szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A hazai házhoz szállítós piac emblematikus szereplője, a Family Frost lehet a legnagyobb vesztese, ha március közepétől már kiszállítani sem lehet vasárnaponként az élelmiszereket – írta a Pénzcentrum. Ha általános érvényű lesz az Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vasárnapi kiszállítással kapcsolatos állásfoglalása, akár több magyar település is mozgóbolt nélkül maradhat.

Bár a vasárnapi házhoz szállítás lehetőségével kapcsolatban eddig többnyire csak a Tesco hangját lehetett hallani, mégis a legnagyobb érvágást valószínűleg az olyan, kifejezetten erre a piacra szakosodott vállalkozásoknak okozza majd az intézkedés, mint a Family Frost Kft. – közölte a Pénzcentrum.

A cég 19 depóval és több mint 300 mozgóbolttal van jelen a magyar piacon és a Pénzcentrum értesülései szerint a forgalom mintegy 25 százaléka vasárnaponként generálódik.

Félix Miklós, a Family Frost ügyvezető igazgatója a portálnak azt mondta, a cég jogászai jelenleg is vizsgálják az NGM állásfoglalása szerinti házhoz szállítás kategóriáját és csak a szakvélemény birtokában tudnak majd arról beszélni, hogy a továbbiakban is fenn tudják-e tartani a szolgáltatásaikat vasárnaponként.

Az ügyvezető meglátása szerint amennyiben a tárca állásfoglalása általános érvényű, az a Family Frost jövedelmezőségét és így természetesen munkavállalóikat is igen negatívan érintené. Bár Félix Miklós prognózisa szerint ez esetben sem lenne elbocsátásokra, illetve a szolgáltatási terület drasztikus csökkentésére szükség, de a munkaerő-átcsoportosítást, valamint bércsökkentést már nehezen kerülhetnék el.

Az ügyvezető hozzátette, rengeteg fogyasztónak is kellemetlen lenne az intézkedés. A cég sárga autói sok olyan magyar településen megfordulnak, ahol más lehetőség egyáltalán nincs a vásárlásra. A mozgóboltban nemcsak jégkrémet, hanem fagyasztott élelmiszereket is árulnak.

Az NGM állásfoglalása szerint az online vagy egyéb formában leadott megrendeléseket sem lehet vasárnap kiszállítani – idézte fel a portál. A tárca értelmezése szerint a törvény hatálya a kiskereskedelmi tevékenységre vonatkozik, ezalatt pedig termékek forgalmazását, valamint az ezzel összefüggő szolgáltatások nyújtását kell érteni – így például az áruk összekészítését és kiszállítását is.

Mint írták, a törvény nem határozza meg a kivételek körében az online rendelés utáni kiszállítást, csak az úgynevezett kereskedelmet kiszolgáló szolgáltató tevékenységet. A rendelés utáni kiszállítás tehát nem tartozik a kivételek körébe, csak az a szállítás, ami ahhoz kell, hogy az üzlet nyitvatartási időben működni tudjon.

Szalmonellával fertőzött hajdinalisztet találtak az Aldinál

Szalmonellával fertőzött hajdinalisztet találtak az Aldinál

Eltemették Keleti Ágnest - fotók

Eltemették Keleti Ágnest - fotók

Koalíciós tárgyalásokra hívja az osztrák szélsőjobboldali Szabadságpárt vezetője az eddigi jobbközép kormánypártot

Koalíciós tárgyalásokra hívja az osztrák szélsőjobboldali Szabadságpárt vezetője az eddigi jobbközép kormánypártot

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?