Platón, a nagy filozófus Timaiosz és Kritiász című dialógusaiban beszél Atlantisz szigetéről, mely tengeri királyság volt, fejlett civilizációval és ideális politikai berendezéssel. De a hatalmas sziget mintegy kilencezer évvel azelőtt hirtelen, feltehetőleg egy óriási vulkánkitörés nyomán, elpusztult. „…Egy súlyos nap és éjjel […] a tengerbe merülve eltűnt”, ahogy egyiptomi papok mesélték az ókor hajnalán az arra járó görögöknek. A mohóvá és agresszívvá vált atlantiszi birodalom az istenek (egész pontosan Zeusz) parancsára egyetlen nap a víz alá süllyedt, s azóta sem bukkant senki a nyomára.

Bár erre a legenda nem tér ki, Atlantiszon feltehetőleg politizáltak is. Ha mintát vettek a görögökről, talán még pártjaik is voltak, melyek hatalmuk megőrzése érdekében összefogtak egymással, illetve, ha a körülmények úgy alakultak, felbontották a koalíciót, és szembefordultak egymással. Sajnos, mint ez ismert, az atlantiszi közélet fejleményeiből, a pártharcokból, a helyi média körüli küzdelmekből, a választási kampányokból semmi sem maradt fenn. Ugyanis egyszer csak megnyílt a föld, és a szép sziget elsüllyedt, a feje fölött pedig összecsaptak a hullámok.

Atlantisz, az elsüllyedt város © Wikipedia.org

Mindez arról jutott az eszembe, hogy a magyar baloldal legnagyobb pártján, az MSZP-n belül már kezdenek kiütközni a tektonikus törésvonalak, már a felszínen is érezni lehet a remegést, a morgást és a kénszagot, mely köztudottan a közelgő földrengés előjele. Ugyanakkor a részekre hasadt óriási gyűjtőpárt a végsőkig ragaszkodik a hatalomhoz, s egykori szövetségesének és ellenfelének a maradékával is összefogva, az utolsó pillanatig egyensúlyoz a szakadék szélén, a Parlamentben és Budapesten, a Városházán. Előbb a parlamenti pártkoalíció bomlott fel ez év tavaszán azzal, hogy az SZDSZ magára hagyta a szocialistákat, hiába remélve, hogy kivonhatja magát a nyolc éves, kudarcot kudarcra halmozó kormányzás felelőssége alól. Majd az MSZP hajtotta végre ugyanezt a mutatványt a fővárosi önkormányzatban, azzal, hogy „ellenzékbe” vonult, és a liberálisokra hárította a sorozatos botrányok, és napfényre került anyagi visszaélések terhét. 

Nem tudok szabadulni a gondolattól: a baloldal számára rövidtávon már nincs „egérút”. A közvélemény-kutatások adatai alapján megsemmisítő vereség vár rá 2010-ben, hiába próbál, még az utolsó hónapokban is, taktikázni. Hosszú, 1945 óta tartó periódus szakadhat meg, hiszen az eltelt hatvan évben – két négy éves ciklus kivételével – mindig a baloldal volt hatalmon, pártkoalícióban, vagy állampárti formában, erős és kíméletlen, vagy puha és slampos diktatúrát gyakorolva, attól függően, hogy milyenek voltak a nemzetközi viszonyok, és éppen ki volt vezető pártjának az első titkára.

De most úgy tűnik, tényleg vége a dalnak, és már a ballib értelmiség neves figurája, Kéri László is kívánatosnak tartaná a jobboldal kétharmados győzelmét, hogy a jobboldali ellenzék „végre megmutathassa, hogy mit tud”. Az MSZP számára megoldhatatlan gondot jelent, hogy nemcsak idősebb szocialista politikus-nemzedék tagjai, a nyolcvanas évek pártközponti karriert befutó KISZ-titkárai váltak menthetetlenül népszerűtlenné, Lendvai Ildikóval az élen, de a fiatalok is, akik felválthatnák őket. És itt most nem az emblematikus jellegűvé vált, immár Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnököt és társait is kompromittáló Zuschlag-ügyre gondolok, hanem az MSZP-n belüli Mozaik-csoportra, az utolsó, viszonylag fiatal politikusokból álló „alternatív garnitúra” ellehetetlenülésére a BKV-botrányok miatt.

A fiatal szocialistákat tömörítő Mozaik Klub alapítója Hagyó Miklós, fővárosi főpolgármester-helyettes és országgyűlési képviselő volt, akit a megfigyelők kapcsolatba hoztak az MSZP-n belüli erőviszonyok számára kedvező irányú átalakítását finanszírozó Leisztinger Tamás nagyvállalkozóval és tőzsdei befektetővel. A klubot szervező szellemi műhelyként mutatták be, amelynek tagjai tizenöt-húsz év múlva is stabil bázisát adja majd a Magyar Szocialista Pártnak. Alapító tagjai között tagjai között 2004 márciusában feltűnt Nagy Nóra, Mesterházi Attila, Botka László, Újhelyi István és Kránitz László is. Még ez év tavaszán is úgy tűnt, hogy a Városházán befolyásos pozíciókat megszerző Hagyó Miklós lesz az, aki, miután kimaradt a Zuschlag-ügyből, a budapesti lista vezető helyén indulhat képviselői mandátumért a 2010-es választásokon, és ha „hozza Budapestet”, ő lehet „a jövő embere”. Minthogy azonban a BKV-s végkielégítések botrányából Hagyó nem tudta „kimosni” magát, elvesztette a fővárosi szocialisták bizalmát, akik szembefordultak vele. Úgy tűnik, a baloldali többség immár a fővárosban is elenyészett. Márpedig ha az MSZP legalább a fővárosban nem tud legalább tíz egyéni körzetben győzni, a választásokon megrendítő vereséget szenvedhet.

A szocialisták nyilvánvalóan azért hagyták ott a fővárosi koalíciót, hogy mentesüljenek eddigi kormányzásuk következményei alól, és a BKV botrányaiért ne őket okolják a fővárosiak. Visszahívják két főpolgármester-helyettesüket, Hagyó Miklóst és Horváth Csabát is a tisztségéből, miután Demszky Gábor és a liberálisok, az ellenzékkel együtt elutasították „rendcsináló javaslataikat”. Anélkül, hogy koalíciós partnerükkel előzetesen egyeztettek volna, váratlan javaslatot nyújtottak be a közszolgáltató cégek alapító okiratainak nehezen keresztülvihető átalakítására, hogy a jövőben ne lehessen „megcsapolni” a közpénzeket.

A szocialisták most a Városházán próbálják eljátszani a „kinn is vagyok, benn is vagyok” politikai játékot, amellyel tavasszal az azóta több részre szakadt liberálisok próbálkoztak. Bíznak abban, hogy az ellenzék, mely jelezte, hogy „a város működtetéséhez” szükséges támogatást megadja a liberálisoknak és a főpolgármesternek, az önkormányzati választásokig hátralévő egy év alatt mint egy elvtelen koalíció fő ereje kompromittálja magát a fővárosiak szemében, ugyanúgy, mint ők eddig. Lehet, hogy élesen bírálni fogják Demszky Gábort az elmúlt két évtized városvezetése, mindenekelőtt a befejezetlen beruházások, a máris újabb egy évvel meghosszabbodó metróépítkezés miatt? Ha ez valóban bekövetkezne, 2010 őszén könnyű dolga lesz a fővárosi Fidesznek: csak elő kell keresnie az archívumokból azokat a felvételeket, melyeken Demszky és Medgyessy Péter, illetve Gyurcsány Ferenc miniszterelnökök közös erővel állnak ki a négyes metró építése mellett.

A bevezetőben idézett Platon három rendet különböztet meg az ideális államban, melyekhez egy-egy erényt rendel. A földművelők jellemző tulajdonsága a mértékletesség, az őröké a bátorság, a filozófusoké a bölcsesség kell, hogy legyen. Sajnos, a magyar szocialisták vezetőiből a harmadik erény, a bölcsesség feltünően hiányzott az utóbbi időben, talán azért, mert az első, a mértékletesség sem volt meg. Így most a másodikra, a bátorságra lesz szükség, hogy mielőtt birodalmuk a föld alá süllyed, sebtiben legalább egy bárkát ácsoljanak maguknak és mentsék, ami menthető. Egy demokrácia csak életképes baloldal mellett működik igazán.    

P.J.