„Kormányom azt ígérte, hogy feltárja az elmúlt években elkövetett jogsértéseket. Halljuk a türelmetlenek hangját. Sajnos több és bonyolultabb üggyel találkoztunk, mint amit gondoltunk. A jogsértés ellen csak a jog erejével lehet küzdeni, a jogállami normák betartása pedig időt igényel. Kérem hát türelmüket, nincs okuk kétkedni, végig fogunk menni az elkezdett úton.” Ki mondta ezt? Nem, nem Orbán Viktor. Balsai István? Budai Gyula? Papcsák Ferenc? Hideg, hideg. Medgyessy Péter, a parlament 2002 őszi ülésszakát megnyitó beszédében. (Medgyessy. Ringier Kiadó, 2004. 173.o.) Ezzel adva kilövési engedélyt Keller Lászlónak. Hiába, nem lett a dologból semmi, a ciklus közepén főnökével, Medgyessyvel együtt bukott Keller is. A Fidesz azonban elirigyelte a szociktól és leklónozta. Hát lett nekik Balsaijuk. Aztán Papcsákjuk és Budaijuk is. Egyes aljas, defetista liberális felforgatók ugyan már a választás előtt azt huhogták: ez is ugyanolyan, közröhejbe fulladó csőd lesz, mint a Keller-misszió, de a centrális erőtérben nincs a legcsekélyebb zavar sem.

 Lassan a választás közepe van, de az elszámoltatás csúcsra pörög, mint diszkópatkány a gyorsítótól. Újfent terítéken a Balsai-jelentés, be is hívják az illetékest a köztévébe, amellett Malév-ügy, Budapest Airport, Oszkó Péter paksi csőszkunyhója: a Vizz Air. S hányféle vizsgálandó ügy futott és fut még. Államadósság, Gyöngyöspata, Sukoró, tévéostrom. A visszamenőleg kutatgató (tehát még véletlenül sem frakciótársaik esetleges jelenlegi necces ügyeit firtató) autodidakta pártdetektívek fáradhatatlanok. De lelkesedésükben alig osztozik valaki. A politikaundoros bizonytalanok legyintenek. Az érintettek, s az ellenzék velük szolidáris része politikai boszorkányüldözésről beszélnek. A másik rész (LMP) jogászkodóan ingatja TASZ-emlőkön nevelődött fejét, hogy hát kéne valamit, de nem így. Az ellenzék harmadik része (Jobbik), illetve a Fidesz szektatagozata meg frusztráltan ordibál a betelefonálós műsorokban. Hogy miért ilyen lassú? Miért csűrnek-csavarnak? Miért nincs már ítélet? Minek a kétharmad, ha még ennyit se tudnak? Az elszámoltató meg izzadva ötöl-hatol, hogy hát dolgozunk mink, de nem könnyű ugyebár, annyi ügy van itt, hogy nem győzzük, meg aztán csak törvényesen, lásd a Megyó-szövegpaneleket. Közben a lelke mélyén ő is valami ürességet érez, hogy nem jó ez így sehogy se, maga sem gondolta volna, hogy csak ennyire jut. Itt áll, mint aki a sliccét sem találja meg, nemhogy ami mögötte van. Hiába van vele – szemben Kellerrel – az ügyészség. Miért is áll ilyen hülyén a dolog?

Hát azért, mert a jogrendszer egy, akár csak félig-meddig szabad országban is marad annyira normatív, hogy – tenyereljen rá bármennyire a hatalom – nem tud másképp működni. A Horthy-rezsim „szemkilövetője” Károlyi Mihály volt. A fehérterror és a konszolidáció között félúton, a ’20-as évek elején nagyon szerették volna a kor Balsai Istvánjai bebizonyítani: Tisza István gyilkosai Károlyi és/vagy annak környezete utasítására, felbujtására cselekedtek. A bűnper le is folyt, de csalódást keltett. Károlyit, emigrációban lévén, alapból nem tudták odacitálni. „Alvezérei” - Fényes László és Kéri Pál, a Nemzeti Tanács tagjai, Vágó Jenő, a Tanács munkatársa - közül egyik sem bűnhődött. Mert még a horthysta bíróság szerint sem volt miért büntetni őket. A fehérterror légkörének közelsége dacára a bíróság Fényest és Vágót felmentette, amit a Tábla is jóváhagyott. Kéri Pált ugyan halálra ítélték, de másodfokra vele sem mertek elmenni. Inkább futni hagyták: a fogolycsere-egyezmény révén kiadták a Szovjetuniónak. (Kérinek volt esze: nem kért a szovjet vendégszeretetből, még abban az évben elpályázott Ausztriába.)  A „balhét” tized-és huszadrangú figurák vitték el, de a harmatgyenge „bizonyítás” miatt (a szemtanúk egyike sem ismerte fel az állítólagos gyilkosokat) még őnáluk is enyhített ítéletek születtek. A katonai perben első fokon halálra ítélt két főbűnös közül Dobó István őrmester (akinek alibije volt a cselekmény idejére) a jogerős ítélet kihirdetése előtt a börtönben meghalt. Sztanykovszky Tibor zászlós büntetését kivégzésről 17 évi börtönre enyhítették, mivel csak közvetett bűnösségét látták igazoltnak. (A Tisza-ügy, avagy halálra ítélhető-e egy forradalom? Pruzsinszky Sándor: Hatalom és hóhérbárd. Felségsértési perek az újkori Európában - 1534-1938. Argumentum, 2009, 254-276.) Így végződött az elszámoltatás akkor.

S ekképp fejeződik be majd ezeknél is. Persze születnek majd évek múlva ítéletek ebben-abban, de azok szükségszerűen csalódást keltenek a hívekben. Az Orbán-rezsim ugyanúgy egy démoni szörny mitológiai ősbűnévé tupírozta a Gyurcsány alatt történt rendőri jogsértéseket, fehérgalléros panamákat, mint az őszirózsás forradalom alatti tragikus lincseléseket a Horthy-rendszer. Csakhogy mítoszokat nem lehet per tárgyává tenni. Pontosabban lehet, de azzal már egy, csak kicsit is konszolidálni, nyitni, szalonképesnek lenni akaró rendszer urai is úgy fognak járni, mint a bácsi a fehér lovon.