Gulácsiék kiütötték a Bajnokok Ligája-döntős Tottenhamet

Gulácsiék kiütötték a Bajnokok Ligája-döntős Tottenhamet

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az RB Leipzig először jutott a BL legjobb nyolc csapata közé.

A Gulácsi Péterrel felálló Leipzig, valamint az Atalanta is története során először jutott a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe, mivel a nyolcaddöntő első meccséhez hasonlóan a keddi visszavágón is legyőzte a Tottenham Hotspurt, illetve a Valenciát.

A jó hangulatú lipcsei találkozó elején próbált, de nem tudott kezdeményezni az angol csapat, mert a hazaiak határozottan védekeztek, és miután átvették az irányítást, gyors akcióikban többször is gólveszély volt. Marcel Sabitzer a 10. percben szerezte meg a vezetést a hazaiaknak, majd a 21. percben a csapatkapitány egy fejessel duplázta meg a különbséget. A második félidő kiegyenlítettebb küzdelemmel telt, amelyben a Leipzig végig kontroll alatt tartotta a mérkőzést, a kapuk pedig ritkán forogtak veszélyben. A végeredményt a 87. percben a mindössze pár másodperce pályán lévő cserejátékos, Emil Forsberg állította be első labdaérintéséből.

A magyar válogatott kapus végig magabiztos teljesítményt nyújtott és együtt élt a játékkal: védenie csak párszor kellett, lábbal azonban többször is jól avatkozott játékba. A lipcseiek másik magyar válogatott játékosa, Willi Orbán térdsérülése miatt ezúttal sem volt bevethető állapotban.

Valenciában a zárt kapus mérkőzésen Josip Ilicic büntetőből már a 3. percben vezetéshez juttatta a vendégcsapatot, majd Kevin Gameiro egyenlített. A szlovén középpályás azonban még a szünet előtt újabb tizenegyessel másodszor is előnyt harcolt ki az Atalantának. A második félidőben fordított ugyan a spanyol együttes - Gameiro is másodszor volt eredményes -, de Ilicic kétszer akcióból is betalált, így vendégként is nyert az olasz gárda.

A negyeddöntő sorsolását március 20-án tartják, a párharcok első mérkőzését április 7-8-án, a visszavágókat egy héttel később rendezik.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágók:

Leipzig (német)-Tottenham Hotspur (angol) 3-0 (2-0)

gólszerző: Sabitzer (10., 21.), Forsberg (87.)

Továbbjutott: a Leipzig kettős győzelemmel, 4-0-s összesítéssel.

 

Valencia (spanyol)-Atalanta (olasz) 3-4 (1-2)

gólszerzők: Gameiro (21., 51.), Ferrán Torres (67.), illetve Ilicic (3., 43., 71., 82., az első kettőt 11-esből)

Tj.: az Atalanta kettős győzelemmel, 8-4-gyel.

Hozzászólások