szerző:
MTI

Az építészek és az építőmunkások stabilizálták a párizsi Notre-Dame székesegyház tűzvészben meggyengült struktúráját, és a tűzoltók péntek éjjel megkezdték a levonulást a katasztrófa helyszínéről - jelentette be péntek éjjel a tűzoltóság.

Már nem áll fenn a veszélye annak, hogy az építmény falai leomlanak - mondta Gabriel Plus alezredes, a párizsi tűzoltóság fő szóvivője az amerikai hírügynökségnek. A tűzoltóknak sikerült lehűteniük a tűzvészben felforrósodott falakat és a tetőzetből lehullott kőtörmeléket, és már nincs több forró pont az épület belsejében - tette hozzá.

[Ismerje meg Colossust – a robot, aki sokat segített a Notre-Dame oltásában]

Az kész csoda, hogy a katedrális még áll, és az ereklyéket, műtárgyakat sikerült megmenteni - mondta. A katasztrófa okait vizsgáló szakértők úgy vélik, hogy baleset történt, és azokat a tényezőket tanulmányozzák, amelyek együttesen hozzájárultak a tűzvészhez. A sajtóban olyan feltételezések jelentek meg, amelyek szerint egy számítógép hibája is hozzájárult a történtekhez. A Le Parisien című újság szerint a kezdeti tűzriasztáskor a gép félrevezette a tűzoltókat.

[Körmönfont hazugság terjed Orbánról és a Notre-Dame kapcsolatáról a neten]

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Végrehajtót küld a Jobbik a TV2-re

Végrehajtót küld a Jobbik a TV2-re

Gagyi kamuvideóval próbálja Trump lejáratni ellenfelét

Gagyi kamuvideóval próbálja Trump lejáratni ellenfelét

Válaszolt az érdi polgármester, aki kampánylevelet küldött az első szavazóknak

Válaszolt az érdi polgármester, aki kampánylevelet küldött az első szavazóknak

Újabb vádak Assange ellen

Újabb vádak Assange ellen

Gyereket gázoltak Budakalászon

Gyereket gázoltak Budakalászon

A nőknek igazuk van, amikor a hideg irodákra panaszkodnak

A nőknek igazuk van, amikor a hideg irodákra panaszkodnak