A visszavonuló Kásás: alig bírtam visszatartani a könnyeimet
Ötödikként végzett a londoni olimpiára címvédőként érkezett magyar férfi vízilabda-válogatott, miután a vasárnapi helyosztón legyőzte a spanyolok nemzeti csapatát. A háromszoros olimpiai bajnok Kásás visszavonul, Kemény Dénes szövetségi kapitány később értékeli az olimpiát. A meccs után a vlv.hu-nak beszéltek a szereplők.
Kemény Dénes, szövetségi kapitány: Vannak benyomásaim, érzéseim, gondolataim, de úgy gondolom, hogy ha az olimpiát pár héttel később fogom értékelni, akkor sem lesz késő. Ráadásul ilyen eredménnyel végződő olimpiának az értékelésében nincs is tapasztalatom. Elsősorban büszkeséget érzek, azért, hogy a játékosok ebben a lelkiállapotban ezt a két meccset meg tudták nyerni. És mindenképpen szomorúság, hogy egy lövés, egy védés, egy blokk hiányzott ahhoz, hogy ma ne délelőtt, hanem délután játsszunk. Éremért... Jó néhány játékos már tegnap azt mondta, amikor kijött a vízből az edzésen, hogy ez volt élete utolsó válogatott edzése. Ebből én arra gondolok, hogy akkor ez volt életük utolsó válogatott meccse... Ha jól állt volna, akkor szerintem ezen az olimpián más az összetétel. Az az egészséges vérfrissítés, ami Sydney-ről Athénra, és Athénról Pekingre meg tudott történni, az most elég nyögvenyelős volt. Igazából nem tudták beverekedni magukat azok a játékosok - akiknek minden esélyük megvolt rá - a 13-ba, tehát - meglátjuk...Voltak olyan teljesítmények, amelyek végig jók voltak. Voltak olyan teljesítmények, amelyek végig halványak voltak. És voltak hullámzók. Na most, amikor az olimpiákat mi nyertük, akkor legfeljebb közepes, vagy annál jobb teljesítmények voltak csak, és végig. Az biztos, hogy ez az én felelősségem, én készítem fel a csapatot. A játékos nem csak akkor az enyém - és szerintem ez a leglényegesebb az összes mondanivalóban amit mondtam -, nem csak akkor az enyém, amikor jól játszik és győzünk. A játékos akkor is az enyém, amikor gyengébben játszik és ilyenkor az ő gyengébb teljesítménye nem csak az ő felelőssége, hanem az edzőé is, ugyanúgy, mint amikor az edző vállát is veregetik amikor a csapat bombaformában játszik..
.Én, amikor meghallottam lefújáskor a közönségnek ezt a reakcióját, ugyanaz volt mint Pekingben, amennyire a szívemből és a lelkemből most valamennyi még maradt, megpróbáltam ugyanazon a módon megköszönni az ünneplést, mint amennyire Pekingben köszöntem meg, ahol nyilván sokkal könnyebb volt. Szerintem nem hétköznapi, amit ez a csapat csinált, ez lehet az oka, és az amit ez a csapat csinált és ahogyan csinálta, abban a stílusban, hogy nem lett bulvármajom senki a csapatból, és a többi, és a többi, hanem büszkeséggel és tisztességesen élte végig ezt a 16 évet, szerintem ezért is övezi nagy szeretet.
Kásás Tamás: "Utolsó meccsem volt, valószínűleg nem csak a válogatottban, hanem egyáltalán. Nem tudom leírni azt a pillanatot..., amikor jöttünk be a bemutatáshoz és gyakorlatilag alig bírtam visszatartani a sírást. Picit ki is jött, egy pár könny, még amikor beugrottam a vízbe és az első füttyszó előtt is, a víz alatt még gyakorlatilag sírtam. Tehát ott az annyira megható pillanat volt nekem, hogy hihetetlen. Aztán utána a meccsen már tudtam koncentrálni, de akkor is egy ilyen álomvilágban éltem, egy ilyen nehéz..., áh, szürreális volt az egész meccs. Tehát egy ilyen bús volt. Nagyon örülök, hogy így végződött, és hogy ennyire..., ezt akartuk. Tehát így akartunk elköszönni az olimpiai tornától is, meg itt azért jó pár játékostól. Ez így szép volt. Én most azt kell hogy mondjam, boldog vagyok, mert az történt a vízben ma, és az történt az olimpiai tornán - a döntőn nem tudjuk hogy mi lesz - ami a jelenlegi helyzet a vízilabdában. Tehát az, ami az igaz. Ahogy a csapatok megérdemelték, azon a helyen vannak. Mi most ezt érdemeltük meg. Nyilván csalódott vagyok és voltam, az elmúlt 3-4 nap valami borzalmas volt, mert így tengeni-lengeni az olimpiai faluban, hogy azt várjuk, hogy most ötödikek leszünk, vagy nyolcadikok, én ilyet még nem tapasztaltam és ez valami borzalmas volt mint sportembernek, de mindenkinek. De ha az egészet nézem és ha visszagondolok arra, ami történt, akkor nyugodt szívvel "akasztom szögre" a sapkát. Szeretnék most egy nagyot pihenni, nem sietek most sehova. Tehát nincs az a kényszer, hogy most hirtelen valami munkát kellene találnom. Nem, nincs. Egyévig szeretnék relaxálni, meg ide-oda menni."
Biros Péter: "Az ötödik helyhez gratulálok magunknak, annak fényében, hogy nem jutottunk a négybe, ezt a két meccset úgy játszottuk le, hogy emelt fővel mehetünk haza. Persze csalódottak vagyunk, mert nem az 1-4-ig valamelyik mérkőzésen játszunk ma. Ez így sikerült. Én úgy érzem, beleadtunk mindent. Valahol reális helyen vagyunk. Én úgy érzem, hogy ez a 3-4-5., inkább mondjuk a 3-4. a mi pozíciónk, amit elfoglalunk, sajnos a négy év alatt ezt kell leszűrnünk, de hát ezt is el kell fogadni. A jót is mi csináltuk, amit most csináltunk, a „rosszat” – nem rossz, persze –, ezt is mi, úgyhogy nem tudom… De ahhoz tényleg gratulálok, hogy az utolsó két meccset sportemberhez méltóan fejeztük be, és úgy megyünk haza innen. Gondolom, sok minden fog változni, úgyhogy megvárom, hogy mi történik, meglátom. Egyelőre tényleg most abszolút nem gondolkozom semmin, hanem amikor hazamegyek, pihenő jön. Fontos, hogy ki tudjam pihenni magam, és együtt tudjak lenni a családommal, mert sok volt ez a három hónap."
Kiss Gergely: "Biztos, hogy a csapat közel felének "vége", de senki nevében nem szeretnék beszélni, meg egyelőre a magaméban sem. Örüljünk annak, hogy ma ilyen szépen játszottunk, és lövettük egymással a gólokat. Biztos, hogy így nem fogunk már játszani, biztos, hogy több játékos nem fog már a válogatottban játszani, úgyhogy ennyi. Sajnos 2009-től zajlott a folyamat, hogy hosszabbításos meccseken nem nyertünk, fontos meccseken. Vegyük a római vb-t: 7:5-re vezettünk a szerbek ellen, és aztán hosszabbításban kikaptunk. Vegyük a sanghajit: négy góllal vezettünk háromszor a szerbek ellen, és kikaptunk. Montenegró ellen az EB-elődöntő, és most. Ott voltunk, sokszor hiányzott kevés. Ez most is benne volt, és ezért nagyon sajnálom, hogy ez a négy év nem sikerült szebbre. Azt mondom, hogy reálisan két szebb érmünk lehetett volna, de a reális mindig az, amit az eredményjelző mutat. Nem lettünk négyszeres olimpiai bajnokok, érmünk sem lett… Nagyon vigasztal minket a szurkolók szeretete, a család és a barátok szeretete, illetve a három olimpiai aranyérem - nyilván négyünket. A többieknek pedig, akik még játszani fognak, nagyon szép időszakot kívánok, és szurkolni fogok nekik – hogyha nem játszom tovább a válogatottban."
Szécsi Zoltán: "Borzasztó hálás vagyok mindenkinek, akivel az elmúlt tizenöt évben a magyar válogatottban játszottam, köszönök nekik minden szép élményt! Úgy gondolom, hogy ami nem olyan szép, az is meg fog szépülni idővel. Nem hiszem, hogy lesz még válogatott mérkőzésem, de ugye nyilván soha ne mondd, hogy soha. Ettől függetlenül, én nem hiszem. Tényleg, azt mondom, hogy borzasztó csalódott vagyok, mert úgy gondoltam, hogy meg lehet csinálni ezt a negyediket. Kiderült, hogy sajnos mégsem, nüanszokon múlott, és kívánok nagyon sok sikert a következő válogatottaknak. Dénesnek is köszönöm szépen ezt a tizenöt évet. Nyilván ugye voltak hullámhegyek, hullámvölgyek. Biztos vagyok benne, hogy az idő a hullámvölgyeket eltünteti, és a hullámhegyeket még jobban kiemeli."
Varga Tamás: "Méltó befejezés volt ez jó pár játékosnak, köztük nekem is. Az utolsó két mérkőzést megnyertük. Lezárult egy korszak, lezárult egy időszak a magyar póló történetében. Kívánom azt az utánunk jövőknek, hogy a következő olimpián ennél csak jobbat érjenek el. Boldog vagyok, hogy itt lehettem, örülök, hogy ezen az olimpián a tudásom szerint játszottam, amit csak tudtam, megtettem, hogy minél jobb eredmény szülessen. Büszke vagyok arra, hogy azután, hogy nem jutottunk be a négy közé, a csapat fel tudott állni és a magas átlagéletkor ellenére ennyire fel tudta magát szívni, ilyen tisztességesen, becsületesen helyt tudott állni. Én azt gondolom, hogy ez tényleg egy méltó befejezése a 16 évnek, köztük 4 olimpia, nekem 3, de gratulálok Dénesnek, köszönöm neki ezt az egészet, gratulálok a csapatnak és minden magyarnak köszönöm a szurkolást!"
Madaras Norbert: "Nem feltétlenül úgy alakult, ahogy kellett volna, ennél több van bennünk, de ezt most nem mutattuk meg. Meg kell nézni az olaszokat, Szerbiát, Montenegrót, akik legyőztek minket, azok előttünk is vannak. Kicsit sajnálom, de valahol ennyi volt benne. Ezt úgy értem, hogy nem mondhatjuk azt, hogy itt valaki döntőt játszik, akinél mi jobbak voltunk."
Hárai Balázs: "Nagyon örülök annak, hogy nyertünk, nagyon fontos volt számomra, hogy ötödikek legyünk, és ne akár nyolcadikak. Ezt sikerült teljesíteni. Sajnos az én álmom, az még továbbra is álom marad, de nekem még van lehetőségem, hogy javítsak. Szeretném megköszönni a sok szurkolónak, aki kijött. Ennyi. Nagyon szomorú vagyok. Nehéz lesz ebből újra talpraállni, de hát talpra kell állni, és ki kell javítani ezt."
Szivós Márton: "Szeretném megköszönni minden magyar szurkolónak, aki buzdított minket, szurkolt, szorított értünk. Nagyon sokat jelent ez nekünk, miattuk is szerettük volna megszerezni ezt az 5. helyet. Ez egy sebtapasz igazság szerint, nem örülünk, csalódottak vagyunk, hiszen másért jöttünk ki Londonba, így sikerült. Végül szeretném elmondani, nagyon büszke vagyok, hogy ilyen világnagyságokkal játszhattam együtt."
Nagy Viktor: "Örülök annak, hogy megvalósítottuk az utolsó két meccsen, amit elterveztünk. Örülök annak, hogy mindenki beletette az utolsó cseppig, ami benne volt - erő, figyelem, alázat, tisztelet, minden. Biztos voltam a győzelmünkben, mert mindenki megfogadta, hogy saját magáért, a társaiért és a szurkolókért fog játszani és ennek csak győzelem lehetett a vége. Annak is felettébb örültem, hogy ez nagyon látszódott és könnyedén tudtunk nyerni ma."
Steinmetz Ádám: "Hosszú menetelésen vagyunk túl, és nagyon akartuk ezt a győzelmet ha már a fő célkitűzést, az elődöntőbe jutást nem sikerült elérni. A gödörből mentálisan ki tudtunk jönni, és a csapathoz méltó játékot produkáltunk. Nagyon sok mindent próbáltunk azért megtenni, hogy motiváltak legyünk, és ez nem volt könnyű feladat. Sokat segített, hogy Londonban éreztük a szurkolók felénk áradó szeretetét. Az önbecsülésünk volt a tét, és a helyosztókon maradéktalanul sikerült megvalósítani azt, amit elterveztünk: előbb legyőztünk egy kiváló ausztrál csapatot, majd úgy vertük meg a spanyolokat, hogy már az elejétől érezni lehetett, az ellenfél nem lesz képes megszorítani minket. A mai meccsel egy fejezet lezárult.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
