A kritikusok szemét emberek. Különös tekintettel a színikritikusokra. Az ember felépít egy meseszép karriert, minden álma teljesül, aztán jönnek ezek a kultúrmaffiózók, és azt mondják, hogy ez szar.

Vidnyánszky Attila hosszú ideje hadilábon áll a kritikával: a valamirevaló kritikusok többsége ugyanis nem ugyanazt gondolja az előadásairól, amit ő. Ez valóban nagyon dühítő lehet, nem csoda tehát, hogy 2011-ben a Pécsi Országos Színházi Találkozó szakmai beszélgetésén a rendező kirúgta maga alól a széket, majd feldúlva távozott a teremből. A Mesés férfiak szárnyakkal című előadást a kritikusok egyszerűen képtelenek voltak megérteni, és ráadásul még véleményük is volt róla.

És azon sem kell meglepődnünk, hogy a 2011-es trauma után az idei POSZT szakmai beszélgetésén meg sem jelent Vidnyánszky, hiszen az egész szakma esküdött össze ellene, ezek a balliberális idióták úgysem érthetik meg, hogy az Európai Unió zászlójának ott a helye a kuplerájban, a Bolha a fülbe pedig minden idők egyik legmélyebb rendezése. Hogy is érthetnék meg, amikor éppen ők azok, akik a hazánkból kuplerájt csinálnak.

Most fordul végre a kocka. A remény színháza nem tart igényt a szkeptikus és ellenséges szakmára, ha az embernek hatalma van, tenyészt magának alázatos kritikát. Kész a terv: ott az a jó Károli, van annak egy színháztudományi képzése. Indítsunk náluk színikritikus-képzést, és tanítsuk meg az egyetemistáknak, hogyan kell a színházról gondolkodni: Vidnyánszky Attila menő, Alföldi Róbert nem menő.

Mert úgy lehet alakítani a kritikai reflexiót, ha a mi embereink a kritikusok (is). Kérdés persze, hogy lehet-e ilyen helyzetben a reflexió kifejezést használni, de ezen már gondolkodjanak a libsik. Hogy a színháztudományi tanszék esetleg nemet mond a gáláns ajánlatra? Ugyan. Ott ülnek az egyetem vezetőségében a mi embereink, ellenkezésnek helye nincs. Tudja ezt a tanszéket is vezetni Vidnyánszky, nincs annyi feladat, amennyit ne bírnának el erős vállai.

Egyetlen apró dolog maradt csak, amivel sajnos számolni kell: az egyetemisták nem óvodások, hanem gondolkodó felnőttek, akik elég sokat járnak színházba. Mi lesz, ha esetleg a saját fejüket használva hasonló következtetésekre jutnak, mint a mélyen gyűlölt szakma? Megbuknak a vizsgán?