Lemondott a Fidesz szegedi frakcióvezetője, aki érintett lehet az MNB-botrányban

Polner Eörs arról beszélt, hogy „nem kell ebben semmi szenzációt keresni”.

  • HVG HVG
Lemondott a Fidesz szegedi frakcióvezetője, aki érintett lehet az MNB-botrányban

A szegedi önkormányzat hétfői közgyűlése előtt jelentette be Polner Eörs, a Fidesz frakcióvezetője, hogy lemond posztjáról, a továbbiakban képviselőként és a pénzügyi bizottság elnökeként folytatja a munkát – számolt be a SzegedMa. Utódjának eddigi helyettesét, Farkas Leventét jelölte a frakció.

Mihálik Edvin momentumos képviselő szerint a lemondásnak nem voltak előjelei, ő úgy értelmezi, hogy „szorulhat a hurok”, és közeleg a felelősségre vonás, hiszen „az elmúlt hónapokban az állampárt különböző szereplői folyamatosan arról beszéltek, hogy a Magyar Nemzeti Bank botrányának a kuratórium és a felügyelőbizottság vezetői lehetnek a felelősei”.

Polner 2019-től kezdve néhány hónappal ezelőttig a jegybanki alapítvány, a PADME (Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány) felügyelőbizottsági elnöke volt, gazdálkodásukkal kapcsolatban az Állami Számvevőszék súlyos hiányosságokat és szabálytalanságokat állapított meg. Az ügyben ezek miatt több feljelentést is tettek, hűtlen kezelés gyanúja miatt folyik eljárás, több mint 100 milliárdos lehet a veszteség.

A szegedi politikus korábban azt állította, a felügyelőbizottság minden esetben törvényesen járt el, és visszautasította „a személyével kapcsolatos alaptalan támadásokat”. Lemondása bejelentését követően is úgy fogalmazott, „nem kell ebben semmi szenzációt keresni, munkahelyi elfoglaltságaim miatt jeleztem a frakciónak, hogy nem tudom ellátni a frakcióvezetői munkámat”.

Nyitóképünkön Polner Eörs. Fotó: Facebook / Fülöp László

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Mennyit ér a cégem?

A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.