A koldusnő és az olimpiai arany – tanmese ötezer méterről
Mozgalmas nap volt a tegnapi az olimpiai atlétikai versenyeken, „benézett dobással”, bahamai meglepetéssel, és egy szakállas világcsúcs megdöntésével megspékelve.
Tegnap délelőtt regenerálódhattak az atlétika közvetítések versenyzői és nézői, minden esemény estére maradt. Ezeket, a brit idő szerint rendre tizenkilenc óra körül kezdődő eseményeket az angolok decensen csak „afternoon session” névvel illetik.
Estére a női versenyek kavarták fel lelkünket: az egyik meglepő és rút, a másik igazságos és megható volt – már ha az igazság mint fogalom létezik sportteljesítményt tekintve. Nagyon furcsa úgy nézni egy-egy közép- vagy hosszútávú futóversenyt, hogy az ott szereplő atléták épp a munkájukat végzik, azért kapják a fizetésüket, hogy öt-tíz-harminc percig robotoljanak a futókörön, holott a bemutatáskor akár azt is gondolhatnánk rájuk nézve: jéé, lehetnének akár titkárnők, pedagógusok vagy akár hivatalnokok is. De nem, ők futók, akik szöges cipőjükkel keresik kenyerüket.
Kezdjük az 1500 méteres döntővel: habár a török Cekir Alptekin megnyerte az elődöntő első futamát, de az a grupp nagyon gyenge (vagy éppen csak okosan tartalékoló) volt, a második futam első befutói két-három másodperccel mentek jobbat nála, például a szintén török Bulut. Mégis kevesen tettek volna komoly tétet török győzelemre, annál inkább várták az élre az etióp Aregawit, a brit Rowburyt vagy az orisz Tomashovát.
A mezőny a starttól kezdve csigalassúsággal haladt, taktikusnak hazudott óvatossággal vánszorgott, rossz volt nézni, csúnya verseny volt, kezdeményezések nélkül, de még így is felbukott az amerikai Uceny. Az élen sokáig Bulut futott, teljesen lefogta a belső pályát. Aztán lemaradt. Később a brunei Jamal próbált kibújogatni az aktuális élen haladók mögül. A teljes érdektelenségből Cakir Alptekin hajrája rázta fel a nézőket. Óriási meglepetésre a két rút futóstílusú török (!) futónő egymásnak nyulazva futott fel a dobogó felső fokaira (ez a török atlétacsapat eddigi összes londoni érme). Döbbenetesen gyenge, 4 perc 10 másodperces idővel, Jamal harmadik lett. Szégyen, hogy ennyivel, és így is lehetett olimpiai bajnokságot nyerni, de ez nem a győzteseket, sokkal inkább a mezőnyt minősíti.
Előbbi döntő elrontotta a szájízünket, hiszen az 1500 méter előtt félórával rendezték meg a női ötezresek pazar fináléját, ahol Tirunesh Dibaba „dupla duplázhatott” volna a slágerszámaiban: akárcsak Bolt 100 és 200 méteren. Dibaba mint Peking ötezres és tízezres bajnoka, Londonban is megszerezhette volna mindkét trófeát.
Sokáig úgy nézett ki, meg lesz neki a rövidebb is, a tízezer után. Ez a mezőny is ótvar lassan kezdett, szinte tiszteletköröket futottak – a végén egy perccel maradtak el a világcsúcstól.
Hátul kullogottt a három etióp és három kenyai, nem nagyon kezdeményeztek, pedig Cheruiyotnak és Kipyegonak lett volna elszámolnivalója Dibabával. A bosszú percei – úgy tűnt – az utolsó három körben következnek el, amikor a kelet-afrikai futók megunták a britek és bahreiniek topogását, s robbantottak.
Szinte teljesen a tízezer méter forgatókönyve alakult ki, kettő-kettőben mentek a kenyaiak az etiópok ellen, csak itt az etiópok álltak az élre, nem „szendvicsben” futottak. Dibaba ment elől, Defar Meseret pedig testőrként fedezte, védte egy kicsit kintebb haladva, hogy nagyot kelljen a kenyaiaknak kerülni előzéskor. Dibabáról köztudott, hogy parádés és erős a hajrája, ezért csak dörzsöltük a szemünket, amikor Defar beérte és elhagyta Dibabát az utolsó száz méteren. Nem volt leosztva, hogy kinek kell győznie, ez nem a Tour de France vagy a Forma-1, nincs csapatvezetői direktíva, itt bárki nyerhet egy csapatból. Dibaba kipukkadt, rosszul tartalékolt, történelmi dupla-duplája elszállt, még Cheruiyot is lefutotta.
A törékeny Defar lett az olimpiai bajnok megérdemelten. Valahonnan mélyről, nagyon mélyről pumpálta ki a lelkéből-szívéből ezt az aranyat. A célban sírógörcsöt kapott, egy Szűz Mária-képet gyűrögetett ki-be a melltartójából, nem volt gusztustalan önünneplés, mint Boltnál. Csak egy pici nő térdelt a rekortánon, mint egy hajlott hátú koldus a Lánchídon, eszelősen óbégatva, sóhajtozva sírdogálva. Megható, szívbemarkoló volt: Defar annyira meg volt zavarodva győzelmétől, hogy egy jamaicai szurkolóhoz ment oda ölelkezni, mert színben végül is hasonlított az etióp zászló színeihez a férfi öltözéke.
A férfi 4x400 döntőjében is (kisebb) meglepetésnek, és kulturált, szimpatikus bajnoki örömnek lehettünk tanúi. A nap záróeseményén mindenki az amerikai váltót várta az első helyre, ahogy ez már korábban jó párszor megtörtént. Toronymagasan vezettek az utolsó kanyarban, amikor a bahamai Miller energikus aprózással ráfutott a nagydarab, sokkal erősebbnek és esélyesebbnek titulált Taylorra. A magabiztos, lendületből érkező bahamai ellen nem tudott újítani az amerikai, s ez bizony az aranyérembe került. Új bahamai csúccsal nyertek a világoskékek (2:56,72 s). A trinidadi váltó harmadik lett (ez is új országos csúcs, 2:59,40), mindössze tizenhárom századmásodperccel megelőzve a briteket. A kubaiak elestek, a belgák csak a hatodik helyen értek be, úgy látszik, a Borlee-fivéreknek ezen az olimpián nem jött össze semmi, pedig igyekeztek. A bahami váltó nem kezdett vitustáncba, nem csinált gólyabált győzelmükből: csendben körbeültek a pályán, kezüket egymás kezére rakva mondtak köszönetet csapattársaiknak.
A csapattagok egymásra hangoltságára a női 4x100 méter döntőjében is szükség volt, ez péntek este a nagyon rokonszenves jamaicai váltónál nem volt meg, pedig Campbell-Brown (a női 200 bronzérmese) és a HVG-ben a „vidám” epitheton ornans-szal illetett Fraser-Pryce (női 100 arany- és 200 ezüstérmese) is csapattag volt. Ha el nem is váltották magukat, de körülményesek voltak, az amerikai csapat bikaerős húzóemberei, a százon második, kétszázon harmadik Jeter, és a kétszáz győztese, Felix Allyson nagyon megnyomták a maguk etapját, nem bénáztak a botokkal, és szenzációs világcsúcsot (40,82 s) futottak! Közel fél másodpercet faragtak az 1985 (!) óta fennálló NDK-s csúcsból.
Vissza a műsor legelejére: hét körül kezdték el döntőjüket a férfi rúdugrók, ők zárták a versengéseket - közben láthattunk szakállas világcsúcsot megdőlni női 4x100 méteren.
Rúdugrásban is kapkodhattuk a fejünket, hiszen először úgy esett ki a címvédő ausztrál Steven Hooker (majd követte őt az amerikai Brad Walker), hogy választott kezdő magasságukat nem tudták átugrani. Az esélyesek sokáig együtt meneteltek, majd 575 cm-en páran elakadtak. Mindössze hárman ugrották át és ezzel kiderült, kik lesznek ott a dobogón. A bronzérmet előre oda lehetett volna adni a korábbi junior világbajnok és junior világcsúcstartó Rafael Holzdeppének (az aranyért nyilvánvaló volt, hogy küzd majd Lavillenie és Otto), de a fiatal német megviccelve mindenkit, utolsó kísérletére átjutott a számára egyéni csúcsot jelentő 585 cm-en, majd tovább fokozva a meghökkenést, rögtön elsőre átjutott 591 cm-en, majdnem 10 cm-t javítva korábbi legjobbján (582 cm). Honfitársa, Björn Otto is rögtön átjutott ezen a magasságon míg a francia leverte, és ezzel a harmadik helyre szorult.
Nem is ugrott tovább, emeltek a lécen, 597 cm-re, amin idén csak ő jutott át és ellenfelei egyéni csúcsa is kisebb ennél a magasságnál, valamint a 2008-as bajnoki csúcs is, Hooker akkor 596 cm-el nyert. Erre a franciának csak két kísérlete volt a németeknek három, mégis a mindössze százhetvenhat centi magas Lavillenie jutott át leghamarabb, és mint kiderült a végén, egyedül.
Otto viszont szintén nem adta könnyen magát, emeltetett 602 cm-re, de ott rontott - végül ezüstérmes maradt. A francia idén veretlen maradt, a fedett pályás világbajnokság és a szabad téri Európa bajnokság után megnyerte az olimpiát is, bár meglepetésre tovább ugrott, 607 cm-re. Ennél nagyobbat csak Bubka ugrott, Hooker következett utána 606 cm-el. Végül nem sikerült az új csúcs, de Lavillenie boldogan veheti át új, és eddigi legnagyobb trófeáját: az olimpiai bajnoki aranyérmet.
A másik ügyességi döntő a női kalapácsvetés volt (amit igazából dobnak, ugye), sajnos magyar résztvevő nélkül. Országos csúcstartónk Orbán Éva nem sokkal maradt le a legjobb tizenkettőtől, végül élete harmadik olimpiáján a tizennegyedik helyen zárt. A mezőnyben volt a címvédő Miankova és több korábbi világcsúcstartó, az orosz Lysenko és a lengyel Wlodarczyk, plusz köztük a regnáló német bajnok, Betty Heidler is.
Az első három kísérlet után az orosz Lysenko vezetett 77.56 cm-el, a címvédő alig jutott be a legjobb nyolc közé. A második a kínai Zhang, a harmadik a a német Katrin Klaas volt , ő egyéni csúccsal.
Aztán alaposan felborult itt is a sorrend, de a kedélyeket egy hatalmas bírói hiba borzolta: utolsó előtti sorozatban a német Heidler, aki addig csak szenvedett és 72 m körül dobált, megtáltosodva 77 méternél nagyobbat dobott, a neve mellé a jegyzőkönyvbe azonban mindössze 72 m került. Innentől kezdve elkezdődött a hercehurca. Mivel bizonyíthatóan legalább 5 méterrel volt nagyobb a tényleges dobás mint a kiírt eredmény, tulajdonképpen senki nem tudta, mi fog történni, ki hányadik, vagyis inkább Heidler hányadik.
A verseny aztán folytatódott és Lysenko javított de a sem a lengyel sem a kínai nem tudott válaszolni, így új olimpiai csúccsal, 78.18 m-el nyert az orosz. Az ezüstérem Wlodarczykhoz, a bronz a kínaihoz került- de mint kiderült, csak ideiglenesen. A németek és Heidler nyilván nem hagyták annyiban a dolgot, óvtak, a mai technika pedig lehetővé tette, hogy utólag lemérjék a dobást amely 77.13 m volt így a kínai helyett a németé lett a bronzérem. Azt már csak zárójelben teszem hozzá, hogy ha nincs ez az igen kellemetlen és idegesítő intermezzo és Heidler dobását jól lemérve akkor feljön a második helyre a lengyelt megelőzve, akkor talán az egész verseny másképp alakul. Hisz akkor talán ő is javított volna utolsóra, nem csak Wlodarczyk, nem veszi el az energiáját az igazságért folytatott harc, a versenyző lelkiállapotáról nem is beszélve. Végül azonban az eredményeket nézve a bronzérmes eredménytől (77.60 m) és a 4. helytől (76.34 m) is jó messze volt az a 77.13 m, pont cirka félúton. Tehát nem cm-ek döntöttek, amik ebben az esetben azért erősen megkérdőjelezhető lett volna, de hiányérzet maradhatott Heidlerben.
A mai napot a férfi gyaloglók nyitják 50 km-el – csak erős idegzetűeknek ajánlott. Délután folytatják a hölgyek a 20 km-el köztük Madarász Viktóriával és -a mindig csemege - magasugrással. Végül este nyolckor kezdődik az utolsó napi program a pályán, hiszen vasárnap a férfi maraton főleg a városban lesz látható. De micsoda program lesz: férfi 5000 méter, női 800 méter, és férfi 4x100 méter döntő – mondanunk sem kell, Bolttal és Blake-kel.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
