majd akkor is.