A Pesti Hírlap 1941 márciusi számai a háborús felkészülés jegyében íródtak. A polgári napilapban egyre vészjóslóbb hírek érkeztek a különböző áruk forgalmának korlátozásáról, illetve árvízről, magas talajvízszintről - a Duna-Tisza közén a házak jelentős részét vízkár fenyegette.

A hiányjelenségek egyre sokasodtak, március 6-án például arról számolt be a lap, hogy „fejenként két kilogrammnál több mosószappant nem lehet készletben tartani”, illetve „az öt kilogrammon felüli mennyiség bejelentendő és igénybevehető”, továbbá „szabályozták a mosószappan kereskedői forgalmát”.

Hogyan spóroljunk a szappannal? Első világháborús német plakát

Wikipedia

A háborús hiánygazdálkodásra készülődve üdítően hathatott egy német design-kiállításról szóló beszámoló. 1941. március 5-én a Pesti Hírlap egy Frankfurt am Main-i iparművészeti iskola „pótanyag-kiállításáról” számolt be, amely „méltán keltett feltűnést”. A tárlaton bemutattak főkötőket „az elasztifonnak nevezett áttetsző esőkabát-anyagból”, szerepeltek „csipkék halbőrhulladékból, ízléses díszgombok hajlékony üvegből, virágokkal, halbőrszandálok üvegtalppal – hegymászótúrákon kipróbált estélyi cipők üvegsarokkal – csupa meglepő, ötletes újdonság”. A Pesti Hírlap megemlíti azokat a táskákat is, amelyek „természetesen ugyancsak műanyagból készültek, elpusztíthatatlanok üvegszáraikkal”.

"Jön a tavasz"

Ennél komorabb kép bontakozik ki a március 6-ai „Közeli eseményeket vár a német főváros” című írásból. A Pesti Hírlap kiküldött munkatársa, Neller Mátyás feszült várakozásról számol be Berlinből. 

„- ’Valamire’ várunk, de hogy mi ez a valami, hol, mi és mikor történik: senki nem tudja, de annál buzgóbban találgatja. (…) De valaminek már lennie kell: toppant türelmetlenül a világsajtó, és így éreznek a népek is. Az egyetlen válasz, ami erre elhangzik: legyenek nyugodtak, a Führer megígérte – lesz valami” – írta Neller Berlinből.  

A „Jön a tavasz” alcím alatt így ír a tudósító: „A levegő villamos feszültséggel telített előjelektől terhes. Ám így volt ez négy hónappal ezelőtt is. De most igazán közeleg az időpont: hangzik minden oldalról és minél több napot tölt itt az új vendég, annál inkább elhiszi ezt maga is. Az újságok első oldalon hozzák napról-napra hatalmas címbetűkkel: Németország masírozni fog. A birodalomnak az utóbbi hetek óta több embere áll fegyverben, mint a francia hadjárat megindulásának napján. A fővárosban fokozott ütemmel épülnek új, tágas légvédelmi pincék, amelyek közel állanak a befejezéshez. A híradók után a mozik ismét oktató filmeket vetítenek, amelyekben megmagyarázzák a nézőközönségnek, hogyan kell viselkedni nagyarányú légi támadások esetén, hogyan kell oltani a gyújtóbombák tüzét, mi a tennivaló a gázzal szemben. Hitler vezér és kancellár legutolsó beszédében a márciust, áprilist emlegette, emelt szóval kiáltotta a várakozó világnak: Jön a tavasz!”

Neller nem tévedett sokat: egy hónap múlva német csapatok – többek között Magyarországról is megindulva – offenzívába lendülnek Jugoszlávia és Görögország ellen. 1941 nyarán pedig a Wehrmacht támadást kezd a Szovjetunió ellen, ami aztán a hitleri birodalom bukásához vezet. 

1956-ban „teljes fegyverzetben” várták a tavasz

Nem kevésbé volt borús az 1956-os tavasz Magyarországon. A Szabad Nép 1956. február 28-án címoldalán a téeszesítésről írt, ami keveseknek okozott örömet abban az évben. A cikk szerint a téeszek tagsága igyekszik kihasználni a téli napokat és heteket, hogy „teljes fegyverzetben” fogadhassa a tavaszt. Ugyanis: „Nagy feladatok várnak szövetkezeti gazdaságainkra, amelyeknek arra kell törekedniük, hogy az idén még nagyobb arányú fölényt harcoljanak ki az egyéni gazdálkodók eredményeivel szemben. Olyan cél ez, amelyért büszkén száll síkra szövetkezeti tagságunk”.

Az első belorusz traktor, az MTZ-2-es

Wikipedia

Vagyis Rákosi Mátyás tartotta magát ígéretéhez, amelyet a Szovjetunió Kommunista Pártja XX, kongresszusán tett 1956 februárjában, s amely szerint fokozzák a mezőgazdaság szocialista átalakítását. A magyar kommunista pártvezér azt mondta Moszkvában pár nappal korábban: „1960-ig a mezőgazdaságban uralkodóvá tesszük a szocialista nagyüzemi gazdálkodást”. A magyar sztálinizmus jelképe ugyan pár hónap múlva megbukik, de utódja, az 1956-os forradalom leverésével hatalomra kerülő Kádár János teljesíti majd Rákosi ígéretét.

Egy talán kedvesnek szánt rövidhír

1956. március elsején a Szabad Nép ugyan beszámolt arról, hogy „megjelent a gyöngyvirág a főváros virágüzleteinek kirakataiban”, minthogy a „Virágtermelő Vállalat mintegy 6000 gyöngyvirágtövet hoz forgalomba”, ám a vidámabb híreket hamarosan az árvízről, jégtorlaszokról szóló tudósítások váltották fel. 

Bár manapság sokan kétségbe vonják a globális felmelegedésről szóló híreket, érdemes elolvasni az 1956-os tavaszról szóló Szabad Nép-beszámolókat, illetve megnézni egy korabeli filmfelvételt. Március 2-án arról írt a pártlap, hogy az előző napon „Budapest belterületén a legerősebb széllökés sebessége elérte a 86 kilométert, a külső kerületekben pedig megközelítette a 100 kilométert”. Azt is megtudhattuk, hogy „a hó eltakarítása még mindig nagy erőfeszítéseket követel a fővárosi Köztisztasági Vállalattól. (…) Tegnap délelőtt 1500 alkalmi munkást foglalkoztatott a vállalat.”

A nagy árvíz

„Az Országos Vízügyi Főigazgatóság közlése szerint az enyhülés következtében a Duna jégpáncéljának vastagsága a minap – különösen Mohács környékén – csaknem 8-9 centiméterrel csökkent. Ha az időjárás továbbra is ilyen enyhe marad, akkor előreláthatólag egy-két napon belül a Duna több szakaszán megmozdul a jég, s hamarosan megindul a zajlás” – olvasható a Szabad Népben.

A jégzajlás azonban csak nem akart megindulni. Március 5-én komolyabb hírek jelentek meg: Rajkánál és Cikolaszigetnél jégtorlaszok keletkeztek a Dunán, bombázásukat a csehszlovák légierő kezdte meg, de ez csak Rajkánál volt eredményes. Március 7-ére súlyosbodott a helyzet, és az MTI az Árvízvédelmi Kormánybiztosságot idézve azt írta a Dunáról: „A kedden délután megbontott Ercsi-torlasz megszüntetése után Dunaföldvárnál szerdára virradóan újabb erős jégtorlasz képződött. A torlasz rombolását a honvédség műszaki alakulatai és a légierők folytatják.”

Másnap, március 8-án az MTI szerint „a Dunaföldvár alatti szakaszon a honvédség alakulatai és a légierő folytatták a torlaszok rombolását. Beavatkozásuk eredményes volt, mert a dunaföldvári torlasz első része leszakadt és Bajáig megindult a zajlás. Mohácsnál is megindult a jég.”

Ugyanakkor a „tassi hajózsilip és erőmű árvédelmi fala a nagy víznyomás okozta talajalatti aláüregelés következtében néhány méteres szakaszon bedőlt. Az így keletkezett és gyorsan bővült résen keresztül a Duna vize utat talált a soroksári Duna-ágba. ... Csepel-sziget déli csúcsán elővigyázatossági intézkedésként néhány község kiürítése szükségessé vált.”

Színre lép a „Kék Fény-es” Szabó

Csak napokkal később reagál a rendkívüli helyzetre a pártlap, a Szabad Nép. Egy megbízható munkatársukat, Szabó Lászlót küldik a helyszínre, hogy tudósítson, mi történik a Duna déli szakaszain. A később „Kék Fény-es” Szabóként ismert újságíró, aki a Kádár-korszakban a Népszabadság egyik vezető újságírója és az állami tévében a bűnügyi műsor vezetője lett, így írt az 1956. március 10-ei számban: „Óráról órára változik a helyzet a Duna déli szakaszán. Pénteken reggel arról adtunk hírt, hogy Dömsödtől Bajáig zajlik a Duna s csökken a vízszint, most ismét arról kell beszámolnunk, hogy Dunaföldvárnál újabb jégtorlasz keletkezett. Ez újabb nehézségek elé állította a gátakon dolgozó honvédeket és a lakosságot. A vízszint a csütörtöki csökkenés után ismét emelkedni kezdett. A honvéd légierők és az árvízvédelmi kormánybiztosság azonnal megtette a szükséges intézkedéseket. Felderítő repülőgép indult a Duna fölé, hogy kipuhatolja a veszélyeztetet részeket, megállapítsa a jégtorlaszok nagyságát és a bombázás célpontjait.”

A felderítő gépre felszállhatott Szabó László is, aki így ír: „Sztálinváros, Dunavecse, Apostag környékén mintha megsokszorozódott volna a Duna szélessége. A Duna árterülete víz alatt van. Néhány ház is vízben áll. Madocsánál ugyancsak nagy területen hullámzik a víz. A község szigetként emelkedik ki a környező vízből. Már messziről látni a repülőgépből, a dunaföldvári híd fölötti, mintegy hatkilométeres hosszúságú jégtorlaszt, amely dél felé további három-négy kilométer hosszúságban folytatódik.” 

Egyhetes küzdelem

A felderítők rádión jelezték, hol kell megnyitni a zajlás útját. „A jelzés után röviddel megjelennek majd a bombázó repülőgépek, hogy 250 kilogrammos bombáikkal záporozzák ezt az újabb jégtorlaszt” – tudjuk meg a „Kék Fény-es” drámai beszámolójából. Március 11-én, vasárnap azonban még mindig csak ezt olvashatjuk: „Hatodik napja küzdenek megfeszített erővel a Duna déli szakaszán a jeges ár ellen. Sajnos, szombaton nem javult a helyzet. (…) Az árvíz Dömsöd felett elöntötte az 51-es, budapest-bajai országutat. Az országút Duna felé eső részén már csak a fák koronái és az árterületen fekvő házak kéményei látszanak ki a vízből. A hallatlan erőfeszítések ellenére nem sikerült megakadályozni, hogy a jeges áradat ne öntse el Dömsöd egy részét.”

Csak március 12-én, hétfőn sikerül szétrobbantani a torlaszt, amelyről a diadalmas Szabó-beszámoló így hangzik: „Vasárnap megindult a dunaföldvári jégtorlasz. A földvári híd fölött – a Duna közepén – széles szakaszon teljesen eltűnt a jég. Nagy eredmény ez, amelyet honvédségünk, a lakosság és az árvízvédelmi szervek kétnapos megfeszített munkával értek el. (…) A légierők nagyméretű bombákkal rombolták, a nehéztüzérek lövegekkel verték, a robbantó alakulatok pedig aknákkal lazították a jeget, amely szinte egy tömbben állt Dunaföldvárnál. A hatalmas erőfeszítéseket vasárnap délelőtt fél tízkor siker koronázta; a jég megmozdult, s elindult. A rengeteg víz, amely eddig oldalt kereste útját, hatalmas erővel indult meg a medrében.”

Egy békésebb tavasz 1961-ből

Végül nézzünk egy békésebb tavaszt, amely azonban csak azért lehetett „idilli”, mert az 1956-os forradalom leverése után elképesztő méretű megtorlások zajlottak, és a mezőgazdaságban is végbement a Rákosi által meghirdetett és Kádár János által befejezett szocialista átszervezés jelentős része. 1961. március elsején, szerdán ezt írta ugyanis az akkori pártlap, a Népszabadság címoldalán: „Február utolsó napján sokfelé olyan képet mutatott a határ, mint más években március közepén: a verőfényes, tavaszias időben az ország legtöbb vidékén szántanak, vetnek.”

A pártlap szerint „a legfrissebb Baranya megyei jelentés kiemeli, hogy évek óta nem volt ilyen lendületes a munka, mint az idén. A Mohács szigeten gazdálkodó homorúdi Kossuth Termelőszövetkezet tagjai már be is fejezték a kora tavasziak vetését.” Másnap pedig azt tudhattuk meg ugyanebből a lapból, hogy „március első napja derült, napfényes, tavaszias idővel köszöntött az országra. A falvakban megpezsdült az élet, szántanak, vetnek a határban. Somogy megyében szerda reggeltől 1000 traktor hasítja a friss barázdát, és több száz vetőgép nyomában hull a földbe a koratavasziak magja.”