Papp László Tamás
Papp László Tamás
Tetszett a cikk?

Budapesten annyi biztosnak látszik, hogy a Fidesz (és Tarlós) jön, Demszky és a szoclib városházi többség pedig csomagol. De meglesz-e a teljes fővárosi narancsuralom? Vagy a feljövő LMP belezavar a képbe, s demonstrálja, nélküle nem lehet (más a) várospolitika? Nyolc év botrányai, hitelességi mélyrepülése, csődszakadék peremére jutott gazdaság- és társadalompolitikája után nincs olyan újdonsült/újpárti politikus, aki frissen nyomott képviselői igazolványával a zsebében Lendvai, Mesterházy, Gyurcsány, Horváth Csaba és jövőbeli főpolgármester-jelöltjük közelségére vágyna.

Egy biztos: a két fővárosi ellenzéki főerő, az MSZP és az LMP akkor lehet (illetve maradhat) komoly tényező, ha képesek gátat vetni a kétharmadhoz közelítő arányú budapesti Fidesz-győzelemnek, megszorongatni a jobboldal főpolgármester-jelöltjét, s enyhe abszolút (vagy csak szimpla relatív) többségre korlátozni Tarlós közgyűlési hátországát.  

Schiffer András. Az MSZP főpolgármester-jelöltekre vonatkozó javaslatát elutasította.
Hernádi Levente

Ellenzéki térfélen javában zajlik a főpolgármester-jelöltek személyét latolgató pártközi börze. Megvoltak az első körök: a közös jelöltre vonatkozó szocialista javaslatot az LMP csípőből lepöckölte. Teljes joggal egyébiránt. Nem pusztán azért, mert a három bedobott név – két lejárt szavatosságú szoclib politikus, illetve egy kereskedelmi műsorvezető – ajánlatként, tárgyalási alapként teljesen komolytalan. Bár ez is jelentős szempont. Kuncze Gábor, Bárándy Péter és Vágó István nem elfogadhatóak egy hagyományos, főáramú párt- és médiaelit antitéziseként összeszerveződött kispártnak. Arról pedig, hogy a három jelöltaspiránsnak gyakorlatilag nincs önkormányzati rutinja, még nem is beszéltünk. De ha lenne, az is mindegy volna.

A panamázó Mutyisztán eleven kritikájaként született, rendszerbíráló, enyhén antikapitalista, vadul zöld LMP-nek a korrupcióhálóba gabalyodott MSZP a vállalhatatlanságig kompromittáló. De továbbmehetünk: a szocik társasága jelen pillanatban nem csak a némiképp utópista, rendszerkritikai oldalnak ciki. Hanem minden olyan új, tiszta és független rendszerpárti, rendszervédő tényezőnek is, aki csak most szeretne – a Fidesz-kormány intézkedéseit liberális, demokratikus baloldali platformról kritizálva – belépni a közélet színpadára.

Az LMP amúgy sem részben vagy egészben saját főpolgármester-jelölt befuttatását célozza a 2010 őszi helyhatósági választások budapesti csatájában. Hanem karakteres húzónév és önálló Budapest-program erejénél fogva a Fővárosi Közgyűlésben és a kerületi testületekben mind nagyobb arányú politikai súlyt, reprezentációt akar felmutatni. Egy MSZP-LMP összefogásból a szoci résztvevő profitálna, a Lehet Más tisztasága morálisan őt is „újralegitimálhatná”. De amennyivel tisztább lenne egy ilyen választási koalíciótól az MSZP, annyival válna tőle piszkosabbá az LMP.

A fővárosi baloldal eddigi húsz évének legnagyobb kihívásával szembesül. Pontosabban ugyanoda jutott vissza, ahol az 1989-90-et követő időszakban volt. A belpolitikai és morális gettóba. Az SZDSZ halálával immár nincs olyan fegyvertársa, aki hajlandó lenne a kezébe csapni. Kettős dilemmával szembesül hát. Egyrészt tudja, hogy Tarlós István biztos győzelmének ingataggá tételére (vagy minimális célként a Fidesz abszolút közgyűlési többségének lehetetlenné tételére) matematikai esély is csak akkor van, ha a Fidesz-ellenes demokratikus erők – alternatív „zöld baloldaltól” a szoclib középbalon át egészen az MDF-SZDSZ kispárti duó bukásával elárvult önálló „konzlib” hívekig – közös frontembert állítanak. Erre viszont a nemcsak Fidesz-bíráló, de MSZP-ellenes LMP nem hajlandó.

Csakhogy a legnagyobb ellenzéki tömörülés, az ország második pártja nem teheti meg, hogy nem állít főpolgármester-jelöltet. Különösen, hogy az idei önkormányzati vetélkedésnek messze ható tétje lehet. A mögöttünk hagyott nyolc évben úgy alakult, hogy a nép számos „ciklusközi” szavazáson nyilváníthatott véleményt. Ilyen volt a 2004 nyári „félidős” uniós választás, majd a decemberi kettős népszavazás, a 2006-2010 közötti időszakra pedig nyugodtan mondható: permanens kampányidőszaknak bizonyult. A 2006-os tavaszi, majd őszi választások után jött a népszavazásdömping, ami a 2008 tavaszi referendumokban csúcsosodott ki, majd 2009 elejétől már dübörgött az uniós kortesgépezet, az év második fele pedig az országgyűlési kampány előkészületeinek jegyében telt.

Most viszont az önkormányzati választás lesz jó eséllyel az utolsó ilyen aktus. A következő uniós választás 2014-ben lesz, valószínűleg együtt a parlamentivel. A népszavazásos opció elvileg lehetséges, de a kétharmados Fideszből – eddigi döntéseinek ismeretében – kinézhető, hogy alkotmány-módosítással preventíven gátolja majd, hogy populista referendum-fegyverét ellene vessék be. Nem vállalunk túl nagy kockázatot annak prognosztizálásával, hogy a demokrácia közvetlen gyakorlására az elkövetkező ciklusban kevesebb esély nyílik.

[[ Oldaltörés (Folytatás) ]]

Önmagában ez nem feltétlenül baj, hisz a korábbi időszak rákfenéje épp az volt, hogy mindenféle népszerűtlen átalakítási kísérlet megtorpedózható volt népszavazással, illetve annak kilátásba helyezésével, az azzal való fenyegetéssel. A belpolitikai szélárnyék, illetve a kormánypárt nyomasztó erőfölénye azonban a teljes alkotmányos rezsimet negatív irányba befolyásolhatja. Nyugati típusú demokráciában a központi hatalomnak országos és helyi ellensúlyai is vannak. Nemzeti szinten az államfő, a jegybankelnök, az alkotmánybíróság, a számvevőszék, az igazságszolgáltatás. Lokális dimenzióban pedig az önkormányzat, mely bizonyos jogköröket az államtól függetlenül (vagy azzal együtt) gyakorol. Sokszor a kormánytól gyökeresen különböző pártösszetételben. A központi „fékintézmények”, ellensúlyok vezetőit e hetekben (és a jövőben) az Orbán-kormány saját embereire cseréli.

Ahol ez nem megy (pl. jegybank), ott nyomásgyakorlással igyekszik gyengíteni azt. A vidéki helyhatóságok – széttagoltságuk miatt – nemigen tudnak a központ helyi ellenpólusává válni. Nem utolsósorban pont az volt a megyerendszer reformjának gátja, hogy a kormányzatnak nagyon is megfelelt a pólusképződésre képtelen struktúra. Három-négy megye összevonásából létrejött régió (és annak választott elnöke) tudna hazai viszonylatban olyan potenciált felmutatni, mint például az USA tagállamainak kormányzói. Jelen pillanatban azonban csak és kizárólag Budapest főpolgármestere és közgyűlése alkothatná – egy milliós populáció választottjaként – a centralizáló kormánytöbbség helyi ellensúlyát.

Mindez akkor lehetséges, ha ellenzéki főpolgármester és/vagy közgyűlési többség lesz Budapesten. Mennyi sansz van erre? Az elsőre nemigen, a másodikra is csak nagyon kicsi. Az MSZP-nek biztosan nem lesz a Fővárosi Közgyűlésben még relatív többsége sem. Az elmúlt nyolc év országos és fővárosi politikája után ez méltó büntetés. De arra van esély, hogy a szocik, az LMP (és a Jobbik) frakciójával együtt a parlamentinél jóval nagyobb arányú oppozíció legyenek Tarlóssal és a Fidesszel szemben a Városházán. Mi több, ha az elkövetkező negyedévben beüt egy-két kormánypárti botrány, az ellenzék pedig ügyesen politizál, akár az is előfordulhat, hogy a narancspártnak csak relatív többsége lesz, így konszenzusra vagy koalíciókötésre kényszerül. Ami fővárosi vonatkozásban eleve gátját jelentené az offenzív-konfrontatív rohampolitikának.

Mi kéne ehhez például LMP-MSZP relációban? A Lehet Más részéről az, hogy ellenálljon a szoci szirénhangoknak és – kitörve a szubkulturális-kispárti rekeszből – önálló, alternatív, hiteles várospolitikával, továbbá sikergyanús, eddig független, ám tekintélyes, vagyis népszerűségszerzésre képes főpolgármester-jelölttel rukkoljon elő. Olyannal, aki a vitákban is megszorongatja Tarlóst, s akivel szemben nem ellenérv, ha a fejére olvassák a szoci panamákat.

Az MSZP pedig – önérdekét nézve is – jól teszi, ha ahelyett, hogy görcsösen erőltetni próbál egy (általa kezdeményezett-vezetett) Orbán-ellenes fővárosi népfrontot, inkább egy becsületgólra hitelesített jelölt keresésébe fekteti az energiáit. Afféle ember kéne, aki – amellett, hogy botrányfronton szeplőtelen - nem próbálja frusztrált negatív kampánnyal kikezdeni Tarlós hitelességét (Hagyó és Hunvald után ez nehezen menne), hanem a sportszerű vesztes méltóságával, rokonszenvesen önkritikus tónusban szól a kiábrándult baloldali (sőt, a „gazdátlanná” vált liberális) tömegekhez. Nem tagadva vagy bagatellizálva, hanem bátran elismerve az elmúlt másfél évtized szocialista városvezetésének hibáit, bűneit, melléfogásait.

Ha pedig a szoci jelöltet az LMP-jelölt népszerűségi mutatókban leelőzi, akkor utolsó pillanatban feltétel nélkül visszalép a javára, arra kérve a szoci törzsbázist: egyéniben és listán a pártra voksoljanak, de főpolgármesteri szinten arra, aki a legnagyobb reális veszélyt jelenti a totális narancsuralomra. Így talán megelőzhető, hogy az ellenzéki Waterloo fővárosi szinten is leképződjön.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Kovács Andrea (hvg.hu) Itthon

Kit kínál az LMP Budapestnek?

Húsz év után egészen biztosan új főpolgármestere lesz Budapestnek. A legesélyesebb és már másodszor nekifutó fideszes Tarlós István kihívói között ott lesz a Lehet Más a Politika (LMP) jelöltje is. A pártot sokszor illetik a "fővárosi" jelzővel, amit eddig cáfolni igyekeztek, most viszont megerősíthetnek.

hvg.hu Itthon

Schiffer Horváth Csabának: "önt személyes felelősség terheli"

"Az elmúlt ciklusban Budapest sajnos nem a szabadság és a szolidaritás városa volt. Önt korábbi főpolgármester-helyettesként személyes felelősség is terheli abban, hogy az utóbbi években városházi kollégái korrupciógyanús ügyeitől volt hangos a sajtó" - írta az LMP frakcióvezetője, Schiffer András nyílt levélben a szocialista párt főpolgármester-jelöltjéhez azok után, hogy Horváth Csaba nyílt levélben újfent közölte, kész visszalépni, ha közös megegyezéssel indítanak egy főpolgármester-jelöltet.