Ha el tudja mondani egy mondatban, hogy mi most a munkája, akkor van egy riasztó hírünk
Tech

Ha el tudja mondani egy mondatban, hogy mi most a munkája, akkor van egy riasztó hírünk

Miközben sokan állásuk elvesztésétől tartva azon gondolkodnak, hogyan tudnánk versenyre kelni a munkahelyekre trójai falóként beszivárgó robotokkal és intelligens algoritmusokkal, egy szerda esti rendezvényen megszólaló szakértők szerint ennek valószínűleg semmi értelme nincs. Kár versenyezni, mert már középtávon is biztosan alulmaradunk. A Magyar Telekom innovációs rendezvénysorozatán ezúttal a munkaerőpiac átalakulásáról volt szó, és nyugodjon meg, a kerekasztal-beszélgetésnek a fentinél valamivel pozitívabb tanulságai is voltak.

MTI Tech

2016-ra mindennél több tabletünk lesz

A táblagépek értékesítése várhatóan már 2016-ban túlszárnyalja az asztali számítógépek és laptopok eladását - mondta a Gartner piackutató intézet elemzője vasárnap a dpa hírügynökségnek.

Bedő Iván Tech

A varrógéptől a varázsszemüvegig

Brit tudósok bebizonyították, hogy az A3-as papír nagyobb élmény, mint az A4-es. Ez nem vicc: a nyomtatóbiznisz egyik nagyágyúja, a japán Brother azzal is igyekszik erősíteni világpiaci helyzetét, hogy a megszokott méretűek mellett hevesen reklámozza az A3-as nyomtatóit is. Nem véletlen tehát, hogy a cég megbízta Richard Wisemant, a hertfordsire-i egyetem pszichológiaprofesszorát. Ő aztán a Brother áprilisi, berlini nemzetközi sajtóbemutatóján máris ismertethette friss kutatásának eredményét: aki A3-as méretben kapja a kezébe valamelyik vállalat reklámját vagy termékismertetőjét, annak a fejében 66 százalékkal jobban megmarad az információ.

hvg.hu Tech

Programkódot nem lehet lopni

Sergey Aleynikov, a Goldman-Sachs egykori programozója már egy évet ült a dutyiban, mert lemásolta a cégnél alkalmazott kereskedő szoftvert, amikor fordulat állt be az ügyében.

hvg.hu Tech

Instagram - mit tud a milliárd dolláros alkalmazás?

A szolgáltatásnak mintegy harmincmillió felhasználója van, pedig a cég csupán egy tucatnyi alkalmazottal dolgozik. Két év alatt egymilliárd dolláros aranybányává fejlesztették az Instagramot, amit most felvásárol a Facebook. Mit tud ez a program?

hvg.hu Tech

Mikor lesz iPad a magyar rendelőkben?

Megszűnhetnének a feleslegesen ismételt vizsgálatok, nem kellene leletekkel teli mappával várakozni az orvosnál egy látványos fejlesztésnek, az iKórlapnak köszönhetően. A rendszer segítségével számítógépen vagy mobileszközökön, például akár egy iPaden is át tudja tekinteni egy háziorvos a páciense minden korábbi vizsgálati eredményét. Az egyetlen kerékkötő az iPad ára.

hvg.hu Tech

Az Apple 600 milliárd dollárt ér

Az Apple piaci értéke a cég története során első alkalommal elérte a 600 milliárd dollárt – megerősítve a „világ legértékesebb amerikai vállalata” pozíciót.

hvg.hu Tech

A nagy Windows XP-visszaszámlálás

A Microsoft húsvéthétfőn elindította a Windows XP haláláig tartó „kétéves visszaszámlálást”. Ahogy a több mint tíz évet megélt operációs rendszer, úgy az Office 2003 terméktámogatásának utolsó formái is véget érnek április 8-án - 2014-ben. Ezt követően már biztonsági frissítéseket sem kapnak a szoftverek.

hvg.hu Tech

Három nap fejlesztés egymillióért

Április 20-22-én Miskolc ad otthont a tavaszi Mobil Weekendnek, ahol három napos alkalmazásfejlesztői versenyen mérhetik össze tehetségüket a hazai mobilos fejlesztők legjobbjai. A fejlesztői verseny mellett workshopokon is gazdagíthatják tudásukat a résztvevők.

Niklasson Katalin Tech

Csokitorta, ékszer és emberi szív a 3D-nyomtatóból

Lehet már nyomtatni csokoládétortát vagy ékszert, de akár az emberi csont pótlására alkalmas implantátumot is 3D-s technológiával. Sőt, a gyógyszergyártók a 3D bionyomtatóval készült májmintán tesztelhetik a készítményeiket. A nem túl távoli jövőben érkezhetnek teljes szervek is a nyomtatóból a transzplantációra váró betegek műtétjeihez.

hvg.hu Tech

Fájlok és mappák likvidálása visszaállíthatatlanul

Megjelent a Hardwipe alkalmazás új, 2.0-ás verziója. A program segítségével fájlokat és mappákat törölhetünk visszaállíthatatlanul a merevlemezről, pendrájvokról vagy éppen memóriakártyákról.

hvg.hu Tech

Pornóoldalak: a méret a lényeg

A pornószájtokon a méret a lényeg - már ami a webes forgalmat illet. A pornográf oldalak hatalmas számokkal büszkélkedhetnek.

hvg.hu Tech

Digitális ujjlenyomat a neten

Az internetezőket böngészőfüggetlen módon, egyedileg azonosítja a feltelepített betűkészletek jelenléte Windows és OS X rendszerek alatt – mutattak rá a BME Híradástechnikai Tanszékének fiatal kutatói. Létezik alkalmazás, amelynek segítségével az ujjlenyomat-készítés nehezebbé válik, de a böngészési élmény nem csorbul.

1 2 3 4 5 6 7
90
Sok rossz közül a legjobbat szavazta meg a Néppárt – a külföldi sajtó a Fidesz felfüggesztéséről

Sok rossz közül a legjobbat szavazta meg a Néppárt – a külföldi sajtó a Fidesz felfüggesztéséről

Túl olcsó tejet árul egy üzlet a terméktanács szerint

Túl olcsó tejet árul egy üzlet a terméktanács szerint

Elektromos önvezető autóval támad fel a legendás Lagonda márka

Elektromos önvezető autóval támad fel a legendás Lagonda márka

Videó: Piros lapokkal tüntettek az MTA szétverése ellen

Videó: Piros lapokkal tüntettek az MTA szétverése ellen

Merkel is megszólalt a Brexit halasztásáról

Merkel is megszólalt a Brexit halasztásáról

14 milliót tapsolt el a Fidesz a februári frakcióülésre

14 milliót tapsolt el a Fidesz a februári frakcióülésre

Nem is tudja, mit kockáztat, ha nem mossa rendesen a fogát

Nem is tudja, mit kockáztat, ha nem mossa rendesen a fogát

Egy autó kormánya 4-szer piszkosabb, mint egy nyilvános WC

Egy autó kormánya 4-szer piszkosabb, mint egy nyilvános WC

Gyorsan merül a mobilja és az adatforgalma is nagy? Egy új csalás áldozata lehet

Gyorsan merül a mobilja és az adatforgalma is nagy? Egy új csalás áldozata lehet

Bárki láthatja a celeb gyerekének megszületését – iszonyú indulatokat kavart a videó

Bárki láthatja a celeb gyerekének megszületését – iszonyú indulatokat kavart a videó

A nemzetbiztonsági bizottság is foglalkozik az új-zélandi terrorista támadással

A nemzetbiztonsági bizottság is foglalkozik az új-zélandi terrorista támadással

A címlapról ajánljuk