A napok múlásával exponenciálisan növekszik az Iszlám Állam (al-Dawla al-Islamiya fil ’Iraq wal-Sham, továbbiakban: Da’ish) magyar szakértőinek (korábban népesnek nem nevezhető ) tábora, és tolja mindenki, ahogy a csövön kifér, a pacifista sorokat. A webkettőn szakértenek azok, akik korábban, amikor a jezidiket irtották, koptokat fejeztek le hitükért, tinédzsereket lőttek agyon, mert focimeccset néztek, férfiakat taszítottak le emeletes házak tetejéről, mert melegek voltak, kiáltottak sok felkiáltójellel nyomatékosítva: tegyünk már valamit. Vagyis a világ tegyen már valamit, akarták mondani, mert ők, ahogy akkor, most is ülnek a fotelben, ami a valamit tevéssel nehezen egyeztethető össze.

A valamit tevésnek eljött az ideje. A magyar kormányt, amelytől nem sok dolog áll távolabb, mint hogy világosan és félreérthetetlenül kifejezésre juttassa atlantista elkötelezettségét, (ami persze nincs is neki, mert az ilyet nem lehet egy marék apróra váltani, így árfolyama eléggé bezuhant mostanság), nos ezt a magyar kormányt, mint derült égből gömbvillám, úgy találta meg a felkérés: ugyan venne már részt egy nemzetközi koalícióban, és tegyen valamit a hősies szájkaratén túl a Da’ish ellen.

És ezzel el is kezdődött ez a szürreális zűrzavar, amelyet magyar politikának hívnak 2015-ben. A kormány talán abban bízva, úgy sem lesz meg a kétharmad egy ilyen akcióban való részvételhez, mert azt két hete simán elbukták Veszprémben, az ellenzék meg ugye nem szavazza meg a dolgot. Aztán, amikor mégiscsak az látszik: meglenne felhatalmazás, akkor a KDNP lengeti be: ők talán mégse, mert… nem tudni miért.

A nagypolitikai képet színezi a „pacifista“ ellenzéki hang, amely dominálni kezd lassan a közösségi médiában, és azt akarja közölni, se Orbán, se részvétel, mert akkor felfigyel ránk a Da’ish, és ránk küldik Dzsihádi Dzson valamelyik cimboráját, aki majd itt fog hadonászni borotvaéles pengéjével a kezében.

Rossz hírem van: a Da’ish már célba vette Magyarországot. Ahogy minden országot, amely Isztambultól nyugatra található. Ott lobog, egyelőre még csak virtuálisan, a fekete zászló a római Szent Péter tér közepén álló obeliszk tetején. (Dabiq, I. évfolyam 4, szám címlap). Tavaly szeptember 22-én, gondolom ez az önkormányzati választások miatt elkerülte a nagyívű elemzésekre képes kommentelők figyelmét, Sheikh Abu Muhammad al-Adnani, a Da’ish szóvivője, aki tagja a szervezet felső vezetésének, közzétett egy felhívást, amelynek célcsoportja a nyugaton élő muzulmán hitű diaszpóra volt.

„Ha lehetőségetek van megölni egy hitetlen amerikait vagy európait, különösen ha az gusztustalan és mocskos francia, vagy ausztrál, vagy kanadai, vagy bármilyen más nemzetiségű hitetlent, különösen azok közül, akik háborút viselnek az Iszlám Állam ellen, bízzatok Allahban és öljétek meg, bármilyen módon. Zúzzátok szét a fejét egy kővel, mészároljátok le egy késsel, üssétek el autótokkal, taszítsátok a mélybe, fojtsátok meg vagy mérgezzétek meg.“

Világos beszéd. Nem kell nagyon dekódolni, hogy érthető legyen mindenki számára, akit így vagy úgy érint. A Da’ish-al a konfrontáció elkerülhetetlen. Az nem valószínű, hogy Charles Martel 732-es toursi győzelméhez hasonló emblematikus esemény fogja most megállítani az iszlám európai előretörését, de azért Moszul tervezett visszafoglalására érdemes rágyúrni, meg odafigyelni sem árt. A most vonakodó KDNP-s uranknak is ajánlom figyelmébe még mielőtt belengetik a nemet, megijedve saját árnyékuktól, a bibliai Ninivéről van itt szó, (Lukács: 11-32) Jónás próféta városáról, akinek síremlékét a szakállas szociopaták (természetesen szigorúan a Korán előírásainak megfelelően) a város elfoglalása után romba is döntötték.

A felkérés ismert részletei szerint a magyar katonáknak olyan kiképzőtábort, vagy táborokat kellene biztosítani, ahol a kurd haderő tagjait, a Peshmergákat, modern fegyverek használatára képzik ki. A kiképzőtáborok Észak Irakban a Kurdisztáni Regionális Kormány által felügyelt területen vannak. Hát itt kellene szolgálatot teljesíteni. Bagramhoz, vagy al-Hillahoz képes sétagalopp. Aki járt már a 2003 előtti és utáni Irakban és az Erbiltől északra fekvő kurd területeken, az pontosan tudja, miről beszélek. Ám mégis fontos, ha már úgy hozta a sors, hogy befújt egy ilyen felkérést a keletre egyébként sarkig nyitott ablakon a szél, akkor arra pozitívan reagáljon a magyar kormány, és odategye, amije van ehhez a harchoz, ami nem lesz sem rövid, sem fájdalommentes. Melyik háború az? De meg kell vívni azokkal ezt a háborút, akik szépen lassan, már az erőszakkal való fenyegetés erejével is képesek maguk alá gyűrni a nyugati civilizáció szabadságát.

(A szerző a DK elnökségének tagja)