Románia Csillaga rendjének választott becsületbírósága november 20-án azt javasolta a köztársasági elnöknek, hogy vonja vissza Tőkés Lászlótól, az 1989-es forradalom hősétől a kitüntetést. Tőkés ugyanis felvetette, hogy – Ausztria és Dél-Tirol mintájára – Magyarország vállaljon védhatalmi szerepet az erdélyi magyarságért. A nacionalista és szociáldemokrata román politikusok ezt Románia szuverenitása elleni támadásnak fogták föl, egyébként alap nélkül.

Magyarország Külügyminisztériuma azonnal reagált. Hivatalos közleményben leszögezte, hogy „Romániának” (mert ha egy „függetlennek” mondott testületben kormányközeli tagok ülnek, az Romániában kormánytestület, nem úgy, mint nálunk) ugyan szuverén joga eldönteni, kitől milyen kitüntetést von vissza, de hát Tőkéstől a szándékosan félremagyarázott politikai véleménye miatt vonták vissza. És az nem megy (Romániában).

A kormánypárti köz- és magánmédia átvette az alaphangot, sőt, a kormánytól független média is. Egyébként teljes joggal. Zengett a magyar nyilvánosság attól, hogy „Románia” milyen durva támadást intézett az erdélyi magyarság ellen.

Egy nappal a román becsületbíróság döntése előtt, november 19-én Nagyszombatban járt Robert Fico szlovák miniszterelnök. Ez az a megye, ahol a közvetlen ispánválasztás második fordulójára magyar jelölt maradt állva a szlovák – nacionalista és szociáldemokrata – kormánypárt, a Smer jelöltjével szemben. A magyar jelölt Berényi József volt, a Magyar Közösség Pártjának elnöke. Az ellentétet félretéve most az egyszer Berényit támogatta a Most-Híd nevű transzetnikus párt is, amit sem az MKP, sem a Fidesz nem szeret, viszont amelynek jelöltje, Nagy József pártalelnök csak pár száz szavazattal maradt el az első fordulóban Berényitől. Kiállt mellette továbbá egy kisebb szlovák csoport.

Fico a következőt mondta kortesútján: „Szlovákiában vagyunk." (…) „Ha nem jönnek el önök, eljönnek mások” (mármint a magyarok). „Ha a Híd és az MKP azt üzeni nekünk, hogy ebben a választásban összefognak, hogy Nagyszombatban, a szlovák városban magyar megyefőnököt válasszanak, én azt válaszolom: fogjunk össze mi szlovákok, a szlovák politikai pártokban, és válasszuk meg Tibor Mikušt Nagyszombat megye elnökévé”. Előhúzta tehát a magyar kártyát, „mi – ők (a mások)”-stílusban beszélt a szlovákiai magyarságról, és ezzel súlyosan megalázta.

Volt ott más is. November 13-án a kisebbségi kormánybizottságban bejelentették, hogy megszűnik a népességarányos képviselet, a magyaroknak öt helyett ugyanúgy egy, mint a szerbeknek. A szomszédos Nyitra megyében, ahol mind a két magyar párt arra szólította fel híveit, az ellenzéki (jobbközép, a Fidesszel közös európai pártszövetséghez tartozó) szlovák jelöltre szavazzon. Plakátok és szórólapok jelentek meg, felszólítva „a szlovákokat”, hogy voksoljanak az eddigi ispánra, Milan Belicára. Akit viszont most a Smer nevű kormánypárt és a Szlovák Nemzeti Párt támogatott.

A budapesti Külügyminisztérium – ellentétben a romániai esettel – nem reagált azonnal a szlovákiai magyarság kulturális és kisebbségi jogainak korlátozására, sem a választási kampányba való, durván magyarellenes beavatkozásra. Sőt, mostanáig egyáltalán nem reagált. Se más kormányzati ember, például Semjén nemzetpolitikai miniszterelnök-helyettes, aki a Fidesz-patronált Berényi továbbjutásában (a Fidesz által utált Most-Híd jelöltjével szemben) Budapest Felvidék-politikájának kiemelkedő sikerét látta. Míg a szlovákiai magyar sajtó ettől zengett, a magyarországi egy napig hallgatott. Harmadnap szólt róla egy rövid rész a Kossuth rádió reggeli műsorában, egy cikk a Népszabadság Pozsonyban rezidens tudósítójától, este egy Új Szó-cikk átvétele a Mandineren.

A visszafogottságra lehet az is magyarázat, hogy Orbán Japánba ment, és mivel itt csak ő külpolitizálhat, nem lehetett tudni, hogy mit kell hozzá szólni. Az is határokat szab a tiltakozásnak, hogy a Fidesz–KDNP pontosan azt mondja, amit Fico és a Szlovák Nemzeti Párt: aki szlovák magyar, az szlovák magyar jelöltre szavaz, még arra sem, akit magyarok és szlovákok is támogatnak, különben egy veszélyes nemzetáruló. Meg az is lehet, hogy ilyen apróságok miatt Orbán nem akarja összerúgni a port arany pálinkázópartnerével.

*

Berényit sorsára hagyta a védhatalom-wannabe. A Felvidék-politika addig „sikeres”, amíg a kedvenc MKP akár csak egy kicsit is legyőzi valahol a nemszeretem Hidat, aztán lekapcs, a többi nem érdekes. Orbán, amikor múlt vasárnap Rimaszombatban járt, a magyarság megmaradása fő színterének a templomot nevezte, és nem szól arról hír, hogy fontosnak tartotta volna az ispánválasztást.

Berényi több mint simán, 40 százalékkal 60 ellenében kikapott Tibor Mikuštól (aki mellett a kormánypárton kívül a Szlovák Nemzeti Párt és a Szlovák Kommunista Párt is kampányolt).

További fényes sikere nemzetpolitikánknak, hogy a szomszédos Nyitra megyében a Fidesz magyar és szlovák kereszténydemokrata testvérpártjainak jelöltje, Tomáš Galbavý megalázó vereséget szenvedett a Smer és a Szlovák Nemzeti Párt által támogatott Milan Belicától (44–56 százalék).

A legnagyobb sikert azonban még egy kicsit keletebbre, Besztercebányán érte el az orbáni-kövéri-semjéni eszme. Itt a 2011-es népszámlálás szerint a lakosság 10,2 százaléka, 67 596 fő magyar nemzetiségű. Ez körülbelül 50 000 választópolgárt jelent. Az első fordulóban a közvélemény döbbenetére az eddigi, smeres megyefőnökkel, Vladimír Maňka EP-képviselővel szemben az a Marian Kotleba maradt állva, akihez képest a mi jobbikos parlamenti képviselőink többsége is visszafogott. Kotleba alapította a mi Magyar Gárdánk előzményét, a Szlovák Testvériséget. Jelenleg a Mi Szlovákiánk Néppárt nevű parlamenten kívüli, 2 százalékos népszerűségű törpepárt vezetője.

Igazából senki sem idegeskedett, mert az első fordulóban Maňka 49,5 százalékot kapott (60 960 szavazatot), azaz kis híján annyit, hogy ne is kelljen második fordulót tartani. Kotleba 21,3 százalékkal (26 251 szavazattal) lett a második. A finomság itt az, hogy ebben a megyében a magyarok két különböző jelöltet támogattak: az MKP az esélyes, ficóista Maňkát, a Híd viszont a kereszténydemokrata, ellenzéki Ľudovít Kaníkot, aki csak a harmadik lett. A második fordulóban az MKP továbbra is a smeres Maňkát támogatta, a Híd azonban – a liberális konzervatív szlovák pártokhoz hasonlóan – nem állt át hozzá. Úgyis győz, minek fárasszák magukat. Rosszul számoltak.

Ezután jött Fico szövege és a nyitrai affér. Berényiék nemcsak rosszul számoltak, de elvtelenek is voltak jó magyar módra. Berzenkedtek egy kicsit Ficóra, de Budapestről nem jött utasítás, mi a teendő, úgyhogy ott maradtak bután. A többi megyében, ahol második fordulót kellett tartani, még kisebb volt a részvétel, mint az elsőben. Besztercebánya megyében egy parányival nagyobb. Most összesen 24,61 százalék voksolt. Kotleba 55,5 százalékot kapott (71 397 szavazat), Maňka jó 45,5 százalékot (57 164).

Mind a két magyar pártvezető, Berényi is, Bugár is azzal indokolta Kotleba győzelmét, hogy Fico elriasztotta a szavazóikat. Mármint a magyar szavazókat. De akárhogy számoljuk, Maňka nem egészen 4000-rel kevesebb szavazatot kapott most. Másrészt biztos, hogy Kotlebának voltak új szlovák szavazói. Elég pocsék lehet a helyzet arrafelé, így tört ki az elégedetlenség.

De ha valaki egy kicsit jobban mozgósítja a helybéli magyarokat, meg lehetett volna előzni, hogy mostantól nyolcvanezer magyar egy nyíltan fasiszta, Hlinka-imádó ispán alatt, az ország többi részéből nézve páriamegyében éljen, ennek minden gazdasági és szabadságjogi következményével. Volt fontosabb szempont. Lehet persze, hogy Budapesten nemcsak Ficóval nem akarták bolygatni a haverságot, amikor nem tiltakoztak, de nem is értették, mi ez a választás. Gondoljuk meg, Magyarországon nem választják közvetlenül a megyék első emberét, sőt a többség valószínűleg azt sem tudja, hogy magát a tisztséget hogyan nevezik. És ez a mi politikusaink szerint így van jól. Talán tényleg. Kellenek nekünk őszintén fasiszta Kotlebák a lepusztult magyar megyékben?