szerző:
Nemzetgazdasági Minisztérium
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Azért nem zuhant ma a forint, mert a Nemzetgazdasági Minisztérium nem ér rá dolgozni, ugyanis még mindig lapunkkal levelezik. Most a minisztérium mai produkcióját közöljük teljes terjedelmében, rövidesen pedig válaszolunk is rá.

A HVG napok óta hazugságokra épülő és tisztességtelen kampányt folytat a nemzetgazdasági miniszter ellen.

Kezdte Ungváry Krisztián cikkével, ami kiindulópontjában hazugságra épült, amit aztán a szerző legutóbb saját maga is elismert. Ungváry azt állította, hogy a nemzetgazdasági miniszter nagybátyja volt a közgazdász és képviselő Matolcsy Mátyás, azt sugallva ezzel, hogy a miniszter közeli rokonságban áll a nemzetiszocialista eszmékkel, mozgalommal és az ezek nevében elkövetett bűnökkel. A nemzetgazdasági miniszter felmenői – szülők és testvéreik, nagyszülők és testvéreik, dédszülők és testvéreik, szépszülők és testvéreik, ószülők és testvéreik - között azonban nem találunk Mátyás nevűt. Matolcsy György, az NGM minisztere nem áll leszármazotti kapcsolatban Matolcsy Mátyással, közöttük csak távoli rokoni viszony áll fenn. Ez azonban nem lett volna elég a vérvádhoz. A hazugság a vérvád sugalmazásához kellett.

Ungváry másik állítása is hazugságra épül, miszerint a miniszter cikkében a német megszállás alapján felmentette volna az akkori magyar államot, kormányt a hazai zsidóság tragédiájának felelőssége alól. A nemzetgazdasági miniszter azonban éppen fordítva, világossá tette, hogy az akkori magyar állam és társadalom nem védte meg a hazai zsidóság jelentős részét a fizikai megsemmisítéstől, ahogy később sem védte meg a hazai svábokat a hazájukból történt kitelepítéstől, állampolgárait a szovjet munkatáboroktól, vagy a magyar középosztály egy részét az itthoni kitelepítéstől. A szándékosan félreértett mondat így hangzott: „..nem védtük meg zsidó, német és magyar városlakóinkat 1944-56 között”. Ez a mondat senkit nem ment fel az 1944 előtti bűntettektől, ahogy az 1956 utániaktól sem. Éppen azt jelenti, amit mond: 1944 és 1956 között közel egy millió magyar állampolgárt nem védett meg a magyar állam és társadalom az ellenük elkövetett bűntettektől.

A félreértés szándékos volt, kellett a vérvádhoz, miközben tény, hogy ez a Matolcsy nem az a Matolcsy, ez a család nem fasiszta, ahogy a kormány sem az.

Ungváry hazugságra építő nyilatkozatai, a HVG hangulatkeltése és az MSZP plakátjai közeli rokonságban állnak egymással: ez egy gyűlöletkeltő politika, amit minden ép elmével és ép lélekkel rendelkező magyar elutasít. 

A HVG azonban tovább megy, beszáll a ma népszerű spekulációba: „vajon ki lesz a jegybankelnök?” A nemzetgazdasági miniszterrel kapcsolatos „érveihez” a magunk részéről hozzátennénk néhányat. Az eltelt közel három év alatt a magyar gazdaságpolitika óriási sikert ért el, mert csökkenő pályára állította az államadósságot, mérsékelte az országadósságot, tartósan 3% alá vitte le az államháztartás hiányát, foglalkoztatási fordulatot hozott, megállította a születésszám csökkenését és megőrizte a folyó fizetési mérleg pozitív egyenlegét.

Ha az elmúlt 30 évben bármikor találnak ilyen pozitív fordulatot a magyar gazdaságban, akkor kérjük, azonnal szóljanak!

 

Budapest, 2012. február 7.

Nemzetgazdasági Minisztérium

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Látott már periszkópos autót? Találtunk egyet, és gyorsan körbefotóztuk

Látott már periszkópos autót? Találtunk egyet, és gyorsan körbefotóztuk

A magyar munkásnak a pofája nagy, vagy a bére kicsi? Beszédes ábra az európai órabérekről

A magyar munkásnak a pofája nagy, vagy a bére kicsi? Beszédes ábra az európai órabérekről

Valóra válik, amit Lázár János 2017 végén megígért

Valóra válik, amit Lázár János 2017 végén megígért

Lenne itt egy kis gond az összehajtható telefonokkal

Lenne itt egy kis gond az összehajtható telefonokkal

Látnia kell Kovács Patrícia, Szabó Kimmel Tamás és Schruff Milán arcát ezeken a videókon

Látnia kell Kovács Patrícia, Szabó Kimmel Tamás és Schruff Milán arcát ezeken a videókon

Ezen a videón élőben nézheti, ahogy az űrhajósok tesznek-vesznek a Nemzetközi Űrállomás külsején

Ezen a videón élőben nézheti, ahogy az űrhajósok tesznek-vesznek a Nemzetközi Űrállomás külsején