Nagy túlélő volt az ősember – de jött a klímaváltozás
Az előemberek közül messze a Homo erectus volt a legélelmesebb, de a klímaváltozás már neki is sok volt.
Az előemberek közül messze a Homo erectus volt a legélelmesebb, de a klímaváltozás már neki is sok volt.
Bizonyos kisméretű fajok szívesen élnek a magasfeszültségű oszlopok közelében és előnyben részesítik őket a környező mezőgazdasági területekkel szemben – derült ki a Cseh Tudományos Akadémia gerincesekkel foglalkozó intézetének kutatásából. Számos faj számára a póznák körüli talaj is népszerű hely a telelésre.
Megtalálták a világ legmélyebben fekvő földterületét. Az egyik kanyon 3,5 kilométer mélységig húzódhat.
A Huawei vezére, Richard Yu szerint a jövő márciusban érkező Huawei P40 és P40 Pro telefonok is Google-szolgáltatások nélkül lesznek kaphatók. A cégvezető ugyanakkor egy másik érdekességre is felhívta a figyelmet.
A dolgozóknak szánt juttatások egyik újabb formáját próbálják az Apple-nél: a munkatársak ingyen genetikai vizsgálaton vehetnek részt, hogy időben felfedezhetők legyenek a későbbi problémák.
Vége a "mikor jön már?" jellegű idegeskedésnek az amerikai Domino's Pizza ügyfeleinél. A cég lehetővé tette, hogy valós időben kövessék nyomon az éhes vásárlók, merre jár a pizzájuk.
Köztudott a kínai Xiaomiról, hogy sokoldalú cég, a legújabban nyilvánosságra került szabadalma mégis egy kis meglepetés.
Az App Store és a Google Play áruház forgalmát is figyelő elemző cég, az App Annie a 2010-es évek legnépszerűbb (legtöbbször letöltött) alkalmazásainak listájával köszönti az új évtizedet.
A december egyfelől a vissza-, másfelől az előretekintések időszaka. Piaci elemzők megtippelték, milyen termékekkel léphet piacra 2020-ban a technológia egyik legnagyobb óriása, az Apple.
Megszületett az eredménye annak a vizsgálatnak, amely nem kis mintát elemzett, hanem az Egyesült Államok teljes lakosságára nézve reprezentatív adatok alapján vizsgálta, káros-e az elektromos cigaretta.
Egy nagy telefontokgyártó annak járt utána, mely alkalmazások és mobilmárkák a hackerek első számú célpontjai.
A téli időszakban sokkal kevésbé vagyunk motiváltak, amelyet elsősorban az okoz, hogy hideg van és hamarabb sötétedik. Az évszakhoz igazodó munkaidővel azonban nagyban javítható helyzet – állítják kutatók.
Akár táncot, akár gitáros ujjmozdulatokat, akár valamilyen éneket sajátítanánk el a YouTube-ról jól jöhet, ha lassítva is megnézhetjük a szóban forgó klipet. Éppen ebben segít az alábbi szolgáltatás.
A helyi egyetem paleográfusa fejtett meg egy latin feliratot.
Tizennégy kongói család az amerikai bíróságokon keresi igazát, mert állításuk szerint az afrikai országban zajló kobaltbányászat tette tönkre gyermekeik életét. A kobalt nélkülözhetetlen eleme a modern elektronikai eszközöknek, például az okostelefonoknak.
A Microsoft YourPhone alkalmazás egy következő frissítése vezeték nélküli rajztáblává változtathatja az androidos telefon számára az egyébként érintőtollal rendelkező tablet PC-t.
A magas ár miatt többeknek csak álom, hogy az Apple fülesével hallgassák a zenét. A Realme szerencsére más üzletpolitikát követ.
Egyelőre csak iPhone-on használható, de már többek figyelmét felkeltette a Nexit nevű navigációs app, amely csak a lényeget mutatja, emellett spórolni is segít.
Nem köntörfalaz legújabb véleménycikkében az egyik leghíresebb technológiai újságíró, Walt Mossberg. Az Apple szerinte nagyszerű évtizeden van túl, de ez csak a szolgáltatásokra nézve igaz.
Magyarország legnagyobb karácsonyfája látható a virtuális radarok képernyőjén a Magnus Aircraft pilótáinak hála. A fa törzse Pécsnél kezdődik, a csúcsa (majdnem) Siófokig ér.