szerző:
MTI / hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata szerint az ACN Communication Hungary Kft. (ACN) a közvetítőválasztás keretében nyújtott telefon-szolgáltatások népszerűsítésekor szóbeli tájékoztatásaival, szerződéses dokumentumaival tisztességtelen magatartást tanúsított 2013-ban.

Az ACN kereskedelmi gyakorlata, amely elsősorban a független képviselők, ügynökök szóbeli tájékoztatásain és egyéb dokumentumok fogyasztóknak történő átadásán alapult, több szempontból is jogsértő – közölte a GVH.

Hozzátették, az ACN tévesen azt sugallta a fogyasztóknak, hogy a szolgáltatást az aktuális telefonszolgáltatójuk nyújtja. A cég megtévesztette a fogyasztókat az őket terhelő díjakról, az ügynökök olcsóbb szolgáltatást ajánlottak anélkül, hogy a fogyasztók telefonköltségeiről elegendő információval rendelkeztek volna, és elhallgatták a szolgáltatás több lényeges jellemzőjét is.

A jogsértést bizonyították az ACN nyilvántartásainak adatai, a GVH-hoz érkezett panaszok, valamint az ACN által csatolt felmérés eredményei és a szerződésbontási-elállási arányok is. A tájékoztatás szerint az ACN felelős volt a független képviselők magatartásáért, és a fogyasztók érdekében tett intézkedései döntően utólagosak voltak.

A versenytanács a bírság alapösszegének meghatározását követően súlyosító körülményként értékelte többek között, hogy a céget már korábban elmarasztalták azonos magatartásért, illetve a célcsoport egy jelentősebb része idős ember, akik jellemzően érzékenyebben reagálnak az egyes üzenetekre. Ahogy azt is, hogy a kifogásolt gyakorlat hosszabb ideig és változatlan intenzitással, folyamatosan zajlott.

Enyhítő körülmény volt, hogy az ACN több intézkedést is bevezetett az ügynökök ellenőrzése és a fogyasztói garanciák növelése érdekében, az utólagos tájékoztatásokkal egyes hiányosságokat orvosolhatott, és a visszafizetésekkel a fogyasztói károkat igyekezett enyhíteni – olvasható a GVH közleményében.

Az ACN portálján a cégről az olvasható, hogy az USA-ban kezdte tevékenységét távolsági szolgáltatások viszonteladójaként, és ma már több mint 24 országban, nyújt alapvető, naponta igénybe vett szolgáltatásokat ügyfeleinek. A cég a telekommunikáció, energia, valamint alapvető otthoni és üzleti szolgáltatások legnagyobb nemzetközi direkt értékesítője, és sok-sok embernek biztosított már lehetőséget élete megváltoztatására.

Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, iratkozzon fel hírlevelünkre! 

30 napig biztosan rács mögött marad Till Tamás gyilkosa

30 napig biztosan rács mögött marad Till Tamás gyilkosa

Úgy is ellophatják a pénzét, ahogy nem is gondolná: félregépeléssel

Úgy is ellophatják a pénzét, ahogy nem is gondolná: félregépeléssel

Holografikus szélvédővel támad és Androidra vált a Hyundai

Holografikus szélvédővel támad és Androidra vált a Hyundai

Elvitelre #97: Ne rakd ki a gyerekedet a YouTube-ra

Elvitelre #97: Ne rakd ki a gyerekedet a YouTube-ra