szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Kuiper-projekt az Amazon eddig "titkolt", de most nyilvánosságra került kezdeményezése, amelyben több mint 3000 műholdat bocsátanának Föld körüli pályára.

Újabb cég jelentkezett be arra, hogy a levegőből biztosítsa az internetet. A Google és a SpaceX projektje után ezúttal az Amazon száll be a piacra, és nem akárhogyan: több ezer műholdat terveznek Föld körüli pályára állítani.

A Kuiper-projekt elsődleges célja, hogy 3236 szateliltet telepítsen a világ azon részére, ahol a világ lakosságának mintegy 95 százaléka él. Hogy pontosan mennyibe kerülne a projekt, és mikor indítanák el, egyelőre nem tudni, de miután a Geekwire kiszúrta a programot, az Amazon megerősítette, hogy valóban készülnek egy ilyennel.

Mindez ugyanakkor szinte "eltörpül" a SpaceX Starlink hálózata mellett, amelyben 12 ezer műholdat akarnak beüzemelni Elon Muskék. Kérdéses az is, milyen kapcsolatot biztosítana az Amazon, és hogy követik-e a OneWeb példáját, amely februárban már az első 5G-s műholdakat indította útnak.

Az Amazon szóvivője úgy fogalmazott, a Kuiper-projekt célja, hogy gyors és megbízható internetkapcsolatot vigyenek el a világ azon tájára, ahol ilyesmi nem áll rendelkezésre. A kezdeményezéssel több tízmillió embernek biztosítanának ilyen internetet.

Valószínűleg ehhez a projekthez kapcsolódik az Amazon novemberi bejelentése is, amikor közölték, 12 földi állomást telepítenek a műholdakkal való kommunikációhoz.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!