Újabb kutatás bizonyítja: víz lehet a Mars felszíne alatt

Lehet, hogy mégis alkalmas az élet fenntartására a Mars – csak éppen mélyen a felszíne alatt. Új szeizmikus bizonyítékok arra engednek következtetni, hogy a Mars mélyén folyékony víz lehet.

  • HVG HVG
Újabb kutatás bizonyítja: víz lehet a Mars felszíne alatt

A Hirosimai Egyetem, valamint a japán tengerészeti-geodinamika kutatóintézet szakemberei új bizonyítékokat találtak arra vonatkozóan, hogy valóban vizet rejthet a Mars.

Kutatók a Mars-rengések során észlelt szeizmikus hullámsebességek megfigyelésével már 2024-ben is úgy vélték, 11,5 és 20 km mélységben folyékony víz lehet a Mars felszíne alatt, de a korábbi tanulmányok zöme csak azt állítja, hogy régen volt víz a vörös bolygón: az új vizsgálat határozottan azt állítja, hogy jelenleg is van.

Mint az Interesting Engineering kifejti, hasonlóan a tavalyi kutatáshoz, ez is a Seismic Experiment for the Interior Structure (SEIS) nevű műszer adataira támaszkodik. A SEIS egy NASA-misszió része, és ez volt az első szeizmométer, ami a Marson kezdett munkába. 2018 és 2022 között működött.

Az új kutatás a felszín alatti, úgynevezett P- és S-hullámokra fókuszált; előbbiek a leggyorsabb szeizmikus hullámok, melyek a hanghullámokhoz hasonlóan mozognak oda-vissza. Az S-hullámok azonban lassabbak, és fel-le oszcillálnak, merőlegesen az elmozdulásuk irányába. A P-hullámos társaikkal ellentétben ezek nem tudnak áthaladni a folyadékon, mivel ezek nem „támogatják” ezt a mozgást.

Tengerpartot találhattak a Marson, akár élet is keletkezhetett ott

A kínai Csu-zsung marsjáró adatait elemezve arra jutottak a szakemberek, hogy valószínűleg az egykori óceán partján járt a szonda, amikor a vonatkozó adatait rögzítette.

Ezen hullámokat elemezve a szeizmométerek képesek meghatározni a felszín alatti anyagok, mind mondjuk a kőzetek vagy a víz sűrűségét és összetételét. A módszerrel a tudósok két átmeneti régiót azonosítottak, ahol a Mars belső tulajdonságai hirtelen megváltoztak; 10 és 20 km közötti mélységben.

Ezek a Geology tudományos folyóiratban publikált megállapítások alátámasztanak több korábbi tanulmányt is, melyek szerint víz lehet a Marson ilyen mélységben. A kutatók ellenőrizték is eredményeiket olyan földi kőzetek vizsgálatával, melyek nedves körülmények között hasonló szeizmikus jeleket produkálnak.

A rossz hír azonban az, hogy a jelenleg rendelkezésre álló technológia segítségével lehetetlen hozzáférni az ilyen mélységben lévő vízhez.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.