szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A 2012-es évben számára lelkileg a legnehezebb pillanat az volt, amikor a magyarországi vezetőség nem engedélyezte, hogy a londoni ötkarikás játékok ideje alatt egy szállodában lakjon kislányával - többek között erről is beszélt Janics Natasa a belgrádi egyetem diákjainak.

Az olimpián a célom az aranyérem megszerzése volt, s hogy ez nem sikerült, azért történt meg, mert a kislányom nem volt velem. Ez lelkileg nagyon megviselt - mondta Douchev-Janics Natasa a belgrádi Testnevelési Egyetemen tartott előadásában. A Magyar Szó tudósítása szerint nagyon fontos, hogy a legfontosabb verseny előtt a sportolónak semmilyen gondja ne legyen, és azokkal legyen, akiket ismer és akike szeret. Igaz, hogy nyertem egy ezüst- és egy bronzérmet, de ez nem az volt, amit szerezttem volna – tette hozzá.

Mint mondta, a sportolónak egoistának kell lennie, hogy csakis magára és a sikerre gondoljon a versenyen. Elismerem, a kajakban ilyen vagyok, a magánéletben azonban ennek az ellenkezője jellemző rám – mondta, hozzátéve, biztosan nem lesz edző a jövőben, mivel saját magától mindig a maximumot várja el a sportban, s fél attól, hogy ha trénerként ugyanazt kérné a tanítványaitól, akkor azok nem tudnának annak eleget tenni, ami őt idegessé tenné, s emiatt nem alakulhatna ki jó együttműködés.

Férje, Andrian a jelenlevőknek elmondta, hogy felesége – függetlenül attól, hogy a Magyar Kajak és Kenu-szövetség nem adta ki a versenyzési engedélyét – jövőre is indulni fog nemzetközi versenyeken. MInt mondta, a magyarok nem fogják kiadni a versenyzési engedélyét, "de nekünk megvannak a legitimi módszereink, hogy joga legyen a fellépésekre, s bízok benne, hogy a szerb állam is segíteni fog ebben".  

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!