És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
A James Webb űrteleszkóp segítségével is sikerült megfigyelni a ZTF SLRN-2020 nevű csillagot, amely a jelek szerint nem úgy pusztította el a bolygóját, ahogy korábban sejteni lehetett.
A James Webb űrteleszkóp segített kideríteni, hogy egy, a Földtől nagyjából 12 ezer fényév távolságra történt bolygópusztulás nem egészen úgy zajlott, ahogy azt eddig gondolták a tudósok. A ZTF SLRN-2020 nevű csillaggal kapcsolatban korábban egy hirtelen felvillanást detektáltak a kutatók, amiből arra következtettek, hogy valószínűleg vörös óriáscsillaggá duzzadt. Az amerikai NOIRLab csillagászai szerint azonban egy másik esemény miatt került sor a felvillanásra – írja a Gizmodo.
A The Astrophysical Journal tudományos lapban megjelent publikáció szerint a csillag Jupiter méretű bolygója túl közel keringett a csillaghoz – kisebb volt köztük a távolság, mint a Nap és a Merkúr között. Emiatt az égitest halálra volt ítélve, pályája ugyanis egyre közelített a csillaghoz. Évmilliók alatt a bolygó lassan belemerült a csillag légkörébe, majd az anyaga lényegében elkenődött a csillag körül.
Ryan Lau, a tanulmány vezető szerzője szerint a megfigyelés értékes adatokkal szolgál a bolygók – beleértve a Föld – majdani sorsát illetően. A kutatók úgy vélik, hogy a felvillanás, amit láttak, az a pillanat volt, amikor a bolygót megsemmisítette a csillag.
A tudósok szerint a jövőben a következő generációs távcsöveknek köszönhetően sokkal többet fogunk megtudni arról, hogy milyen módon semmisülnek meg a bolygók.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.