szerző:
Gerlóczy Márton
Tetszett a cikk?

A mai Magyarország nyugdíjasa aktív és sikerre éhes. Biztos vagyok benne, hogy össze lehetne állítani egy olyan versenyszámokból álló sorozatot, amelyre boldogan jelentkeznének hazánk nyugdíjasai, hogy ők is fontosnak és értékesnek érezhessék magukat.

Lebilincselően izgalmas hétköznapjaim során sok emberrel találkozom. Mindig ugyanazzal a sok emberrel. Ezeknek az embereknek jelentős hányada vagy nyugdíj előtt áll, vagy elvették a nyugdíját, vagy nem lesz nyugdíja, de akad köztük olyan is, aki nyugdíjas.

Megannyi közös tulajdonságaink egyike, hogy nem lesz már belőlünk olimpikon, és ezen gondolkodva elszomorodunk kissé, no nem azért, mert olimpikonok szeretnénk lenni, hanem azért, mert ez igen egyértelműen rávilágít arra, hogy életünk – legyünk akár 30 vagy 65 évesek – a vége felé közeledik, a csúcspontok már elmaradtak, és vannak olyan dolgok, amiket már nem élhetünk át.

Segíthetne ezen a hitnek valamilyen ópiuma, de sajnos sem a mennyek országában, sem a lélekvándorlásban, sem Semjén Zsoltban, sem Lendvai Ildikóban nem hiszünk, így marad az üldögélés és várakozás és csodálkozás. Ez a mi sportunk.

Ezekkel a nyugdíjasokkal nézem esténként az olimpiát, gyakran az ő szemükkel látom a világot, ezért jutott eszembe a minap, hogy ideje lenne már megrendezni a Nyugdíjasok Olimpiáját. Tudjuk, hogy országunk kormánya különösen nagy figyelmet fordít elesettjeire, de ne zárjuk ki annak lehetőségét, hogy az ő figyelmüket is elkerülheti néhanapján valami.

A mai Magyarország nyugdíjasa aktív és sikerre éhes. Biztos vagyok benne, hogy össze lehetne állítani egy olyan versenyszámokból álló sorozatot, amelyre boldogan jelentkeznének hazánk nyugdíjasai, hogy ők is fontosnak és értékesnek érezhessék magukat. Sorban állás a postán, lakótelep-triatlon: liszt, tojás, prézli és végül a rántott hús kisütése, a sorozatok bekarikázása egy kéthetes tévéújságban, és még sorolhatnám.

 Várom a szponzorok jelentkezését.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!