Van Magyarországon egy jelentős kisebbség (sőt, talán inkább csendes, relatív többség), amely identitása okán semmiféle költségvetési támogatásban nem részesül. Mi több, nemhogy kapna bármit is, inkább hátrányt szenved el. Az ateisták, agnosztikusok, kétkedők, a vallástól idegenkedők, vallásilag közömbösek így együtt sok százezres, de inkább milliós táboráról van szó. Az ajkai iskolaügy ismét demonstrálta a diszkriminációt. Miszerint egy egyházi létesítmény majdnem a dupláját kapja az üzemeltetési-fenntartási normatívának iskolafronton. Országos jelenségről van szó: nemcsak a Hit Gyülekezete, de szinte mindegyik nagyobb felekezet kapott már ajánlatot közoktatási objektumok átvételére. S nyilvánvalóan nem tömeges megtérésről van szó, hanem nyers egzisztenciális-anyagi tényezőtől. A helyi fenntartó nem bírja kigazdálkodni annyiból, amennyi neki jut, átpasszolja hát a nagyobb „fejpénzt”, illetve köztámogatást kapó egyháznak. A dolog több szempontból is érthetetlen, botrányos és vállalhatatlan. A finanszírozási kettős mérce, ha az átvételi hullám folytatódik, állami többletköltséget generál, hisz egyre több iskolát kell az emelt összeggel támogatni. Másfelől (s ez a lényegesebb), ha egy kistérségben csak egyházi közoktatás lesz, akkor de facto megszűnik a szabad iskolaválasztás. Ahogy a világi, világnézetileg semleges oktatás is.

Az érintett felekezetek persze nyugtatgatnak, hogy nem lesz itten semmiféle rámenős térítés a kényszerből odaterelt gyerekek irányába. Járhatnak hittanra, ha akarnak, de nem erőszak a disznótor. Tegyük fel, hogy ez tényleg így lesz. A papok nem élnek vissza a „hitetlen” szülök gyerekeinek kiszolgáltatott helyzetével. De akkor meg mi értelme az egésznek? Egyházi oktatás vallás nélkül? Hát egyháziba pont az íratja a gyereket, aki ilyenben akarja részesíteni, nem? Nem lenne akkor tisztességesebb minden iskolának ugyanannyit adni, aztán döntsön az egyén? Egy normális helyen, ahol a józanész a rendezőelv, valószínűleg így is lenne. De nálunk meghonosodott egy olyan torz klíma, amelyben úgy általában az egyházakkal, a vallásos ideológiával senki nem mer rosszban lenni, de még azokat hathatósan kritizálni se nagyon. Na jó: alig valaki. A jobboldal ugyebár szimbiózisban a történelmi keresztény egyházakkal most építi ki az oktatásban a bebetonozni szándékozott eszmei lőállásait. Az MSZP meg – egyház-és vallásüldöző „elődpárti” jellege miatt túlkompenzálva – nagyon is igyekezett pragmatikusan haverkodni az egyházakkal. Reménykedve, hogy esetleg leszakadnak a „nemzeti oldalról.” Hát zsinórban tette nekik a gesztusokat, konkrétan pénzügyileg. Az SZDSZ se vállalta fel egyenesen, hogy ő legyen az „istentelenek” vagy a „hitetlenek” pártja, a Hit Gyülekezete révén neki is lett egy baráti egyháza, meg részben amúgy is a kisegyházak protektoraként tett szert bázisra. Az, hogy Magyarországon a pár száz fős vallási kisközösségek mellett talán a hinni nem akarók százezres-milliós tábora is megérdemelné az általános deklarációkon túli, hangsúlyos és célzott odafigyelést, az már nem fért bele nekik.

Így aztán hazánkban számos, az általános emberi jogegyenlőség alapján természetellenes dolog természetessé vált. Elfogadott lett, hogy a vallásos ember, felekezetén keresztül adópénzt kap pusztán azért, mert hisz, az ateista meg nem kap semmit. Se egyénileg, se szervezeten át. Most is csak abból van botrány, hogy az egyházügyi rendelkezések folyományaként egyes vallásosak esetleg nem kapnak, mások meg még többet szakítanak. Kialakult egy olyan légkör, amelyben egyszerűen „nem illik” büszke, öntudatos ateistának lenni. A keményvonalas hívők többnyire úgy vannak hitükkel, mint a szalonbalosok a kommunizmussal.  Azt még talán el lehet dünnyögni nekik, hogy a vallás egy szép eszme, csak azok a hülye főpapok, a buta egyházukkal rosszul alkalmazták. De próbálja csak valaki az egész vallást tévesnek, hülyeségnek, illúziónak vagy mítosznak nevezni, rögtön lebarangózzák. A hitetlen emberek többsége konfliktuskerülő lett, nem mer és már nem is igen akar ilyenről vitatkozni. Ez pedig logikusan vezet az iskola-einstandhoz. Hát, talán itt az ideje előbújni a lyukból, meghirdetni az Ateista Büszkeség Napját. Az Ateista és Agnosztikus Klub (ilyen is van) pedig talán belekezdhetne egy olyan provokatív aláírásgyűjtésbe, hogy őket is jegyezzék be az egyházival azonos státuszba, ők is kapjanak taglétszám-arányos normatív fejkvótát. Hátha begurul a megkülönböztetéstől pár tízezer sorstársunk. A vallásos hit természetesen nem bűn. De nem is érdem. S főként: szabad országban nem jogosít semmiféle privilégiumra.