Tragikomikummá fajult a spanyol El Chiringuito című tévéműsor múlt hétvégi adása, ahol két órán át az angol nyelvű káromkodások közötti árnyalatokról vitatkoztak. A téma apropóját Jude Bellingham Osasuna elleni piros lapja szolgáltatta, amit azért kapott, mert szidalmazta José Luis Munuera Montero játékvezetőt. A vita nem arról szólt, hogy Bellingham káromkodott-e, hanem arról, hogyan fogalmazott és milyen szándékkal tette azt. Vérkomoly pillanatok, heves érzelmek, az értetlenségtől összeráncolt homlokok, nyelvészek tömkelege. Fuck you vagy fuck off? Pedig olyan mindegy. Ez az eset csak egy újabb példa a sport és a trágárkodás elválaszthatatlanságára.

A nosztalgia kedvéért ugorjunk vissza az időben 1981. október 31-re, amikor a magyar labdarúgó-válogatott 68 ezer néző előtt fogadta az akkori Népstadionban Norvégia csapatát egy világbajnoki selejtezőn. A hőskorból fennmaradt felvételeknek köszönhetően nemcsak a fényes győzelem (4–1), de Mészöly Kálmán szövetségi kapitány magvas gondolatai is rögzítésre kerültek az utókor számára, sőt, És Mészöly Kálmán, a kapitány címmel 50 perces dokumentumfilm készült, amely a történteken keresztül mutatja be a szövetségi kapitányt, az olyan megszólalásai pedig, mint az

Imre, mér’ nem váltotok, baszd meg,

vagy a

gyere a kurva anyádba,

azóta már szállóigévé váltak.

A pályaszéli felvételek (egy ideig még) a magyar futballmeccsek részei maradtak, így nem maradtunk le róla, amikor a kétezres évek közepén, egy MTK–Ferencváros mérkőzés első félideje egy másodperccel sem tartott tovább, mint az előre jelzett kétperces hosszabbítás, amit Pintér Attila a „menj a faszba, te” – mármint a játékvezető – mondattal vett tudomásul, majd berongyolt az öltözőbe (az alábbi videón 0:54-től látható a jelenet).

A korábbi újpesti legendának, Véber Györgynek is sok megmosolyogtató pillanatot köszönhetünk, ezek közül talán a legemlékezetesebb az volt, amikor a 2014-es PMFC Matias–Videoton mérkőzésen ízes káromkodások közepette adta a játékosai tudtára, hogy nem hoznak jó döntéseket a pályán, és lehet, inkább az NB II-ben lenne a helyük (2:22-től látható, hallható).  

Kicsiny hazánkban a partjelzőkkel sem mindig beszélnek tisztelettudóan a játékosok és a szakvezetők, utóbbira Várhidi Péter szolgáltatott példát. Az Újpest korábbi mestere egy Vasas elleni rangadón förmedt rá az asszisztensre, amikor az jelezte neki, hogy elhagyta az edzőknek kijelölt technikai zónát és időszerű lenne, hogy visszatérjen oda (4:05-től). Ebből az összeállításból szintén kihagyhatatlan az az Újpest-Haladás mérkőzés, amikor a szombathelyiek játékosa, Tóth Miklós egy kétes szituációt követően úgy summázta Cserna játékvezető döntését, hogy csalással vádolta meg, majd azt javasolta edzőinek, hogy szondáztassák meg a bírót. Hogy a pályáról lefelé jövet mit mondott még ezeken kívül, azt a videón (8:13) nem hallani, de a szájáról le lehet olvasni.

Számos jelenet felrémlik a külföldi sportpályákról is, itt van például David Beckham 2004-es esete. Az akkor a Real Madridban futballozó angol klasszis első spanyolországi piros lapját azután kapta, hogy egy neki nem tetsző ítéletet követően azt mondta a partjelzőnek, hogy „hijo de puta”, ami tükörfordításban annyit tesz, hogy „egy kurva fia vagy”. Ez a káromkodás Spanyolországban sokkal nagyobb sértés, mint az angol nyelvterületeken (son of a bitch), ami inkább rohadékot vagy gazembert jelent, Beckham talán ezt akarta átültetni spanyolra, de túllőtt a célon.

A Manchester United legendás vezetőedzőjének, Sir Alex Fergusonnak sem kellett a szomszédba mennie egy-két ízes kifejezésért, amelyet leginkább az oldalvonal közelében tébláboló játékosoknak vagy a játékvezetőknek tartogatott, de időnként nagyobb nyilvánosság előtt is kicsúszott a száján ez-az. Egyik alkalommal az újságírókról mondta el véleményét, akik nem voltak elájulva Juan Sebastián Verón aznapi játékától: „yous are all fucking idiots”, azaz

ti mindannyian kibaszott idióták vagytok.

A város túlfelén pedig minden idők talán legviccesebb káromkodós jelenete zajlott le a 2011/2012-es angol labdarúgó-bajnokság utolsó fordulójában, amelyen a Manchester Citynek mindenképpen győznie kellett hazai pályán a Queens Park Rangers ellen ahhoz, hogy bajnok legyen. A dolgok nem úgy alakultak, ahogyan azt a City eltervezte, a 66. percben ugyanis Jamie Mackie vezetéshez juttatta a vendégeket. A gól után Mancini rohangálni kezdett a technikai zónában, mint a mérgezett egér, és megállás nélkül azt üvöltötte az éterbe, hogy „fuck you”. Az olasz mester kirohanása nem a játékosoknak, az ellenfél edzőjének, vagy a bíróknak szólt, csak úgy kijött belőle. Egy nagy hajrával a manchesteriek végül 3–2-re győztek, de hogy a bajnoki cím ünneplésekor mit ordibálhatott Mancini, azt talán soha nem tudjuk meg.

A trágárkodás nemcsak a focipályákra jellemző, előfordul az arisztokratikusabb sportágakban is: az egyik legemlékezetesebb – és mint utóbb kiderült, legköltségesebb – eset Serena Williamshez köthető a 2009-es US Open elődöntőjében. Az amerikai teniszezőnő két pontra volt a vereségtől, amikor szabálytalannak ítélték a szerváját, erre teljesen kiakadt, és azt kiabálta az egyik vonalbírónak, hogy „Istenemre esküszöm, hogy megfogom azt a kibaszott labdát, és lenyomom a kibaszott torkodon”. Egy rövid megbeszélés után Williams büntetőpontot is kapott a kirohanásáért és ezzel elveszítette a mérkőzést. Az eset után a Grand Slam-tornán sportszerűtlen viselkedésért kiszabható legmagasabb, tízezer dolláros büntetéssel sújtották a szervezők, további ötszáz dolláros bírságot kellett fizetnie, amiért üvöltözés közben rázta, később pedig földhöz vágta az ütőjét.

A krikett szintén előkelő sportágként él a közhiedelemben, ennek ellenére régre visszanyúló hagyománya van a káromkodásnak, egészen pontosan a trash talknak. Ez persze leginkább az amerikai sportokra jellemző, ahol külön szuperképességnek számít, ha valaki bele tud mászni ellenfele fejébe azzal, hogy folyamatosan inzultálja.

Nicholas Washmuth, Richard Stephens és Christopher Ballmann amerikai és angol tudósok a Frontiers in Psychology című folyóiratban tavaly közzétett tanulmányukban azt a következtetést vonták le, hogy a káromkodás „bizonyítottan modulálja a fiziológiai, pszichológiai és nociceptív (azaz a fájdalomtűrő) reakciókat, így valószínűsíthető, hogy ezek a mechanizmusok pozitívan befolyásolják a fizikai teljesítményt”. Az elemzés részletesen ismertette azokat a kísérleteket, amelyek során az alanyokkal különböző sporttevékenységeket (például súlyemelést) végeztettek, majd 10 perc káromkodás után megismételtették a feladatokat. Figyelemre méltó, hogy az eredmények minden esetben javultak a második tesztre.

Ugyan a káromkodás része a sportnak, de a tévétársaságoknak kínosan ügyelniük kell arra, hogy ne engedjenek teret a csúnya szavaknak, ellenkező esetben súlyos büntetésekre számíthatnak. Ha véletlenül mégis becsúszna egy-egy trágár kifejezés, heves megbánás közepette kérnek bocsánatot. Így volt ez nemrégiben a Plymouth–Liverpool FA-kupa-mérkőzés után is, amikor a hazaiak védője, Nikola Katic a kelleténél lazábban adott hangot örömének az ITV kamerái előtt.

@ranasbananas #football #fyp #fac #facup #plymouth #liverpoolfc #facupshock ♬ original sound – ranasbananas

Törekvések persze vannak a káromkodás visszaszorítására. A Ferencváros 2019-ben például betiltotta a családi szektorokban a csúnya beszédet – hogy ez a gyakorlatban mennyire kivitelezhető, arról ebben a cikkben írtunk. Mohammed Ben Szulajem FIA-elnök ennél is keményebb eszközökhöz nyúlt, így 2025-től már nem csak közmunkával büntetik a káromkodó Formula–1-es pilótákat, de pénzbírsággal, sőt, akár még pontlevonással is sújthatják a renitenseket. Előfordulhat, hogy 2025 lesz az az év, amikor a világbajnoki címről néhány rosszul megválogatott szitokszó dönthet majd, és nem a versenypályán nyújtott teljesítmény.