Németországgal kapcsolatban a hvg.hu-n megjelent tárgyilagos hangvételű cikkemre Tallián Miklós úr személyeskedő hangvételű válaszcikkel reagált.  Ebben engem olyan kollektívumokkal azonosít, mint „Orbán kritikusai”, „a magyar ellenzék” illetve az „értelmiség”. Mint független közgazdász, egyetemi docens, vissza kell utasítsam ezeket a kategorizálásokat. Írásaimmal senki mást nem képviselek, mint saját véleményemet, a hazai belpolitika kibogozhatatlanságig összezavart csoportviszonyaiban pedig végképp nem kívánom elhelyezni magam. Orbán Viktor gazdaságpolitikáját általam értelmezett előnyei és hátrányai szerint dicsértem is, és kritizáltam is, ugyanúgy jártam el a magyar ellenzékkel, illetve jelen esetben Angela Merkellel.   

 Meggyőződésem, hogy nem előremutató, ha érvek és adatok helyet ad hominem támadásokkal operálunk. Mivel a személyeskedő vitákat szinten alulinak tartom, ezért Tallián úr állításaira fogok reagálni annak reményében, hogy ez a vitastílus visz közelebb a gazdasági realitások megértéséhez.

Első ilyen állítása, adatok nélkül odavetve, hogy aki ’sokkterápiát’ hajtott végre, annak megy a gazdasága. Példaként a baltiak és Lengyelország kerül említésre. Mindez persze külön vitát érdemelne, a drámaian mélyet zuhanó, majd onnan visszatérő baltiakról külön is írok majd. Ám a lengyel gazdaság elemzésénél a zloty drasztikus leértékelését és az éveken keresztül folytatott jelentős mértékű keynesiánus anticiklikus politikát figyelmen kívül hagyni, a növekedést ’sokkterápiának’ betudni komoly vakfolt. A lengyel gazdaság stabilitása Tallián úr neoliberális meggyőződésével szembenálló gazdaságpolitika eredménye. Angela Merkelt sokkterápiával vádolni pedig abszurd, ő maga ezt visszautasítaná.

Ami magukat a németeket illeti, Tallián úr hozzászólásában alapvető fogalmakat kever össze. Elsőként itt az abszolút bér és a relatív bér fogalma. Eredeti cikkem nem a bérek abszolút szintjét említi, amint teszi azt Tallián úr reakciója, hanem annak a megtermelt nemzeti összterméken belüli arányáról. Senki nem állította, hogy a német bérek nem nőttek. Az állítás úgy hangzott, hogy a bérek növekedése a szakszervezetek és a munkaadók téves közös stratégiájának következtében a szociális piacgazdaság hagyományaitól eltérően nem követte a gazdasági kibocsátás növekedését.  Az Európai Unió AMECO adatbázisának adatai szerint 1995-öt bázisnak tekintve a német bérek GDP-hez mért aránya 7,5 százalékponttal csökkent az euroválság kitörése előtti évig, 2007-ig. Ezt Tallián úr feleslegesen vitatja, maguk az érintett felek is elismernék, sőt, annak idején stratégiaként vállalták.

Másodsorban Tallián úr hozzászólása összekeveri a versenyképesség és a termelékenység fogalmait. A versenyképesség egy rendkívül komplex fogalom, kemény és puha tényezők tényezők hosszú sora tartozik ide. A versenyképességi rangsorok tehát nagyon nagy mértékben múlik azon, hogy milyen tényezőket vett figyelembe a rangsor készítője. Én magam azonban a termelékenység fogalmát használtam, ami ettől eltérő, egyértelműen definiált és számszerűsíthető. AZ OECD munkatermelékenységi mutatói (jelentése: az egy munkás által egy óra alatt előállított új érték) alapján 1995-öt bázisnak tekintve a németek 2007-re, azaz az eurokrízis  előtti évre 22%-al növelték termelékenységüket, a portugálok 28%, a görögök 37%, az írek pedig 60%-al. 

Tallián úr ezek után kulturális előítéletekre alapozó hangulatkeltéssel zárja cikkét, amely a dél-európai országokkal szemben. Ezek könnyedén cáfolhatóak. Teljességgel figyelmen kívül hagyja eközben európai közgazdászok sok éves elemző munkájának gyümölcsét, amely az optimális valutaövezetekre, a rossz szerkezetű eurozónára, az inadekvátan alacsony frankfurti kamatlábakra, az eszközár buborékokra, az offshore adóelkerülésre vonatkozik. Ezek a viták a vezető nemzetközi pénzügyi sajtó oldalain folynak. Orbán Viktor politikai nyilatkozatai vagy Bogár László geopolitikai  esszéi helyett ezeknek kellene a magyar közgazdasági  szakmai viták kiindulópontjaként szolgálniuk. Ezt javaslom vitapartneremnek is. Nagyon szomorú, ha Magyarország egyik legszínvonalasabb gazdasági folyóiratának lapjain a helyes fogalomhasználatot és a szakmai elmélyedést személyeskedéssel és kulturális hangulatkeltéssel helyettesíti Tallián Miklós úr.