Az ellenzéki pártok 2010 és 2014 között siralmas teljesítményt mutattak. Az MSZP-Együtt-PM-DK-Liberálisok által szerzett kevesebb mint 1,3 millió szavazatra, de még az LMP által szerzett 250 ezerre sem lehet kizárólagos mentség a Fidesz által elfoglalt média és manipulált választási rendszer. Az ellenzék „elmúlt négy éve” sokkal inkább szólt a belharcokról, a nem létező pozíciók elosztásáról, mint a kormánnyal szembeni alternatíva felállításáról. Ennek eredménye nemcsak az, hogy a Fideszt nem sikerült leváltani, de még az újabb kétharmados többséget sem sikerült megakadályozni – pedig ez minimumprogram lett volna.

Az ellenzéki pártpolitika elmúlt négy éve tehát: teljes kudarc.

Ennek okairól már sokan írtak – én inkább a következményeiről szeretnék. Pontosabban egyről ezek közül: a civil és a politikai szféra szembeállításáról. Ez ugyanis abból a téves következtetésből táplálkozik, hogy ha az ellenzéki pártpolitika rossz hatékonysággal, még ellenzékből is korruptan, kínosan működik, akkor őket el kell szeparálni minden olyan politikai demonstrációtól, amelyet civilek kezdeményeztek. 2011 és 2012 között játszotta a Milla folyamatosan azt a játékot, hogy megtiltotta politikusok jelenlétét az általuk szervezett tüntetéseken, hogy aztán 2013-ra beolvadjanak az Együtt 2014-be. Majd az MSZP-vel karöltve érjenek el siralmas eredményt az országgyűlési választáson.

A Lázár János, illetve a sajtószabadság utolsó bástyáinak szétverése és a norvég alapból támogatott szerveztek hatósági vegzálása ellen szervezett demonstráción tovább folytatódott e pártellenes hagyomány. A szervezők megkérték a pártokat, hogy zászló és egyéb jelképek használatát mellőzzék, ha már megtiltani nem tudták a politikusok jelenlétét. Persze mindenki azt csinál a saját tüntetésével, amit akar, de úgy tűnik, a szervezők semmit nem tanultak az elmúlt négy évből. Senkinek nem kötelessége közösködni vállalhatatlan figurákkal, de ha a civileknek 2014-ben is az a legfőbb bajuk, hogy feltűnik-e néhány LMP-s, DK-s vagy PM-es (ilyen van?) zászló a demonstráción, akkor valamit nagyon nem értenek.

Mégpedig azt, hogy a sajtószabadságért vagy bármely más valóban nemes és támogatandó célért úgy lehet legeredményesebben küzdeni, ha ezt a kormányt – amely mindent maga alá gyűr – valakik leváltják. Kormányt váltani pedig demokráciában úgy lehet, hogy valaki megnyeri a választást, aki nem a kormánypárt (és remélhetőleg nem a Jobbik). Lehet úgy érvelni, hogy Magyarország ma már ilyen szempontból nem demokrácia, de akkor érdemes levonni azt a következtetést is, hogy forradalomra van szükség. Ilyet én azért nem állítanék: a magyarországi autoriter rendszernek éppen az a sajátja, hogy nem alkalmaz nyílt elnyomást. Azaz bármennyire is nehéz, elméletben nem lehetetlen legalábbis azt elérni, hogy az emberek érezzék: Magyarország nemhogy nem teljesít jobban, de négymillióan élnek a létminimum alatt, és a szám egyre növekszik. Hogy ez a kormányzás minden korábbinál korruptabb és agresszívebb. Hogy mindenki fenyegetve van. És hogy ez tarthatatlan.

A tüntetést szervező civilek és ellenzékiek egyaránt ezt gondolják. Ebből még nem következik, hogy össze kell a korábbi elittel olvadni (ahogy a Milla tette), pártot sem kell alakítani (mondjuk a Védegyletből kinőtt LMP mintájára), de még csak fel sem kell engedni politikusokat a színpadra. Viszont észre kell venni: attól még, hogy egy politikai akció tisztán „civil”, nem lesz sem hatásosabb, sem jobb, sem kevésbé kínos. Sőt, a politikai céllal létrejött, politikai hatást elérni kívánó civilek teljesen természetesen alakulnak párttá, kötnek szövetséget a korábbi establishment tagjaival vagy más, újonnan létrejött pártokkal.

Ha a különböző politikai pártokat egy kalap alá véve, politikai teljesítményüktől függetlenül utasítjuk el, akkor tüntethetünk életünk végéig ezren a Kossuth téren, vagy szimbolikus helyszínként egy alagútban. Már akinek van türelme a 4K! nevű, teljesen vállalhatatlan szervezet (mellesleg: PÁRT) szóvivőjének éneklését hallgatni.