Játékkonzolt ad ki a Lego – na, nem olyat, megépíthetőt
A Lego egy készülő szettjével életnagyságú változatban lesz megépíthető a Nintendo Entertainment System (NES) játékkonzol. Meg is kérik az árát.
A Lego egy készülő szettjével életnagyságú változatban lesz megépíthető a Nintendo Entertainment System (NES) játékkonzol. Meg is kérik az árát.
Utasból egyelőre legfeljebb csak márciushoz, áprilishoz képest van sok, ettől függetlenül a fejlesztések szakadatlanul folynak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Így például hamarosan már semmit sem kell majd kiszedni a kézipoggyászból a biztonsági ellenőrzéskor.
Magyar cégek adományait szállította Bagdadba az a katonai repülőgép, amely a napokban kétszer is megfordult Budapesten.
Bár a Facebook állítása szerint mindent megtesz, hogy kiszűrje a terrorista anyagokat a közösségi oldalról, az Iszlám Állam megtalálta a módját, hogy láthatatlan maradjon a szolgáltatáson és hatékonyan terjessze propagandáját – áll egy új jelentésben.
A koronavírus miatt bevezetett kijárási korlátozások feloldásával lassan kezd visszatérni az élet a normális kerékvágásba. De mik azok a szokások, amiket tovább viszünk ebből az időszakból? Mi az, ami marad a járvány után is? Előző cikkünkben megkérdeztük olvasóinkat a bankolási szokásaik változásáról, az eredményeket az OTP Bank szakértői segítségével elemezzük.
2021 végén lejár Tim Cook tízéves megbízatása. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne tölthetne újabb 10 évet a világ egyik legfontosabb vállalatának élén.
Ez lesz az első olyan repülő, amelyet egy másik bolygón terveznek használni. A NASA újgenerációs marsjárója július 30-án indul útnak. Két másik ország is expedíciót tervez a Marsra.
Messze a .pdf az internet legveszélyesebb fájlkiterjesztése a Panda Security egy friss felmérése szerint. De a .doc, a .txt és a .ppt is problémás lehet.
A francia Ubisoft idén ősszel adja ki az Assassin's Creed és a Watch Dogs játékáinak következő részét. A szoftverek pár hét különbséggel jelennek majd meg.
A fertőzés után csak 2-3 hónapig védenek a megjelenő antitestek egy friss kutatás szerint. Ha valóban ez a helyzet, akkor egy védőoltás sem hoz ki többet a szervezetből.
Július második felében mutatkozhat be a megváltozott OnePlus-stratégia első képviselője, a barátságos árral érkező OnePlus Nord okostelefon. Egyre több a bizonyíték arra, hogy egy vezeték nélküli fülhallgatót is bemutatnak mellette.
Egyszerre két olyan dolgot is bevezet a YouTube, ami miatt az eddiginél jóval több hirdetést láthatnak majd a felhasználók.
Az amerikai Wells Fargo szóvivője megerősítette azokat az értesüléseket, amelyek szerint adatvédelmi problémákra hivatkozva arra kérik a munkavállalókat: szedjék le a telefonjukról a kínai ByteDance alkalmazását.
Technológiai áttörésről beszél a Fujifilm: 400 TB-nyi adatot őrző szalagos tároló készülhet az évtized végére.
A brit kormányzat 2023-ra Huawei-mentesítené az Egyesült Királyság mobilhálózati infrastruktúráját. Szolgáltatók szerint ennek nagyon komoly káros következményei lesznek.
A NASA egy olyan rendszer kifejlesztésére adott pénzt, ami azonnal felismeri, ha a 3D-nyomtatás során hiba lép fel.
A Heritage aukciósház online árverésén egy licitáló közel 36 millió forintnyi dollárt fizetett egy régi, de bontatlan Mario-játékért. A nyertes kiléte nem ismert.
Az Oppo a kínai közösségi oldalra, a Weibóra tett ki egy bejegyzést arról, hogy július 15-én új gyorstöltőt mutat be a cég.
A tervek szerint augusztus 28-án tart majd eseményt a Neuralink nevű cég, amely az agy-számítógép interfész létrehozásán fáradozik.
A Google állítólag már teszteli a Chrome böngésző augusztusban érkező verzióját, és különösen nagy figyelmet fordítanak arra, miként muzsikál a szoftver az Apple laptopjain.