szerző:
MTI

Egy 30 éves egyiptomi férfit katonai titkok elárulásának vádjával állították katonai bíróság elé, öt év börtönt is kaphat. Az Amnesty International felszólította pénteken Egyiptomot, hogy szüntessék meg a büntetőpert a Facebook-felhasználó ellen.

Ahmed Hasszán Bassyouni csupán olyan információkat tett közzé a Facebookon, amelyek szabadon hozzáférhetők az interneten, és már többször megjelentek egyiptomi újságokban is - állt a nemzetközi emberi jogi szervezet pénteki közleményében.

Bassyounit kedden állították bíróság elé. A vád szerint katonai titkokat árult el, és katonai vonatkozású kérdésekre adott válaszokat, holott erre nem volt engedélye. A férfit október végén tartóztatták le, miután interjút adott egy egyiptomi rádiónak facebookos csoportjáról, amelynek a "Sorozó és Mozgósítási Hatóság" nevet adta, vagyis ugyanazt, ahogy a katonai szolgálat szervezéséért felelős egyiptomi intézményt hívják.

Miután lement az interjú, Bassyouni kisétált néhány percre, majd szóltak neki, hogy menjen vissza a stúdióba, ahol már katonai nyomozók vártak már rá, és őrizetbe vették. Az Amnesty International közleménye szerint be kell fejezni azt az egyiptomi gyakorlatot, hogy civileket katonai bíróság elé állítanak, mert "ez a tisztességes tárgyaláshoz való jog megsértése".

Ha bűnösnek találja a bíróság, Bassyouni öt év börtönt is kaphat. Egyiptomban két nap múlva tartják a parlamenti választásokat, miközben a hatóságok tömegesen veszik őrizetbe az ellenzékieket, és lesújtanak a másként gondolkodókra valamint a kormányt és az elnököt bíráló újságírókra.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Óbudán és Kispesten árulták a kábítószert a most elfogott drogkereskedők – videó

Óbudán és Kispesten árulták a kábítószert a most elfogott drogkereskedők – videó

Pénzt kaphatnak diákok, hogy megnézhessék Ferenc pápát Csíksomlyón

Pénzt kaphatnak diákok, hogy megnézhessék Ferenc pápát Csíksomlyón

14,5 milliárd forinttól eshet el Magyarország Donald Trump miatt

14,5 milliárd forinttól eshet el Magyarország Donald Trump miatt

Kivágtak több fát a Tabánban

Kivágtak több fát a Tabánban

Buszok ütköztek Ghánában, legalább 60-an meghaltak

Buszok ütköztek Ghánában, legalább 60-an meghaltak

4-5 évig kell spórolni egy garzon lakáshitelének önrészéhez is a fiataloknak

4-5 évig kell spórolni egy garzon lakáshitelének önrészéhez is a fiataloknak