95 százalékban kodifikációs remekmű - így jellemezte az utolérhetetlen Semjén fővadász az egyházjogi törvényt, amelyet július 12-én fogadott el a kétharmados többség. Hogy elfogadták és a másik zseni, Schmitt álamfő kérdés nélkül alákaparta a nevét, az nem meglepő, mivel háromszáz betanított majom ugyanilyen flott törvénykezést valósítana meg. Az viszont mindenképp a történelemkönyvekbe való, hogy az egyházügyekben elvileg legjáratosabb, kifejezetten erre fixálódott KDNP elnöke ennyi belátással és hozzáértéssel végzi a dolgát. A remekművük fél éves szavatossági idejű kontármunkának bizonyult. Tekintve, hogy az ő babonáik szerint Isten a történelem ura, és szabadidejében például a közoktatási törvény útját egyengeti, elég világos, hogy ezúttal maga a kaporszakállú atyaisten dugott bikacsököt a törvényalkotás küllői közé.

A kodifikációs remekművet ma tolja be az iratmegsemmisítőbe a parlament, miután az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek, az Egyesült Államok pedig közép-ázsiai prosztóságnak minősítette. Ennek a remekműnek az életbe lépése egyébként azt eredményezte volna többek között, hogy a krisnások egyik napról a másikra elveszítik földbirtokukat, népszerű nevén Krisna-völgyet. Nyilván megvolt már a terv, hogy oda Nyerges Zsolt építsen egy szép nagy CBA-lerakatot.

A kodifikációs remekmű, amelyet most vissza kell vonni, érdekes módon az úgynevezett történelmi egyházaknak sem szúrta a szemét. Mivel történelmiségük többek között a kollaborációs hajlamban érhető tetten, ez végül is nem meglepő, viszont az is méltó a figyelemre, hogy éppen a kivételezett, a nagy mű által a leghasznosabbnak ítélt szervezetek nyelték le ilyen simán a nyilvánvaló igazságtalanságot. Annak ellenére, hogy nekik lehetnek emlékeik arról, milyen elveszíteni a tulajdonukat egy vaddisznószerű kormány akaratából.

A Fidesz-magyar szótár tehát ma újabb szócikkel bővül: remekmű, fn.: ordítva hányunk a szenteltvizes küblibe, másnap letagadjuk.