szerző:
László Ferenc
Tetszett a cikk?

Egymásnak eresztettük a OnePlus 8T-t és a Xiaomi Mi 10T Prót, két új 5G-s okostelefont, melyek valamivel 200 ezer forint felett kínálnak szinte komplett felsőkategóriás szolgáltatáskört.

A OnePlus idén tavasszal két csúcsmobillal rukkolt elő, a 8, illetve 8 Pro típusjelzésű készülékekkel, melyek közül előbbi elérhető árú modell őszre máris felfrissült: októberben megérkezett a OnePlus 8T.

A Xiaomi tavasszal dobta piacra eddigi legdrágább high-end telefonját, a Mi 10 Prót, melynek ősszel még nem az utódja, hanem az olcsóbb testvérmodellje tűnt fel a színen, a Xiaomi Mi 10T Pro.

©

Külső

Tesztalanyaink közös vonása az elöl és hátul is felfedezhető Gorilla Glass 5 üvegréteg, az alumínium keret, illetve az általánosan kiváló minőség. A többféle színváltozatban készülő mobilok közül a OnePlus háta matt felületű, így sokkal kevésbé hajlamos a szennyeződések összegyűjtésére, mint a Xiaomié.

A 8T minden tekintetben légiesebb jelenség a Mi 10T Prónál, a mérlegen 30 grammal kevesebbet nyom nála és hosszúság, szélesség, vastagság fronton is alacsonyabb értékeket mutat. És akkor még nem beszéltünk az utóbbi telefon hatalmas hátsó kameraszigetéről, ami miatt asztalra letéve sokkal billegősebb a Xiaomi.

OnePlus 8T
©

A Mi 10T Pro egyediségét a felső élen lévő infravörös port adja, melynek köszönhetően szimpla távirányítóként is funkcionálhat a készülék. Mindkét versenyzőnk sztereó kihangosítással bír, de a OnePlus hangerő és hangminőség fronton is veri riválisát.

Ódivatú jack dugalj egyiken sincs. Apró figyelmesség, hogy a Xiaomi a OnePlustól eltérően nemcsak egy átlátszó szilikontokot ad ajándékba, hanem egy apró USB-C/3,5 milliméteres adaptert is.

Felmenőihez hasonlóan a 8T-n is található egy érdesített felületű apró csúszka, melynek révén akár odapillantás nélkül is villámgyorsan válthatunk a normál, rezgő és néma üzemmódok között.

IP68-as por- és vízállóságról egyik gyártó sem gondoskodott.

Xiaomi Mi 10T Pro
©

Kijelző

A OnePlus 8T 6,55 colos képátlójú sík AMOLED panelje lényegében végtelen kontrasztaránnyal, hatalmas betekintési szögekkel és igen komoly fényerővel rendelkezik. 120 Hz-re emelt képfrissítési rátája miatt egy picit még gördülékenyebbnek érződik a telefon működése. A gyártó végre AOD-ről, vagyis készenléti kijelzőről is gondoskodott, amit ráadásul igen részletesen személyre lehet szabni, így az általunk kívánt adatok lezárt képernyő esetében is láthatók maradnak.

A Xiaomi Mi 10T Próba szerelt érintőkijelző 3,5 százalékkal nagyobb, ami jó dolog, az viszont kevésbé, hogy sajnos a kávák is vastagabbak. AMOLED helyett ezúttal be kell érnünk IPS LCD technológiával, melynek ugyan tökéletes a képminősége, viszont a kontrasztaránya és a fényereje is hagy némi kívánnivalót maga mögött. Ezt némileg ellensúlyozandó rekordgyors, 144 Hz-es frissítési rátát kapunk.

©

LCD mivolta miatt a Xiaomi képernyője nem rendelkezik a már említett AOD üzemmóddal. Ugyanez az oka, hogy sötét mód beállítása nem csökkent a fogyasztásán.

Apró, bár jelen esetben elvárható figyelmesség az értesítő LED, és pozitívum, hogy a szelfikamera ezen tesztalanyunkon hajszálnyival kisebb felületen rondít bele a kijelzőbe.

A OnePlustól eltérően ezúttal nem a kijelzőben, hanem az oldalsó bekapcsológombba rejtve található az ujjlenyomat-szenzor, ami egyébként mindkét telefonon villámgyors és megbízható működésű.

©

Képalkotás

A szelfikamera mindkét esetben fixfókuszos, és mind a 8T 16 megapixeles-, mind a Mi 10T Pro 20 megapixeles moduljával remek önarcképek készíthetők.

A Xiaomi hátoldali főkamerája 108 megapixeles natív felbontású és alaphelyzetben 25 megapixeles, kiváló minőségű felvételeket rögzít, ezenkívül pedig a 8K videófelvevő mellett sem mehetünk el szó nélkül. A 13 megapixeles nagylátószögű kamera mellett egy 5 megapixeles makró egységet is kapunk, mely az autofókusznak köszönhetően a többi gyártó hasonló megoldásától eltérően végre egész jól használható.

©

A OnePlus 8T főkamerája 48 megapixeles képérzékelővel bír, ami alapértelmezésben kifogástalan minőségű 12 megapixeles fotókat készít. Videó fronton be kell érnünk 4K felbontással, bár ez vélhetően kevesek számára jelent komolyabb érvágást. Az ultrawide kamera 16 megapixeles felbontású és a korábbiaknál nagyobb-, illetve jelen riválisával megegyező látószöget biztosít. Az 5 megapixeles makrókamera és a 2 megapixeles mélységérzékelő modul nem nagy szám, ezek helyett jobban örültünk volna egy telefotó kamerának.

Utóbbi egyik készüléken sincs, a kétszeres nagyítás nem több egyszerű digitális zoomnál, ami viszont a nagyfelbontású szenzoroknak köszönhetően legalább veszteségmentes.

©

Belsőségek

A csúcskategóriás Snapdragon 865 chipset, a 8 GB RAM és a 128 GB flashmemória közös vonás, és bár a OnePlus újdonsága a tesztprogramokban néhány százalékot ráver az új Xiaomira, a két készülék egyformán villámgyorsnak érződik. MicroSD memóriakártyás bővítési lehetőséget és FM rádiót egyik esetben sem kapunk.

A 8T már kapásból a legújabb, 11-es verziószámú Androiddal rajtolt el, és a gyártó komoly erőssége a frissítések szupergyors kiadása. A remek alapokra húzott Oxygen OS 11 az átlagnál talán picit puritánabb, de cserébe a végletekig optimalizált, nagyon gyorsan megszerethető felhasználói felület.

©

A Mi 10T Pro egyelőre még Android 10-et futtat, de már megkapta a legújabb 12-es MIUI rendszert, melynek egyik fő újdonsága az iPhone-okról koppintott, felülről lehúzható irányítóközpont. Gyors és szép ez a felhasználói felület is, de ha választanunk kellene, akkor talán inkább az Oxygen OS-re szavaznánk.

Bluetooth 5.0, 5G és szélsebes 6-os wifi mindkét telefonon van, viszont például vezeték nélküli töltést egyik esetben sem kapunk.

A OnePlus akkumulátorának kapacitása az elődhöz képest 4300-ról 4500 mAh-ra nőtt, és ily módon minden további nélkül hozza a 1,5 napos használati időt. A piros USB-C/C kábeles töltő 65 W-os, és szinte hihetetlen, de egy teljes töltés akár 37 perc alatt megoldható. Ezt az aksiélettartam rontása nélkül úgy oldották meg, hogy a telepet két egymással párhuzamosan tölthető részre osztották.

©

A Xiaomi akkumulátora 5000 mAh kapacitású, ami jelentős előrelépés a nagytesó Mi 10 Pro 4500-as értékéhez képest, és ennek köszönhetően akár a 2 napos használati idő is benne van a pakliban. A maximális töltési teljesítmény itt 33 W-ra olvadt, egy teljes feltöltés megoldható körülbelül 58 perc alatt.

A töltőkábel ez esetben USB-A/C kivitelű, és az új iPhone-októl eltérően mindkét készülékhez alapáron jár a töltőfej.

©

Konklúzió, árak

Ha nem tudunk, vagy egyszerűen nem szeretnénk 300–400 ezer forintot, vagy esetleg még többet fizetni a legújabb csúcsmobilokért, akkor remek alternatíva lehet mind a OnePlus 8T, mind a Xiaomi Mi 10T Pro.

Mindkét készüléknek vannak előnyei és hátrányai, de összességében véve a 8T talán kicsit kerekebb történet, mint a Mi 10T Pro. Cserébe a Xiaomi újdonsága már 210 ezer forintból megúszható, az új OnePlusért pedig 240 ezer forintot kérnek el.

A drágább telefonokhoz képest a vezeték nélküli töltés, a vízállóság, illetve a telefotó kamera kispórolása jelenti a legfontosabb különbséget. Ha ezek fontosak, akkor 230 ezer forint magasságában igen jó vétel lehet a 3x-os optikai zoomos Samsung Galaxy S20 FE.

A többi tesztünket itt találja. Ha rendszeresen szeretne értesülni róluk, lájkolja a HVG Tech rovatának facebookos oldalát.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Gyurcsány: Ez ennek a kormánynak a Waterlooja

Gyurcsány: Ez ennek a kormánynak a Waterlooja

Liu Shaoang világbajnok 500 méteren

Liu Shaoang világbajnok 500 méteren

A praxisközösség sikertörténet is lehet, de az ördög az ismeretlen részletekben van

A praxisközösség sikertörténet is lehet, de az ördög az ismeretlen részletekben van