Revolúció? Vagy amit akartok? Teszten az iPhone 7
Revolúciót csak nyomokban tartalmaz az Apple evolúcióra kihegyezett új okostelefonja, amely nagyon könnyen összetéveszthető elődjével, de csak az első gombnyomásig.
Ha egymás mellé tesszük a tavalyi és az idei iPhone-t, akkor szemből lényegében lehetetlen megkülönböztetni őket. Ha megfordítjuk őket, akkor is csak a végekre kitolt antennacsíkok helyzete lehet árulkodó. A két generáció méretei az utolsó tizedmilliméterig megegyeznek egymással, de ezzel együtt az idei változatnak sikerült 5 grammot leadnia a tömegéből. Ha asztroszürke a kezünkben lévő telefon, akkor az biztos a régi modell, az új ugyanis már nem érhető el ebben a színben, viszont az ezüst, arany és rozéarany változatok mellé idén kijött a matt fekete és fényes kozmoszfekete variáns. Utóbbi elképesztően jól néz ki, azonban sajnos igen gyorsan össze tud karcolódni, illetve itt jegyzendő meg, hogy a legolcsóbb (32 gigás) hetes iPhone nem is érhető el ebben a spéci kivitelben.
Az elöl üveg, hátul fém iPhone 7-ről rögtön az első pillanatban lerí, hogy "személyében" egy nem éppen kétfilléres prémiumtermékhez van szerencsénk. Ez egyébként joggal várható el akkor, amikor mostanság már a fele ennyibe kerülő kínai versenyzők is hasonlóan kiváló minőséget és szemrevaló dizájnt vonultatnak fel. Ezenkívül az iPhone 7 megmaradt egy kellemes kompakt okostelefonnak, melyet bármikor könnyen zsebre lehet vágni, szemben az egyre nagyobbra növő phablet óriásokkal. (Akinek még így is túl nagy a méret, de azért maradna az Apple világában, annak nem marad más választás, mint a tavasszal debütált iPhone SE, ami kompakt méretben vonultatja fel az iPhone 6s tudását.)
Vízbe vele?
Az idei iPhone egyáltalán nem forradalmi, de fontos újítása a “vízállóság”. Miközben a Sony már hosszú évek óta gyárt vízálló mobilokat és egy ideje már a Samsung is fontosnak találja ezt a faktort, 2016-ban az Apple is elérkezettnek látta az időt az ez irányban történő nyitáshoz. Az új iPhone IP67-es minősítéssel rendelkezik, ami azt jelenti, hogy egy 1 méteres mélységben történő 30 perces áztatást minden további nélkül elvisel. A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy bár az iPhone 7-tel akár merülhetünk is, ezt a biztonság kedvéért jobb elkerülni. Egy kiadós zápor, vagy egy véletlen vízbe pottyantás viszont nem teszi azonnal tönkre a mobilunkat. Ez akár megnyugtató is lehetne, ha nem lenne ott az Apple figyelmeztetése: a garancia semmilyen formában nem vonatkozik a folyadékok okozta károkra.
Az új iPhone-ok vízállóságának szándékos tesztelését tehát nem ajánljuk senkinek, már csak azért sem, mert az Apple hivatalos megfogalmazása szerint a 7 és a 7 Plus nem vízálló, hanem “cseppálló és vízlepergető”.
Hangzástan
A HTC már jó ideje sztereó hangszórókkal felvértezve küldi harcba a csúcskészülékeit, és mostantól már az új iPhone-okon sem egy, hanem két kihangosító hangszóró található. Ezek közül az egyik az alsó élen a szokott helyén rejtőzik, a másik pedig a kijelző felett. A módosítás hatásai elég jól hallgatók: szerintünk eddig még egyetlen iPhone sem szólt olyan jól és olyan hangerővel, mint a hetes.
Az extra hangszóró tehát kipipálva, ellenben a jó öreg 3,5 milliméteres audió csatlakozó aljzatról le kell mondanunk. Ezt sokan tragédiaként élik meg, mások szerint viszont az Apple pont a jó irányba tett ezzel egy lépést. (Itt jegyeznénk meg, hogy néhány kínai gyártó már korábban leszámolt a jack dugaljjal, és a chipgyártó óriás Intel is úgy vélekedik, hogy ez az analóg kövület előbb vagy utóbb mindenképpen ki fog kopni az eszközeinkből.) Nagyon valószínű, hogy hosszú távon be fog válni az Apple számítása, mindenesetre a jack dugalj elhagyását kicsit korai lépésnek találjuk. Még szerencse, hogy a telefon mellé alapáron jár egy Lightning-3,5 mm átalakító, melynek révén a régi füleseink is használhatók az iPhone 7-tel. Persze erre külön oda kell figyelni: ha otthon felejtjük az átalakítót, akkor bizony meg vagyunk lőve. Negatívum továbbá, hogy zenehallgatás közben nem tudjuk tölteni a telefont.
Az iPhone 7 mellé csomagolt vezetékes fülestől, az EarPods-tól nem estünk hanyatt, mindenesetre a nem túl vájt fülűek számára elegendő lehet a hangminősége. Az Apple saját vezeték nélküli fülesét külön lehet megvásárolni, de az AirPods iszonyatosan drága, 60 ezer forintba kerül.
A kijelző és környéke
A kijelző sem méret, sem pedig felbontás tekintetében nem változott, vagyis maradt minden a két évvel ezelőtti szinten. Noha a 326 ppi-s pixelsűrűség ma már alaposan túlhaladott, a képminőséggel mégis elégedettek lehetünk. Ráadásul az elődhöz képest egyrészt megnőtt a maximális fényerő, ami erős napfény mellett jobb leolvashatóságot biztosít, másrészt pedig szélesebbé vált a színtartomány. A LED-es háttérvilágítású LCD panel ugyan nem tud olyan mély feketét, mint a Samsung AMOLED paneljei, de mi nem is emiatt, hanem inkább a vastag kávák miatt fogalmazunk meg kritikát. A Galaxy S7 csak minimálisan nagyobb az iPhone 7-nél, miközben kijelzője 4,7 helyett 5,1 colos. Ez telefonos böngészéskor és videónézéskor nem éppen elhanyagolható különbség. Az Apple-n kívül szinte már minden gyártó megtanulta, hogyan tudja a készülékház méretének csökkentése mellett megtartani az adott kijelzőméretet, de Jony Ive-éknak itt még bőven akad feladatuk.
Az LCD felett elhelyezett kamera felbontását 5-ről 7 megapixelre növelte a gyártó, ami részletgazdagabb szelfik elkészítését teszi lehetővé. A kijelző alatti szekcióban lévő Home gomb változatlanul egy második generációs Touch ID ujjlenyomat-szenzort rejt, mely ugyan megbízhatóan teszi a dolgát, de a sebessége ma már nem mondható élvonalbelinek – ennél a Huawei telefonjai, hasonlóan megbízható pontosság mellett, már sokkal gyorsabb működésre képesek.
A gomb mostantól már nem nyomható be, ehelyett egy érintésérzékeny köralakú felületet kapunk, mely csak imitálja a kattintást – a megoldás erőssége három fokozatban állítható. A hagyományos Home gombot sokan hiányolni fogják, de tapasztalatunk szerint az új megoldás gyorsan megszokható. (A miértre, vagyis a nyomógomb elhagyására az lehet a válasz, hogy az Apple minimalizálni akarta az ennek a gombnak az elromlásából adódó szervizköltségeket, és ház a vízállóság szempontjából sem rossz dolog, hogy a kijelző alatti gomb fizikailag nem mozog.)
Az agy
Hardver fronton komoly újdonság az A10 Fusion nevezetű chipset, melyben két izmos és két kis étkű processzormag, valamint egy hatmagos grafikusgyorsító található. Anélkül, hogy belemennénk a részletekbe, elég szimplán annyit említenünk, hogy jelen pillanatban ez a világ legnagyobb teljesítményű mobil chipkészlete, mellyel egyetlen rivális sem képes lépést tartani. Az iPhone 6s sem éppen lassú, de az iPhone 7 még nála is gyorsabb, legyen szó a hétköznapi használatról, vagy akár a legdurvább grafikájú játékok futtatásáról. Ráadásul ehhez elképesztően jó stabilitás és csak minimális melegedés társul: télen nem használhatjuk kesztyű helyett a fagyásra szinte rávehetetlen új iPhone-t. Nem mellékesen a hozzánk érkezett tesztkészüléket a „cicergés gate” sem érinti, vagyis semmilyen furcsa hang nem hallatszik belőle.
Memória, akkumulátor
Az újgenerációs iPhone-ban lévő RAM a tavalyinál eggyel jobb, 3 GB. Ez még mindig elég szörnyen hangzik, ha azt vesszük, hogy egy igazán ütős androidos telefonban ma már 6 GB RAM van. A gyakorlatban viszont nem árt figyelembe venni, hogy az iPhone-ok és az androidos telefonok hardverének teljesen más operációs rendszert kell kiszolgálniuk. Gyakorlati tapasztalatunk szerint a 6s kétgigás RAM-ja is bőven elég volt, és most, a háromgigás iPhone 7-re sincs semmilyen panaszunk.
Évek óta mormolt imáink idén meghallgatásra találtak, vagyis a 16 GB-os alapmodell végre a múlt ködös homályába vész – a gyártó megduplázta a memóriakapacitásokat, melyek így rendre 32, 128, illetve 256 GB-osak. A bővíthetőség még mindig felejtős, vagyis az iPhone 7 továbbra sem barátkozik a microSD kártyákkal.
A szoftveres agyként felfogható iOS 10 újdonságairól korábban már írtunk. |
Az akkumulátor kapacitása tavalyhoz képest közel 15 százalékkal nőtt, és ezzel párhuzamosan az üzemidő is javult, igaz, csak minimális mértékben. Tapasztalatunk szerint ha masszívan kihasználjuk a készülék tudását, garantált a töltővel történő naponkénti randevú, óvatosabb duhajkodás esetén viszont akár a 2 napos használat idő is hozható.
Kövér fekete pont jár azért, mert az Apple továbbra is ignorálja a gyorstöltést, melynek következtében egy teljes töltés több mint 2 órányi időt vesz igénybe. (Ha valamelyik gyorstöltő technológiát alkalmaznák, akkor a relatíve kicsi, kevesebb mint 2000 mAh kapacitású akkumulátort akár 3/4 óra alatt fel lehetne tölteni.) Ugyancsak negatívum, hogy még a legújabb iPhone sem kompatibilis a vezeték nélküli töltőkkel, melyek egyébként ma már egyre több új autóban fellelhetők.
Adatátvitel, kamera
Az LTE mobilnet révén maximum 450/50 Mbit/s-os tempó érhető el, no és persze a legmodernebb ac wifi, a 4.2-es Bluetooth és a mindentudó GPS-vevő sem hiányozhat a fedélzetről. Az NFC adott, de a tudása sajnos le van korlátozva az (itthon sajnos nem is elérhető) Apple Pay-re.
Kamerás fronton az igazi nagy újdonság az iPhone 7 Plus dupla optikás zoomos főkamerája, de azért az iPhone 7-be is jutott komolyabb fejlesztés: a korábban csak a nagyobb modellben lévő optikai képstabilizátor. Jó, hogy az immár négy LED-es segédfény mellett lévő hatlencsés objektív fényereje f2,2-ről f1,8-ra nőtt – de az igazsághoz hozzárartozik, hogy Samsung már f1,7-nél jár, ráadásul a dél-koreai gyártó által használt képszenzor mérete több mint 40 százalékkal nagyobb a hetes iPhone-énál. A képminőség csak minimális mértékben javult az elődhöz képest, és sajnos továbbra sem kapunk manuális beállítási lehetőségeket, illetve RAW támogatást.
A videófelvevő természetesen 4K-s, de felfoghatatlan, hogy miért csak monó hangban rögzít akkor, amikor végre már a sztereó kihangosítás is adott. A mozgóképek minősége átlagon felüli, és a már jól ismert 240 képkocka/másodperc sebességű lassított videókban sem kell csalatkoznunk.
Verdikt
+: kiváló minőségérzet, sztereó hangszórópár, fényerősebb kijelző, gyors és stabil működés, mérsékelt fogyasztás, nagyobb fényerejű kamera, optikai képstabilizátor. –: a jack dugalj hiánya egyeseknek fájó lehet, az új Home gomb megszokást igényel, az NFC tudása korlátozott, nincs vezeték nélküli és gyorstöltés, garancia nélküli “vízállóság”. |
Az iPhone 7-tel az Apple egyértelműen biztonsági játékot játszik. A telefon hozta a kötelezőt, se nem többet, se nem kevesebbet. Egyedüli merész húzásnak a dugalj elhagyását tekinthetjük. A sztereó hangzás és a vízállóság már rég várt funkciók, az új Home gomb megszokás kérdése, az A10-es chipset sebessége letaglózó, az üzemidő és a kamera pedig minimális mértékben fejlődött.
Az iPhone idén sem lett olcsó – a különböző verziók magyarországi árait itt találja –, ráadásul egészen érdekes módon a telefon a világon nálunk a legdrágább. Az “elképesztő ez az Apple” és a “lopás ennyiért árulni egy telefont” kijelentések hajtogatása előtt azonban érdemes körülnézni a piacon: például egy Galaxy S7 hivatalos listaára is 230 ezer forint – ez nagyságrendileg megegyezik az idei iPhone-ok 256 ezer forintos nyitóárával. A riválisok tehát árazás tekintetében (is) beérték az Apple-t.
A többi tesztünket itt találja. Ha rendszeresen szeretne értesülni róluk, lájkolja a HVG Tech rovatának facebookos oldalát.