Túlárazott dodzsem vagy az emberiség túlélésének záloga?

Napjainkban sokszor már az is bonyolult, hogy az ember számontartsa a társadalom különféle generációit, az X-től a milleniumi nemzedéken át a Z-, illetve az alfa-generációig. Az eltérő korosztályoknak sok mindenről határozott – és erősen különböző – véleménye van, nem kivétel ez alól az elektromos autózás sem. De vajon mire vágynak a mostani ötvenes-hatvanasok, negyvenes-ötvenesek és a húszas-harmincasok?


+40 fokos változás néz ki a vakcináknál

Már tesztelik az első olyan oltóanyagot, amit nem szükséges alacsony hőmérsékleten tárolni. A gyártója állítja: több mint 60 különböző vakcinát tud a jövőben átalakítani szobahőmérséklet-tűrővé.


8 számjegyű jelszó feltörése? Ennek meg sem kottyan

Természetesen nem jelszavak feltörésére szánja az Nvidia az RTX 5090 videokártyát. A legújabb mérésekből azonban kiderül, hogy az áramkör nem csupán a játékok és a mesterséges intelligencia esetén jeleskedik. Ezek a vizsgálatok egyébként arra is rámutatnak, miért érdemes kombinált (kis- és nagybetűk, számok) jelszavakat használni.





Kiderült, milyen hatással van az emberre az 5G

Német kutatók azt vizsgálták, megváltoztatja-e bármilyen módon az emberi bőr sejtjeinek működését az az elektromágneses kitettség, aminek használatára az 5G is támaszkodik. Az eredmény minden eddiginél világosabb.




3x3x3 mm-es kockákra szeleteltek egy emberi agyat, és megérte

Egy nemzetközi kutatócsoport szó szerint felkockázott egy agyszeletet, hogy információkat nyerjen a szerv energiamenedzselő rendszeréről. A tudósok érdeklődése indokolt, az agy ugyanis mindössze a testsúly 2 százalékát teszi ki, viszont 20 százalékkal részesedik a szervezet energiafogyasztásából.









Okosabb, tisztább, zöldebb: hogyan segít az ipar 4.0 a fenntarthatóságban?

Az ipar 4.0-t legtöbbször az automatizálással, a mesterséges intelligenciával és az okosgyárakkal azonosítják, és főként a gyártás szemszögéből vizsgálják az elért eredményeket. Ezeknél jóval kevesebbszer van szó egy legalább ennyire fontos vetületről: arról, hogy ezek a technológiák segíthetnek a környezeti fenntarthatóság előmozdításában is. Több tanulmány is vizsgálta az elmúlt években ezeket a hatásokat, és az eredmények kifejezetten biztatók, azonban rosszul, vagy „fél szívvel” használva ezek kifejezetten a fenntarthatóság ellen is dolgozhatnak.