szerző:
Tetszett a cikk?

A gyűlöletkampány véget érhet, de a gyűlölet marad.

Az egyik ismerősöm távolsági buszra száll, hogy hazautazzon. Mögötte a sorban áll egy anya, 12 éves forma kislányával. A kislányon Kárpátia-pulcsi (Kárpátia, te jó ég, Kárpátia, egy 12 éves kislányon Taylor Swift vagy Violetta helyett). Telik, telik a busz, meséli az én kedves ismerősöm, és úgy tűnik, hogy anyuka és lánya nem fognak fölférni. Az anya azt mondja kislányának, lehet, hogy vonattal fognak utazni. De ugye nem a Keletiből?, kérdezi a kislány. Én oda nem megyek a retkek közé, de ha oda megyünk, jól megrugdosom őket.

Aztán ott az a történet, melyben óvodások vegzálják fekete bőrű csoporttársukat, akivel néhány hónappal ezelőtt még minden bizonnyal semmi bajuk nem volt, vagy, ha volt, hát csak a szokásos barátnős sértődés, veszekedés a kék játékmotoron, az összeszerelős, fa vasúton, meg ilyenek.

A Mario és a varázsló Cipollája, pardon, Arthur J. Finkelstein és helyi megbízója, valamint lokális segédcsapata, ahogyan elindították a „Legyek ura”-hadműveletet, nem kizárt, hogy úgy, persze szépen, szakszerűen lecsengetve, el is tudják tüntetni ezt az úgynevezett kommunikációs topikot (e pillanatban persze nem úgy tűnik, sőt, inkább úgy, hogy fokozzák a csapásszámot), de Magyarország már megint nem lesz az a hely, ami volt, ami persze már korábban sem volt az a hely, ami azelőtt volt, ami meg persze már akkor sem az a hely volt, ami annak előtte.

A gyerekek lelkére mért visszafordíthatatlan károkozást semmilyen ravasz kommunikációs terv, stratégia, skill, okosság és csűr-csavarás nem fogja helyrehozni. Ami marad az a szégyen és a gyalázat.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!