szerző:
hvg.hu

A német szövetségi kapitány még mindig nem döntötte el, hogy kivel fogja pótolni Jerome Boatenget.

A ghánai apától származó védő komoly problémát okozott Joachim Löwnek azzal, hogy begyűjtötte második sárga lapját is, ami automatikus eltiltást eredményezett. Persze van alternatívája a pótlására és lehet, hogy éppen ez a probléma, ugyanis nehezen tud dönteni Benedikt Howedes és Lars Bender szerepeltetése között. "Már vannak elképzeléseim, hogy ki fog kezdeni a két játékos közül." - mondta az újságíróknak a kapitány.

Lehet, hogy Angela Merkeltől kér majd tanácsot?!
©

 A Schalke védője, Howedes az esélyesebb az eltiltott Boateng pótlására, hiszen nagyjából azonos képességekkel rendelkeznek mindketten. "Howedes képességei leginkább akkor jönnek ki, mikor középső védőként játszik, de játszott ő már nálunk szélsőként is."

Hiába a két forduló alatt szerzett hat pont, azért még nem lehetnek biztos a dolgukban a németek sem. "A saját kezünkben van a sorsunk. Egy újabb győzelem fontos lehet, mert az minket repítene a csoport élére és onnan folytathatnánk a menetelést" - nyilatkozta Löw a goal.comnak

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Ewan McGregor újra fénykardot ragad

Ewan McGregor újra fénykardot ragad

Hőség, zivatar - mindenre figyelmeztetést adtak ki

Hőség, zivatar - mindenre figyelmeztetést adtak ki

Újabb kérdés a rezsiutalvánnyal kapcsolatban: mi van, ha nincs a nevünkön rezsiszámla?

Újabb kérdés a rezsiutalvánnyal kapcsolatban: mi van, ha nincs a nevünkön rezsiszámla?

Újra Magyarországra jön Erdogan

Újra Magyarországra jön Erdogan

Tarlós gyűjtötte össze elsőként az ajánlásokat

Tarlós gyűjtötte össze elsőként az ajánlásokat

A Petőfi hídról esett a Dunába

A Petőfi hídról esett a Dunába