A gyémánt örök, de attól még lehet, hogy egy gép állította elő
Fenekestül forgatta fel a laboratóriumi gyémánt a drágakő piacát. Főként Kínában készül, az igazival megegyező minőségű, de olcsó.
A Google névtelenül, összesítve készítette el a világ 131 országára lebontott jelentését, amely megmutatja, a koronavírus-járvány miatt hozott intézkedések milyen hatással vannak az életünkre és a szokásainkra.
Az áprilisi összegzés után májusban is kiadta a közösségi mobilitási jelentését a Google, amelyből kiderül, a koronavírus-járvány miatt hozott intézkedések hatására milyen változások tapasztalhatók a felhasználók által felkeresett helyek – például élelmiszerboltok és parkok – látogatottságában. A cég a világ 131 országában összesítette az adatokat, a hazánkra vonatkozó információkat innen lehet (PDF formátumban) letölteni.
A közösségi mobilitási jelentés elkészítésére során a Google anonimizált módon gyűjtötte össze a felhasználók helymeghatározási információját. A mostani dokumentum március 26-tól május 7-ig összegezte az adatokat, összehasonlítási alapként pedig a január 3. és február 6. közti időszakot vették.
A magyarországi adatokból kiolvasható, hogy 32 százalékkal csökkent az éttermek, kávézók, bevásárlóközpontok, múzeumok, könyvtárak és mozik látogatottsága. A különböző állomások (metró-, busz- és vasútállomások) forgalma 44 százalékkal esett vissza.
Szintén a fent említett időszakkal összehasonlítva 8 százalékos visszaesést tapasztaltak a piacok, élelmiszerboltok, illatszerboltok és gyógyszertárak kategóriájában. A munkahelyeken 38 százalékkal kevesebbe fordultak meg, miközben a parkok látogatottsága 4 százalékkal nőtt, az otthonunk közelében pedig 15 százalékkal tartózkodtunk többet.
A jelentéshez felhasznált adatokhoz a helyelőzményeket vette, illetve veszi figyelembe a Google. Ez a funkció a cég szerint általában ki van kapcsolva, de ha valakinél mégis aktiválva lenne, bármikor kikapcsolhatja. A helyadatok rögzítése miatt a Google korábban egyébként igen komoly ügybe keveredett.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Fenekestül forgatta fel a laboratóriumi gyémánt a drágakő piacát. Főként Kínában készül, az igazival megegyező minőségű, de olcsó.
A Tisza Párt elnöke magyarázatot kér, és biztosítékot követel, hogy Oroszország nem avatkozik be a magyar választásokba.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.