Arról is szóltak itt mifelénk a hírek, hogy komoly dicséretet kaptunk Katasztrófavédelmünktől; rossz szokásainktól eltérően most végre nem ártottuk magunkat a profik munkájába, és aggodalmainkkal, kisstílű problémáinkkal, túlbuzgó segíteni akarásunkkal nem nehezítettük a katasztrófákat hivatalból védelmezők kemény, határozott munkáját.

Jobban szerepeltünk tehát, mint az Évszázad Havazása idején, melyet Kormányunk az osztrák aknamunka dacára is sikeresen maga alá gyűrt, SMS-pörölyével verve szét az ifjú erdélyi kamionos párokat fogságba ejtő idegenszívű hótorlaszokat, vagy éppen az Évezred Árvize idején, mikor annyira nyüzsögtünk, hogy a TEK-es fiúk alig fértek hozzá tőlünk a jövedelmező homokzsákokhoz.

Magyarország népe – amely így, a választások közeledtével egyre több simogatást kap az okos kis buksijára – ezúttal kifejezetten ügyes volt az Emberiség Történetének Legnagyobb Ónos Esője alatt, ami roppant váratlan módon, február elején csapott le a nemzetre. Reggel a nép bölcs belátással hallgatta meg a Miniszterelnök Úr tájékoztatását, aki magát és szerető családját nem kímélve már hajnalok hajnalán a Katasztrófavédelem főhadiszállására sietett, tájékozódott a kialakult aggasztó helyzet felől, majd – Bakondi tábornoktól, mint megbízott Főtolltartótól átvett szakrális íróeszközével – kézjegyével adta áldását az intézkedésekre. A médiában meghallgattuk óvó intelmeit, és – ahelyett, hogy vezetés nélkül, már-már anarchista módon törtük volna ripityára tagjainkat a tükörjégen – otthon maradtunk, és magunkat a családi programoknak szenteltük (már akinek van rendes családja ugye, és nem csak különféle szentségtelen vadkapcsolatokban él, netán, horribile dictu, gyerekek nélkül). Ha pedig mégis kiléptünk az ajtón, hát gondosan sálat-sapkát vettünk, nehogy megfázzunk a végén.

Közben persze az ember arról is hall, hogy a parlament számítógépes rendszere blokkolja a képviselőknek címzett e-maileket, ha azok tartalmazzák a "Paks" szót. Nehogy már a választók hülye kis gondjaikkal és aggodalmaikkal terheljék Tekintetes Képviselőiket. Hát mit gondol ez a sok államalattvaló, egy képviselőnek nincs jobb dolga, mint a választóit képviselni? Mert hát ilyenek vagyunk: mindig akad néhány renitens alak, akik nem tudják magukat elfoglalni az ajánlott családi programokkal, semmi közös zsoltáréneklés, keresztszemes hímzés, de még kövér szalonkákra sem szeretnek lövöldözni az eresz alatt. Ezek aztán unalmukban levelekkel toszogatják képviselőiket, hogy nekik bizony nem kell az olcsó áram, a modern, biztonságos technológiával épített esztétikus atomerőmű, de még a nagyvonalú orosz hitel sem kell, mert hát a múltkor is lám, hitelt vettek fel, így lett számukra Ócsa a világ mindentől távol eső közepe. Ezek persze saját kicsinységüket vetítik ki az Államra, miközben titokban biztos belebújnak az Állam nagy felnőttcipőjébe, fejükbe húzzák felnőttkalapját, és úgy billegnek bután vigyorogva a tükör előtt. Okoskodók, kákán is csomót keresők.

Valahogy úgy érzem, hogy Pártunk és Kormányunk egyre hülyébbnek néz minket; gyereknek tekint, pontosan úgy, ahogy ők – mint ez a nádpálca-pedagógia hoffmanni verziójából is nyilvánvaló – a gyerekeket elképzelik. Pofon és cukorka. Sarokba állítás és elnéző mosoly. Ne beszélj bele! és buksisimogatás. És hát tegye már fel a kezét, aki azt szeretné, ha Bakondi katasztrófatábornok, Orbán pocaktábornok vagy a hadtápfőnök Lajos simogatná a buksiját, hogy a többiekről ne is beszéljünk, és közben a háttérben szól, tájékoztat és fanfárol a megunthatatlan, kikapcsolhatatlan közmédia:

Kedves nézőink és hallgatóink, ma minden nagyon jó, holnap minden nagyon jó lesz, tegnap is eléggé jó volt már – ha mégis adódnak gondok, azokat mi gyökerestül, amint az köztudott. Ő!!! Ő felavatta, átadta, rámutatott, fellendült, megerősödött. Általában véve is javuló tendenciát mutat – bár globálisan kissé hanyatlik, de arányában nálunk így annál kevésbé – amint azt szakértők is megerősítették. A hét végére országszerte meleg strandidő átmeneti esőkkel a vetésnek, és persze a Normafánál kiadós havazás. Természetesen időközben özönvíz Afrikában, áradás Indiában, földrengés Franciaországban, tornádó Kansasban. De itt nem. Ez itt nem Kansas. A világot ellepő balesetekben, kataklizmákban, szerencsétlenségekben magyar áldozatokról nem érkezett jelentés. Saját kataklizmáinkat, melyek, ha voltak, nagyobbak más, hasonló kataklizmáknál, legyűrtük. Most örömünkben ugrálunk szokásunk szerint: hoppsza, hoppsza, hopp – maga is, Winston Smith nertárs! látom ám, ahogy a szép színes papírt galacsinba gyűrve a pofájába dugott egy szem Győzelem-savanyúcukorkát!